Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Petrozsényi Nagy Pál
(1942- )
Csalogányok és pacsirták
Nincs furcsább, bonyolultabb dolog az emberi lékeknél. Ezt példázza a következõ egyszerû történet.
 
Weiss Fercsi szerelmes volt. No hiszen, ki nem volt! De õ igazán, fülig, mint egy... Szóval nagyon, s ami rosszabb, bizony reménytelenül, miután Aranka rá sem hederített.
 
- Hagyd a francba! - tanácsolta Ödön a IV. A-ból. - Ezt a pillét, öregem, csak a buldózerek izgatják.
 
Így hívták a suliban az izompacsirtákat, akikhez képest Fercsi csupán kis vakarcs volt. Vállai keskenyek, karja is vékonyka, egyelõre azonban még bizakodott. Ha másként nem, az eszével hengerli le õket, és akkor majd Aranka is felfigyel rá.
 
- Hûha! - csóválta meg a fejét Ödön. - Aztán hogy gondolod?
 
Sajnos ezt maga Fercsi sem tudta. Ír egy-két verset, vagy feltalál valamit? Az ántiját neki, azért ez így sem mehet sokáig! Se lát, se hall, pedig nemsokára nyakán az érettségi. Tanulni kéne, biflázni, biflázni, ehelyett folyton arankázik.
 
- Tehát sehogy sem gondolod. Akkor idefigyelj! - jött segítségére Ödön. - Röfögj egyet, hátha szerencsét hoz, kukorékolj, ugass, attól észrevesz majd - oktatta ki fölényesen. - Egyedül arra ügyelj, hogy mindenki hallja. Érted?
 
- Nem.
 
- Hát a színpadon, te lángész. Erre minden csaj bukik, és te olyan élethûen röfögsz.
 
- Kösz! Nagy vagy! - ismerte fel a nagy lehetõséget ekkor Fercsi.
 
Parodizálni tud, az vitathatatlan. Csak éppen színpadon nem produkálta még magát. Az ötletbõl hamar valóság lett, és három héttel késõbb a színpadra támolygott.
 
- Bátorság! Itt van - mutatott Ödön a harmadikos lányra.
 
Ott ült egy sarokban szõkén, kibodorított hajjal két negyedikes buldózer között.
 
- Kukurikú!
 
- Éljen! - tapsolták meg a vékonypénzû srácot, aki a továbbiakban közel egy órán át sziszegett nekik, utánozta a medve, vonat, különbözõ színészek, politikusok hangját.
 
Utánozta? Parodizálta olyan humorral, diákos szellemességgel, hogy a tanulók kórusban kiáltották:
 
- Ki mit tud! Ki mit tud!
 
- Köszönöm, majd jelentkezem. Ha a mûsor is jelentkezik - pislantott a fiú Aranka felé.
 
A leány kipirult arccal mosolygott rá. Szeme csillogott, büszke volt Fercsire, akinek még a tanári kar is tapsolt.
 
- És most egy szkeccs következik - ujjongott a diák magában; úgy érezte, gyõzött: kiütötte a ringbõl az izompacsirtákat. - Képzeljétek el, hogy állatkertben vagytok. Balra elefántok, jobbra majmok és ott elöl - biccentett a tanárok felé - ökrök lambadáznak. Akarom mondani...
 
Rémülten nyelt egyet, miközben a teremre vészjósló csend borult, aztán valaki elnevette magát, utána még egy, végül mindnyájan jobbra-balra dõltek a nevetéstõl.
 
- Gratulálok! - fejezte ki elismerését elõadás után Ödön. Becsszó, te még a Hofinál is jobb vagy.
 
- Igen, de...
 
- Aranka? Bukik rád, ne félj, úgyhogy akár holnap a bugyija alá nyúlhatsz.
 
- Azt hiszem, mi ketten félreértjük egymást - jegyezte meg halkan a gimnazista. - Én... Hogy is mondjam? Szeretem õt, Ödön.
 
Ödön rábólintott. Hanem a valóságban semmit sem értett. Szereti? Oké, viszont ettõl még nyugodtan kefélhetnek.
 
Valahogy így vélekedett maga Aranka is. De ez a mulya csak nézi, nézi azzal a bamba kék szemével. Kár, mert amúgy elég jó fej, csak éppen... hütyü egy picit.
 
- Hogy állsz a csajjal? - érdeklõdött egy napon kíváncsian Ödön. - Téged dobott vagy a pacsirtáit?
 
- Engem, pajtás, engem.
 
- Hát jó! Most az egyszer még segítek rajtad.
 
- Á, rajtam már csak az isten segíthet.
 
- Pszt! - töprengett el a furfangos diák. - Tudsz úszni? Nem? Akkor bunyózni fogsz! - jelentette ki ellentmondást nem tûrõ hangon. - Ehhez mindenki ért. Nem kell hozzá más, mint néhány haver, Aranka és te. A fiúk muszklisak, te gyors, egyszóval megmented a pipidet.
 
- Ócska trükk.
 
- De hatásos, pár mûrúgás, kis fintor... Majd begyakoroljuk, ami neked, gondolom, egy percig sem jelenthet problémát.
 
A szót tett követte. Csakhogy mi történt? Alig rugaszkodtak össze, Aranka kurtán felsikoltott - ugyanúgy, mint Görbe Nóra a Linda címû filmben -, és keményen megvédte magát. 
 
Fercsi savanyúan nézett a kereket oldó haverok után. Egy alkalommal aztán kimaradt a gimibõl. Más gimibe iratkozott? Elköltözött? Beteg? Senki sem tudta, legfeljebb az osztályfõnök, az viszont nem kötötte még Ödön orrára sem.
 
Teltek-múltak a napok, utoljára mégis Ödön bukkant a fiúra. Egy bárban ült, ült, és iszogatott.
 
- Fercsi! Hé, nem ismersz meg? Azt hittük, elköltöztél, és nem látunk többé.
 
- Ülj le!
 
- Aranka...?
 
A fiú szeméb?l kipottyant egy könnycsepp.
 
- Megmondtam ugye, ne foglalkozz vele.
 
- Tudtad?
 
- Mit?
 
- Hogy Aranka a pacsirtákkal kefél.
 
- Miért, te csak most tudod?
 
Fercsi nem válaszolt, elõhúzta bicskáját, és az asztalra tette.
 
- Ezzel meg mit akarsz?
 
- Nézz meg jól, pajtás! Megnéztél?
 
- Minek?
 
- Hogy sose felejts el, merthogy nemsokára tényleg elköltözöm - hajtott fel egy pohár rumot. - Disszidálok, haver.
 
- Te? - tátogott Ödön. - Hová?
 
- Valahová messze, nagyon messze, ahol nincsenek sem pillék, sem pacsirták, csak... csak angyalok vannak - húzott elõ Fercsi egy doboz gyógyszert a zsebébõl. - Altató - mondta, és lenyelte az egész doboz tartalmát. - Állj! - fogta rá a bicskáját, amikor Ödön felugrott a székérõl. - Tudom, hogy nem félsz tõlem, de ha egyet moccansz, ezt a bugylit, biz' isten, beléd hajítom. Jól van, látom, megértettél. Ha rám hallgatsz, te is velem iszol, és mindketten fütyülünk a világra. Szereted a csalogányt? Õ a szerelem és vágy madara.
 
- Ez most hogy jön ide?
 
- Sehogy, csak úgy kérdeztem. Figyelj csak! - kezdett ekkor fülemileként csattogni. - Szép, mi? Most próbáld meg te is! Meg maguk is! - süvöltött a lassan köréjük gyûlõ vendégekre.
 
- Gyere, Fercsi menjünk az orvoshoz!
 
- Na mi lesz? Senki sem tart velem? Ugye, megmondtam: nem szeret engem senki sem. Eláruljam, mi okból?
 
- Áruld el!
 
- Mert õk is pacsirták, mint Aranka fiúi, akik el akarják, mit akarják, már el is vették tõlem Arankát.
 
- Hülyeség. Itt senki sem pacsirta, és te sem vagy csalogány, csupán részeg, barátom.
 
- Nem igaz. Gyûlölnek, különben mindenki velem csattogna - szegezte szívére a bicskáját.
 
A vendégek semmit sem értettek az egészbõl. Valaki elkezdett önkénytelenül füttyögni, Õt követte egy másik, majd sorra a többiek. Fercsi kezébõl kihullt a kisbicska, s a következõ pillanatban minden elsötétült elõtte.
 
- Gyorsan, gyorsan! Hívjuk ki a mentõket!
 
A kórházban azonnal kimosták a beleit. Rutinmunka volt, hamar végeztek, utána lefektették a fiút, és magára hagyták.
 
Hogy meddig aludt, nem tudta, de amikor felébredt, Aranka állt az ágyánál.
 
- Szia, "csalogány"!
 
A gimnazista motyogott valamit, és maga is meglepõdött, hogy a lány iránt ezúttal se vágyat, se szemrehányást, röviden: semmit, de egyáltalán semmit sem érez.
Ez az írás 2020. június 23-án került a NapSziget honlapjára.
 
Petrozsényi Nagy Pál további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Õsagárd utca 18. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/900-8553
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón