Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Krasznai Szomor Péter
(19- )
Hun huncutságok
2006. aug. 27.
 
Imolának ajánlom szeretettel, akinek az ausztráliai útiképeibõl rendezett gyönyörû fotókiállítása ihlette ezt a mûvet.
Perche ti amo? Per quello che tu sei signorina intelligente, buona, bellissima e gentile.
 
 
Egyiptomba készültem sízni a múlt nyáron. Az unokám rámszólt, hogy vízisízéshez ne vigyek síbotot, bakancsot meg polárdzsekit. Mondom neki, nem vízisízni megyek, hanem a piramisokról akarok lesiklani néhányszor, ezért nem csak hogy ezeket a kellékeket viszem, hanem még bukósisakot is. Megvárom, amíg Kairó mellett esik egy kis hó. Nem hallgatva az ellenvetésekre, felpakoltam és elindultam. Igen ám, de tévedésbõl egy Ausztráliába induló repülõgépre szálltam fel, és az elvitt az Óperenciás-tengeren túlra, a kenguruk földjére.
 
Elsõként a Sidney-i Operaházat néztem meg. Kívülrõl a képeslapokról jól ismert csoda volt, de úgy találtam, hogy a teteje sílesiklásra kevéssé alkalmas. Megnéztem hát belülrõl és a legnagyobb meglepetésemre felfedeztem, hogy tulajdonképpen egy álcázott, titkos atomerõmû az egész. Annyira jól álcázzák, hogy rajtam kívül ezt még senki sem fedezte fel. És érdekes módon a modern technikát csupa betanított kenguru szolgálta ki. Egyedül csak a fõnök volt ember, aki amint megtudtam nem más, mint Attila, a hunok még ma is élõ fejedelme. Rögtön elõvettem a fényképezõgépemet, hogy mint jó papírvámpír lefotózzam a lapom, a Mozdony Magazin számára, hogy szenzációt szállíthassak a csámcsogni vágyó olvasóknak. De Attila fejedelmi gesztussal megtiltotta mondván, egy titkos atomerõmûben tilos fényképezni, különben a kenguruk jól a segédembe rúgnak. Cserébe megígérte, hogy átadja nekem a hunok féltve õrzött titkát, az õsi szólások, közmondások gyûjteményét, jegyezzem le az utókor számára. De elõtte elmesélte új élete történetét.
 
Élete története másfél évezreddel ezelõttre nyúlik vissza.
 
- Azerbajdzsánban, az ezer azeri ezredes országában nõttem fel. A mesterem egy igazi tábornok (támolygó bornok) volt, aki a csatában akárhányszor tíz tûz közé került a felesége és a kilenc szeretõje sodrófáival szemben. A hun hitre pedig Szent Termosztát bíboros oktatgatott. A hite, a zenebuddhizmus szerint volt, hogy a termeszhangyák természetfölötti lények. Mivel én ugyanolyan káromkodós voltam, mint az iszákos nénikém, egyszer megérdezte tõlem:
 
- Mondd csak fiam, kitõl tanultad te azt, hogy az Úristen egy büdös paraszt?
 
- Az Esterházy Pétertõl - füllentettem -, hogy védjem a nagynénémet. Erre egy bíborszínû lapot felmutatva borízû hangon megintett. Pedig olyan helyzetben voltam, hogy éppen kicseleztem az összes török vendégmunkást - modta, majd így folytatta:
 
- Nem volt olyan rózsás életem, mint késõbbi kollégámnak, a rockburokban született István a királynak, akit édesanyja tejkben, vajkban fürösztött, de azért a hun villámszámlát mindig ki tudtam fizetni. De amikor a rózsadombi villámba belecsapott a villám és keletkezett rajta egy nagy lik, felismertem az igazságot: "Ami késik, az nem kanálik, ha villámlik".
 
És most engedtessék meg nekem, hogy átvegyem a fogalmazás feladatát tõle, mert Attila fejedelemnek kissé botladozott a nyelve az erjesztett kancatejtõl. Amellett meglehetõsen bûzlött a nyereg alatt puhított hústól és a több hetes, vagy talán másfél évezredes mosdatlanságtól. Utoljára a Tiszában fürdött. "Ki a Tisza vizét issza, saját vizét issza vissza."
 
 
Amikor a hû hunok között érezte közelegni az utolsó óráját, hívatta a fõsámánt.
 
- Mondd fõsámán, milyen a mennyország és milyen a pokol?
 
- Ó nagyuram, a mennyország az, ahol az angolok a rendõrök, a franciák a szakácsok, a németek a technikusok, az olaszok a szeretõk és a svájciak a szervezõk. A pokol pedig az, ahol a németek a rendõrök, az angolok a szakácsok, a franciák a technikusok, a svájciak a szeretõk és az olaszok szervezik az egészet.
 
- És vajh, hová kerülök én, a mennybe-e avagy a pokolba?
 
A fõsámán diplomatikus ember volt és különben sem modhatta a fejedelmének azt, hogy egyenesen a pokol fenekére jut a sok megölt ellenség miatt, ezért azt válaszolta:
 
- A pokolba vezetõ út jó szándékkal van kikövezve.
 
- Az akolba vezetõ út lószándékkal van kikövezve - javította ki Attila és kilehelte a lelkét.
 
Fejedelmet megilletõ tiszteletadással és pompával temették el. Hármas érckoporsóba zárták, amely belül arany, középen ezüst és kívül bronz volt, így süllyesztették a Tisza medrébe. A jelenlévõ paparazzokat pedig lenyilazták. Attila fejedelem így ment át a túlvilágra. Süllyedt, süllyedt az érckoporsó a Tisza medrében és Atttila félig földi, de félig már túlvilági lénye az örök élet felé haladva felismerte a törvényszerûséget, ahogy folyt be a nehéz érckoporsóba a víz: "Minden kezdet nehézvíz (D2O - deutériumdioxid)."
 
De csodálatos módon nem halt meg, csupán tetszhalott volt. Az érckoporsó annyira nehéz volt, hogy átsüllyedt a Föld túlsó oldalára és az Óperenciás-tenger színén felbukkanva éppen Ausztráliában ért célba. Eközben eltelt másfél évezred. Mert "Isten malmai lassan õrülnek."
 
A sós vizet és a minimedúzákat köpködve egy rozsdás hajóroncson tért magához. Egyszer csak érzi ám, hogy valaki nyalogatja az arcát. Hát ez nem volt más, mint egy ausztrál vadkutya, Puding Dongó, a dingó. A vadkutya megjegyezte:
 
- Sok fejedelmet láttam már életemben, de olyan huncut hun fejedelmet, aki ennyire ügyesen köpködi ki a minimedúzákat, mint felséged, még soha.
 
- Köszönöm az elismerést, de "a só elszáll, a sírás megmarad" - válaszolta Attila fejedelem és körülnézett a hajóroncson.
 
Amelyen nem volt más, mint egy szintén rozsdaette, jobb napokat látott, eredetileg luxuskivitelû hangversenyzongora. Ehhez Puding Dongó, a digó dingó rögvest le is ült és eljátszott néhány zenedarabot megünnepelvén, hogy a felséges fejedelem magához tért a másfél évezredes tetszhalott álmából. Mert "a puding próbája a zenélés (zeneevés)". Elõször Ponchi Elli: Joe kondája csendült fel, majd Bizet: Car Men (Autó emberek) címû mûvébõl a dudaszóló: "Két dagadt dadaista dudás nem fér be egy autóscsárdába." Ezt követte az a darab, amely egy hun fülnek különösen kedves - Bartály Béla és Kodók Zoltán közös mûve: A fából faragott Lajháry János. Végül a sort Beethoven: III. Leon órája zárta.
 
- Kérlek mesélj magadról, hogyan jellemeznéd fejedelmi személyedet? - kérlelte Dongó.
 
- Azért, mert 1500 éves vagyok és sokat voltam a napon, még nem vagyok egy összaszott múmia. Nem vagyok egy bodybuilding-es szekrény sem, mint Szabady, a bútorasztalos, de azért elég karizmatikus karizmaim vannak. És ha felveszek magamra egy Apolló testápoló pólót, a nõk csak úgy bomlanak utánam. Erõs vagyok és kitartó, mint az erdélyi kopó a vadászatban. Jó képességû és szelíd, mint a jól tenyésztett magyar vizsla. De az erõmet és a képességeimet sokan irigylik, a szelídségemet pedig félreértik és a gyengeség jelének tartva elkezdenek piszkoskodni velem. Ilyenkor mint az addig közömbösnek tûnõ magyar agár, villámgyorsan átváltok félelmetes és vérfagyasztó stílusú ellenféllé és pillanatok alatt kikészítem az illetõt. Utólag aztán már hiába bánkódik, hogy nem tudta felmérni mire vállalkozik, amikor kikezdett velem. "Késõ bánat sebgondolat." Aztán "nyalogathatja ám az ebeit".
 
- Elég lapos lapockapocakod van - jegyezte meg a dingó.
 
- Koma, ez a lakomaalakom. Neked viszont Dongó dingó elég dongás lengõbordád van - viszonozta.
 
- És milyen volt a kapcsolat a hunok és a magyarok között? - kérdezte a dingó.
 
- Ahogy a közmondás mondja: "Három hárem a török igazság" - ezért háromkodik annyit a magyar ember. A hunok pedig hunyorognak ilyenkor. De mindezek között volt egy ember, aki se nem ivott, se nem dohánzott és még csak nem is kurvázott. Meg is dicsértem érte. Ez ritka érték, ha valaki ilyen derék ember.
 
- Felséges fejedelem, fél életem és fél halam a kezedbe ajánlom, ez biza így van. Nem beszélve arról, hogy amennyi pénzt ilyesmire költenék, annyival kevesebb maradna lóversenyre.
 
- Aztán voltál-e szerelmes felség? - kérdezte Puding Dongó, a dingó Attila fejedelmet.
 
- Voltam, igen. Egy gyönyörû, hosszú fekete hajú, karcsú lány, Magdi volt a szeretõm. És ez a sötétkék szemû tündér azt hitte, hogy kökénye kedvére tehet velem bármit. Nagyrészt persze így is volt, de azért nem teljesen. A Balaton közepén, egy kétszemélyes csónakban ismerkedtünk meg, ahol egészen véletlenül éppen mindketten meztelenül napoztunk. Felháborodottan mesélte, hogy a minap egy bigott banya lecigánykurvázta, mert elõzõleg elcsábította a fiát.
 
- Pedig nem is vagyok cigány - mondta sértõdötten.
 
- Az még hagyján, hogy egy perverz kurva volt, de egyszerûen semmi elegancia sem volt a kurvaságában. Azt még elnéztem volna neki, hogy az összes udvarhölgyével leszbikus kapcsolata volt, de a lakosztályában állandóan olyan iszonyú rendetlenség volt, mint egy szexbombával szétrobbantott, trópusi dísznövényekkel teleszórt melegházban. A büdös macskái állandóan a drámái között, a könnyespolcon tanyáztak és ott intézték el folyó ügyeiket és egyéb fontos dolgukat.
 
- Csodálatos szent totemállatok, könny folyik a tragédiák közül - mondta. (Nem könny volt az, hanem valami más.)
 
- Na ennek a fele sem feleség - gondoltam. - Talán negyedsége õnagysága, akinek a férjén kívül három szeretõje is van? De ennek nem három, hanem háromszor háromszázharminchárom szeretõje volt. Ez már több a sokknál. Ez legalább három hárem. De hogyan tegyem ezt szóvá neki, amikor a huncut hun népem engem tiszteletbeli perverz kurvává avatott? Sõt még a faszszalagrendet is megkaptam tõlük. De ez a nõ a szexben egy feminin fenomén volt. Például az volt a perverziója, hogy a fülébe kettyintsek. Kifejezetten ugyan nem mondta, hogy ez a kívánsága, de amikor a szájába akartam dugni, mindig félrefordította a fejét. Mert "minden szeméremnek két oldala van, sõt három". És lehetetlen természete volt, állandóan féltékenykedett.
 
- Drágám higgyél nekem, tényleg Te vagy az egyetlen nõ, akinek udvarlok - bizonygattam neki.
 
- És az a többi nõ? - kérdezte vádlón.
 
- A többi nõvel tudod az a helyzet, hogy õk udvarolnak nekem és nem én õnekik.
 
- Aztán a szerelemben tiktak-taktikát követett. Mindig jól megvárakoztatott az utcai óra alatt. Egyszer, amikor sokáig vártam rá a randevún, nagyon megéheztem. Nem mehettem el, hogy egyek valamit, mert esetleg épp akkor jön. Ezért a számára vett virágcsokrot ettem meg. Hogy micsoda hisztit csapott emiatt. Hiába magyaráztam neki, hogy "aki a virágot rágni szereti, rossz ürge nem lehet", szakított velem. Próbáltam vigasztalni azzal, hogy ha hozzám jön feleségül, egy repülõtéri hangárban tartanánk az esküvõnket. Vagy egy hentesüzletben, esetleg egy temetõben. És Jupiter Péter páter helyett egy igazi vízvezeték-szerelõ esketne össze bennünket. Az esküvõi ebédet egy közeli McDonald's-ban tartanánk úgy, hogy mindenki fizeti a saját sajtos hamburgerét, így sokkal olcsóbban megúsznánk. Mert "esküvõi heves veseleves evés közben jön meg a hétvágy". Utána pedig külön kettõnknek lenne egy merõkanál kozmikus sugárzástól odakozmált erõleves ûrfürjtojással, örömpörkölt és bodzapizza. A nászéjszakánkat pedig egy zászlókkal fellobogózott kriptában tartanánk borzongató hangulatok közepette. Nászútként pedig kibuszoznánk Pest határáig oda-vissza. De nem segített az ötlet.
 
- Micimackó, ez már egy tövig kuplerágott csont - szólt vissza és otthagyott.
 
- Hiába voltam az ellenség által rettegett büszke fejedelem, bizony annyira megzavart az eset, hogy a mobiltelefonomat ólommentes benzinnel akartam feltölteni. Kis híján áglegény lettem. Jól néztem volna ki, ha csokornyakkendõként himbálódzom egy fûzfaágon. Végül úgy voltam vele, mint Jézus a far izeusokkal, akik elévezettek egy fertõzõ osztályon dolgozó lázasságtörõ asszonyt, mert kikövetkeztették, hogy õ következik a vetkezésben.
 
- Az vesse rá az elsõ követ, aki nagykövet - mondta Jézus és ezzel meggyógyította õt.
 
- Utána ugyan bõven volt nõm, de akkor meg az ausztrál sivatagi porzáporban a hûség zavarával kûzdöttem. Így váltam az élettapasztalatok hatására vérbeli, de szerencsére nem vérbajos ivarmûvésszé.
 
- És vallásos vagy-e büszke fejedelem? - kérdezte Dongó dingó.
 
- Igen, az vagyok. A hit adott vigaszt a szerelmi csalódásban. Pecázás közben is mindig a Szentírást olvasom. Jelentkeztem is egy bibliai továbbképzõ tanfolyamra. Mivel értelmes ember vagyok, nem a kezdõkhöz, hanem rögtön a haladó csoportba osztottak be. Itt azt tanultuk, hogyan kell a halakat megadóztatni a tan folyamban. A kis halakat és a nagy halakat egyaránt. (Lásd Jézus csodálatos kenyér- és halszaporítását.) Sõt még szentté avatást is kezdeményeztem XIII. Danupius pápa õszentségénél. Spanyolországban voltam akkor és megnéztem egy bikaviadalt az Inquisición nevû tv-csatornán. Toro, a bika olyan hõsiesen kûzdött Ole, a torreádor ellen, hogy javasoltam, avassák szentté. Úgy fog majd tündökölni az égen, mint Santoro, a spanyol teniszcsillag. Válaszolt is XIII. Danupius DJ pápa õszentsége, hogy rendben volna a dolog, de a szentté avatáshoz el kell telni 100 évnek próbálkozzam akkor újra.
 
- És a politikai élet? - kérdezte Don Domingo Dongó dingó.
 
- Az elítélt elit élet? Börtönfalazás nélkül kimondom az igazságot. Volt egy népbulldogító tanokat hirdetõ, nagyra törõ, gyagyafúrt miniszterem, aki a tökéletesség magaslatáról állandóan élesen kritizált másokat. Mert hibának ugye azt nevezzük, ami mindig csak a másiknak van. Jó politikus módjára a saját hibáit tartotta jó tulajdonságnak és állította követendõ példaként az emberek elé. A jelmondata volt: "Rendõr a lelke mindennek". Meg is mondtam neki: Ha továbbra is lehallgatókészüléket hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
 
A hajóroncson a beszélgetés hatására összebarátkozott Attila, a hunok fejedelme és Puding Dongó, a dingó, és elhatározták, hogy orvvadászni fognak és abból élnek majd. Az ausztrál vadkutya még eljátszotta a rozsdaette hangversenyzongorán Richard Stauss: Rozsdalovag címû darabját és egy finn dingivel kivitorláztak a hajóroncsról a partra. De a himbálódzó vitorláson Attila fejedelem kezdett tengeribeteg lenni. Dongó, a dingó adott neki egy hasznos tengerésztanácsot:
 
- Széllel szemben nem szabad hányni, és közben a fogakat jól össze kell szorítani, hogy a sûrûje azért bennmaradjon.
 
Amikor végre keservesen partot értek, a felséges fejedelem meglátott egy számára teljesen új, idegen világot. Elõször egy odaszakadt hazánkfiával találkozott, aki mindenáron rá akart sózni jó pénzért néhány "eredeti" bumerángot. De Attilát nem olyan fából faragták, mint a bumerángot. Kereken megmondta, nem veszi meg, mert nem lehet vele vízisízni. Aztán nem mással, mint MacChiavellivel, a skót apától és olasz anyától származó szélhámos amerikai szélenergia-ügynökkel akadt össze. Ez mindenáron rá akarta beszélni néhány szélenergia-erõmû részvényre. "Õszinte részvényem" - búcsúzott el tõle Attila, hiába hangoztatta amaz a már szállóigévé vált reklámszövegét, hogy "A szél centesíti az eszközt".
 
Dongó dingóval a parton korzózva és az óceán kivetette finom falatokat fogyasztva egészen véletlenül összetalálkozott Attila egy egykori portástársával, egy Opátijában született régésszel, aki egy ó-kórban szenvedõ ó-lábú ember volt. Õ vezette be az itteni felsõ tízezer dolláros társaságba, a volt fegyencek vadorzó leszármazottai közé. A folyóparti nyaraló kertjében, ahol egy teleló volt a házigazda, garden-party-t adtak a két guberáló tiszteletére. Elõtte persze szépen kitakarítottak. Szõnyi, a nyegle szõnyegkereskedõ nyögve a szõnyeg alá söpörte a szúnyogot. De hiába, mert jött az áradat és elmosta õket. "Lassú víz party-t mos."
 
A cocktail bódító hatására nekiindult Puding Dongó, a dingó és Attila fejedelem orvvadászni. Nemsokára találkoztak is egy emuval.
 
- Na ez bizonytalan, mint az eb ebédje - gondolta Attila.
 
De a dingó pillanatok alatt levadászta. Szagértõ kutya volt ám a vadászatban. Nem volt számára szimatmatt, nemhiába õ volt az itteni válogatott vadorzó falka csapakapitánya. De amikor osztoznia kellett volna Attilával a prédán, kis híján megharapta. "Madarat tolláról, kutyaharapást szõrivel." Bizony "hamarabb utólérik a hazug embert, mint a hazug kutyát". Mert "aki hazudik, az lópisi. Aki lópisi, az minden aljnövényzetre képes sárga áradatot bocsátani". - "Lépésrõl lépisire haladva" - mondják a zughazudozóra. Attila fejedelem magára maradt néhány lerágott emucsont mellett. Mindössze az emukakas farka jutott neki ebédre.
 
- Na ebbõl se lesz már énekes keselyû - vélte.
 
Aztán úgy gondolta, ahhoz hogy új életet kezdhessen, el kell adnia a kívül bronz, középen ezüst és belül arany érckoporsóját, hátha megveszik fémanyagnak. Mert "a pénz ugat, a kutya beszél". De elõször át kell csempésznie a vámon. Józan csempészésszel kikombinálta, hogyan kell átbûvészkednie. Úgy, mint amikor csempét csempészett.
 
- A kocka el van ültetve - ismételte Iulius Caesar szavait, aki amikor átkelt a Rubicon-folyón, elültetett a parton néhány Rubik-kockát, hogy azok ott elszaporodjanak, mert annyira szeretett a katonáival kockáztatni.
 
- Van-e valami elvámolnivalója? - kérdezte a vámos.
 
- Nincs - felelte Attila fejedelem, de mivel még kezdõ volt a csempészésben, elpirult.
 
- Ez vámpír - jegyezte meg az egyik vámos Attila arcszínére utalva.
 
Rögtön átvilágították, megröntgenezték és megmotozták. Persze megtalálták nála a hármas érckoporsót és firtatni kezdték az eredetét. Attila fejedelem feltalálta magát. Azt mondta, hogy a Sidney-i olimpia arany-, ezüst- és bronzérmeihez hozta a fémanyagot. Ezzel azonban nem úszta meg, szépen elkobozták tõle. Így keletkezett a szólás a Sidney-i olimpián: "Sikk a másik doppingpongozót szidni". Avagy "bagoly mondja bögölynek, hogy boglyanagy a feje".
 
Mihez kezdjen hát a szegény huncut hun fejedelem? Betért a Barbár Bárba vedelni egy keveset, mert "tévedelni emberi dolog". Itt találkozott Jézussal, a kubai néger boxolóval, aki a meccs elvesztése feletti bánatát fojtotta italba. Innen azonban hamarosan kirúgták õket, mert kötekedni és garázdálkodni kezdtek. Repültek, mint Pilátus, a pilóta, aki elõször repülte át a Földközi-tengert (ugyanis kirúgták az állásából, mert nem volt a császár barátja). És átmenének vala a Zanzibár Bárba, ahol éppen egy iszlám láma dalai voltak mûsoron.
 
- Ki Korán kel, mohamedánt lel - szólt a dalszöveg.
 
A sztriptíztáncosnõ a helyi szokásoknak megfelelõen egy koalamaci volt. Akinek az öltözéke eleve nem volt más, mint egy eukaliptuszlevél. Végül a sztriptíz csúcsán, a forró zene hatására azt is levetette. A pincér pedig felporszívózta a levélmaradékot a közönség ujjongása közepette. Ezzel zárult a mûsor. Attila fejedelem pedig az asztal alatt az alkoholtól meredt szemmel bámulva ("a szem a lé tükre") isteni sugallat hatására ekkor határozta el Jézussal, hogy elmennek ketten porszívóügynöknek. Egy darabig jól is ment az üzlet, amíg az egyik ausztrál hivatalnok életében elõször el nem olvasott egy könyvet. Ebben épp arról volt szó, hogy egy porszívóügynök Kubából eladott az amerikai titkosszolgálatnak jó néhány porszívóalkatrész-tervrajzot úgy, mintha azok titkos katonai rakétatervek lettek volna. Amikor rájöttek erre, kitört a botrány, persze csak a titkosszolgálaton belül. És mivel itt is hasonlóra gyanakodtak, rászálltak Attila fejedelemre és Jézusra, mindenhova követték õket, lehallgatták minden szavukat és piszkálni kezdték õket a porszívó-ügynökösködésük miatt, hogy tulajdonképpen minek a fedõtevékenysége is ez az egész, meg hogy mennyi jövedelmet vallottak be és befizették-e Lázárnak az adószedõnek a lázadót, amikor lázasak voltak. Mert "aki keres, az találékony az adóbevallásban".
 
Attiláék négyszemközt tapintatosan felvetették az adóellenõrnek, hogy nem lehetne-e a dolgot valahogy úgy elintézni, hogy mindnyájan jól járjanak.
 
- Egy szónak is száz a vége, nem lehet - felelte az.
 
Ezen azonban már kissé elszörnyûködött a felséges fejedelem, mert az adótisztviselõ legalább másfél órát beszélt az elkövetett adóbevallási hibákat sorolva. Hány szó is volt ez?... Ennyi kenõpénzt egyszerûen nem tudtak elõteremteni.
 
- Csalásba nem üt a mennykõ - gondolták, de nem így történt.
 
Bizony "elõfordul ilyesmi a legjobb csalásban is". Mindenük, még a kocsijuk is ráment az adótartozások kiegyenlítésére. "S szólt a holló: never car."
 
- Adjátok meg az Istennek, ami az Istené és a császárnak, ami a csizmaszáré - füstölgött Jézus, a nehézsúlyú bokszoló és hosszúbosszút esküdött: "Szemetet szemetért, fogatot fogatért."
 
Ráadásul büntetésbõl "Az alma álma" nevû almafarmra osztották be õket javító-nevelõ munkára a lehullott rohadt almát összeszedni. Persze õk mást se csináltak, mint dobálták egymáshoz a dalmát almát. Ott volt közöttük Olivia Newton-John, a kegyenc fegyenc is, aki énekórának álcázva almamag-fizika leckéket adott nekik, fizikai munkásoknak. Aki amikor majdnem eltalálta a felséges fejedelem fejét egy rohadt almával, elkezdett gondolkozni, hogy miért lefelé esik az alma és miért nem fölfelé. Így jött rá a fizika egyik legfontosabb alaptörvényére: "Az alma nem esik messze a pofájától." És mit mondott erre Jézus?
 
- Ha "megdobnak" drágakõvel, dobd vissza gagarinmargarinos kegyérrel.
 
És mit mondott, mint nehézsúlyú boxoló?
 
- Addig üsd a Vasast, amíg "meleg".
 
Aztán persze bekaszlizták õket. Odabent azzal vigasztalódtak, hogy a zárka árkában "sok jó ember kis helyen is elférgesedik". Amikor kiszabadultak "olyan szegények voltak, mint a templom afgán agara". Így kerültek az atomerõmûbe segédmunkásnak. Jézus ugyan szeretett volna visszamenni boxolónak, de már csak a harmadosztályúak közé vették volna be. Így hát maradt az, hogy az atomerõmû boxaiban dobozokat rakosgatott. Attila fejedelem pedig ugyanott targoncakezelõ lett. Ekkor eszébe jutott, hogy a csikóbõrös kulacsában maradt még némi nehézvize a jobb idõkbõl, amit nem ivott meg, mert keser kaiserser íze volt. Ebbõl akart találmányt csinálni, nevezetesen azt, hogy majd az öblös atomreaktorok mellett toroköblögetésre használják a dolgozók és ez megvédi õket az ártalmas sugárzástól, amint azt a torokdoktorok tanítják. De senkit sem érdekelt a találmány. Mert "fingon vett négyökrös hintóval nem illik szántani" - tanította az igazságos Mátyás. Vagy ahogy egy késõbbi, igazságtalan Mátyás magyarázta a Szentírást: "Senki sem gróféta a saját hazájában".
 
De ekkor támadt egy tényleg zseniális ötlete. Miért ne lehetnének a Sidney-i operaházban mûködõ titkos atomerõmû mûszaki alkalmazottai betanított kenguruk? Nem kell fizetést adni nekik, maguktól is ellegelésznek, ha éhesek, mást meg nem igényelnek. A felszabaduló fizetéseket pedig megtarthatja magának. "A pénz elverve, az asszony verve jó.", avagy "a pénz verve, az asszony számolva jó" - mondaná erre Misi, a pénzhamisító.
 
A katonai vezetésnek beadta, hogy így nem lesz gyanús a Sidney-i operaház, mert ki gondolna arra, hogy titkos atomerõmû létezik ott, ahol csupa kenguru dolgozik. Ha mégis gyanús lenne, azt mondhatják rá, hogy az egyenruhás kenguruk egy modern d'avant-garde operaelõadás szereplõi. Kedvezõen fogadták az ötletet és megtették Attila fejedelmet tudományos gazdasági igazgatónak, tiszteletbeli tökmagfizikusnak és az illatkertben illetékes állatillat idomárnak. Még Nobel-díjra is felterjesztették. Elhatározta, ha megkapja, akkor kismamaruhában és gázálarcban fogja a Nobel-díjat átvenni. Azonban elõbb le kellett vizsgáznia a felséges fejedelemnek.
 
- Mi a nehézkedés törvénye? - volt az elsõ kérdés.
 
- A nehéz kezdés.
 
- Mi Libéria fõvárosa?
 
- Szibéria.
 
- Mi az a radián?
 
- Maradi indián mértékegység, a kerekre metszett skalp ívszög foka.
 
- Mi a kozmetikus?
 
- Szobababafestõ.
 
- Egy kis történelem: ki volt Dzsingisz kán?
 
- Hurrikán istennõnek Vulkán istentõl a balkánon született zabigyereke volt. Dzsingisz kán Batu kánnal közösen találta fel a kán-kán nevû harci táncot, amit aztán olyan fergetegesen roptak el, mint az orkán.
 
- Beszéljen a bórról - bíztatta a vizsgáztató.
 
- Van vörös bór, fehér bór, van bikavér, kövidinka és muskotályos.
 
- Nem, ez így nem jó. Beszéljen inkább a halogén elemekrõl.
 
- Ja igen, a halottkém. Kettõs ügynök volt, akinek a fõnökei ezt még elnézték, hiszen õk is ugyanezt csinálták jó pénzért. De azt már nem tûrték el, hogy a beosztottjuk kezdett túl sokat tudni róluk. Hogy ne fogjon gyanút, nem folyóbórral itatták meg, hanem lezárt, palackozott bórral. Így lett halott kém.
 
- Állj! Ki van rúgva - üvöltötte a professzor.
 
- Tudtam, régóta tudtam, hogy bórban a gazság - kesergett Attila - pedig jó bórnak nem kell céges aranyér.
 
Hogy vigasztalja magát a munkájába temetkezett, laborba fojtotta a bánatát. Így elég hamar beletanult a tudományos kutatómunkába. Megtanulta puffogtatni az éppen divatos szakkifejezéseket egyben felvillantva, hogy tájékozott a legújabb kutatási eredmények felõl, ezáltal a magas szintû tudományos tevékenység látszatát keltve. Féltékenyen õrködött a "jelentõs" részeredmények fölött, ezzel megmutatva, hogy õ a szélkakas a radioaktív szemétdombon. A tudóstársai látva így, hogy közülük való, hamar befogadták. Tûzoltó iramban haladt elõre a magas ranglétrán, amíg õ nem lett a titkos atomerõmû igazgatója.
 
Csakhogy politikai szempontból fent kellett tartani a látszatot, hogy a titkos atomerõmû nem is létezik, hanem világhíres operaház mûködik ott. Így aztán megtették Attila fejedelmet az operaház rendezõjének. Ugyan a zenéhez nem sok köze volt, de azért elég eredményesen dolgozott. Mint a zenekar farmestere nap, mint nap végigdugta az összes kengurut. A kritikusok pedig felsõ fokban írtak a mûködésérõl. Engem is meghívott egy általa rendezett darabra, ahol egy éltes korú és finoman fogalmazva termetes bájpacni asszonyság játszotta Júliát és egy buzihangú bariton énekelte Rómeót. Aki ráadásul úgy látszik elcserélte a kottát, mert a Júliához szóló helyett a Carmenbõl vett áriát énekelte el. Üröm volt nézni a darabot és a primadonna vérvörösre festett karmait. "Mert nincsen üröm körömvirág nélkül." Igen operaias volt az elõadás, csak hát... De a felséges fejedelem semmit sem vett észre abból, hogy Júlia egy visongó hisztérika, Rómeó pedig homoszexuális. Mentségére legyen mondva, ez idáig csupán a sámándobok rituális révületet elõidézõ monoton ritmusához volt szokva a füle.
 
Egyszer volt csak probléma az egyik kenguruval, aki megtalálta a reprezentációs célra tartogatott eukaliptuszpálinkát és jól berúgott tõle. Elkezdte babrálni a központi számítógépet és mire észrevették, az összes számítógép-program elkezdett fordított irányban futni, mint a rák és kis híján felrobbant a modern operaháznak álcázott atomerõmû. Éppen a Trisztán és Izolda elõadása ment, amikor felszabadult egy csomó 131-es rezgésszámú jódliizotóp, a kenguruk pedig a sokkoló élmény hatására (jódból is megárt a sok) teljesen elvesztették a szobatisztaságra való képességüket. Ráadásul beszabadultak a színpadra és ott kitört a tömegverekedés köztük. Az operaház hangszergyûjteményébõl elemelt digeridoo-val, ezzel az õsi ausztrál hangszerrel püfölték egymást. Mivel a ritmusra azért ügyeltek, jó hangot adott a dübörgés.
 
Volt ám nagy fejedelemijedelem. De végül is Attila nem volt olyan ember, aki "megijed a saját árnyékszékétõl, mert az olyan dinitrobenzolpentaklórfenolhexametános".
 
- Digi dagi daganat, hátrafelé megy a gammasugárzó digitális rák - dünnyögte magában a részeg kenguru.
 
- Mi volt ez? - kérdezte fojtott dühvel Attila fejedelem.
 
- Tumorbid humor bit - felelte a kenguru.
 
De a közönség nem látva át a valódi helyzetet, tombolva ünnepelte Attilát, hogy milyen pompás, modern újhullámos darabot rendezett. Csak sajnos a Trisztán és Izolda elõadása közben, amint azt az operaház mellékorvosa késõbb megállapította, tisztán a jódliizotópoktól az egész közönség sugárbetegséget kapott és szétrajzottak Sidney sugárútjain mindenkit megfertõzve.
 
- Kész bilidili volt az egész, tele nehézvízzel - emlékezett vissza reszketve Attila fejedelem az egészre.
 
Eme szörnyû élmény hatására kezdte el összegyûjteni az óhunok szólásait, közmondásait és feljegyezte egy azóta elveszett kódex, "A csordaszarvas legendája" lapjaira. Mivel a kódex a hosszantartó sugárzásban megsemmisült, a fejedelem emlékezetbõl mondta tollba nekem a közmondásokat.
 
- Úgy bízom ezt rád, mint részeges kelta vadkecskére a radioaktív kelkáposztát - mondta.
 
De úgy látszik maga is sugárbeteg lett, mert nem éppen úgy szólnak ezek a szólások és közmondások (gõzmondások), ahogy azt mi az iskolában tanultuk. Íme:
 
Többet ésszel, mint ész nélkül.
Az okos ember más kárán tanul kárálni.
Ha dromedárd napkor sikkesen esik, akkor 40 napig sikk az esõ.
Sötétben minden tehte fekete.
A kecses kecske is jóllakjon és a fecsegõ fecske is megmaradjon.
Szósz szószt követett és összevesztek a veszett fejsze nyelén.
Ki szelet vet, rossz fényt vet vagy vihart harap.
Kinek a pap, kinek a pop.
Komámasszony katonája, hol a hollóolló?
Töreket fogtam, nem az ereszt és lezuhantam.
Méz mezet mos.
Jó az üreg a háznál.
A szabadság drágább az aranysakálnál.
Legdrakulább kincs a nyári szabadság.
Aki másnak vermet ás, az veremásó.
Addig jár a korsó a kútra, amíg az orsó az útra.
Fejétõl büdösödik a fal - mondják a csövesre, ha nekitámaszkodik.
Amit ma megtehetsz, ne halaszd honlapra.
Az idõ pénz, a pénz Ödi.
Lassú munkához idõ kell.
Sokat akar a farka, nem bírja a Szarka.
Ki mint veti ágyát, úgy elissza álmát.
Unka után édes a pihegés.
Jó pap holtomiglan-holtodiglan tanul.
Okos enged, szamuráj szenved.
Egy fecske nem csinál sarat.
Tudja, hogy mitõl dög a légy.
Néha a kappannyél is elsül.
Jobb ma tíz túzok, mint holnap egy véreb tépte veréb.
Olcsó lecsónak híg a leve.
Szegény ember vízzel fõz, a gazdag sörrel.
Elõre iszik a kergezerge-kóros birka bõrére.
Annyit ért hozzá, mint hajdú a haragöntéshez.
A gyakorlat eszi a mestert.
Hamar marás ritkán jó.
A szerelem a bölcset is színvakká teszi.
Sok kocsi sokra megy a környezetszennyezésben.
Kibújik a dög a zsákból.
Elárulja a zsákbamacskát is.
Régen volt, talán gazember sem volt.
A banki kivétel erõsíti a szablyát - mondta Napóleon a háborúzás kapcsán.
Vak vezet világtalan autót.
Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján harminc.
Holló a hollónak nem vájja ki a szemétdombot.
Aki merít, az nyerít (a loviban).
Ha ló nincs, a szamár is ló.
Kevély ló megbotlik a likban.
Bátraké a szerencsejáték.
Kákabélû békák között nem mind varangy, ami fénylik.
Az úr a pokolban is kúr.
Kis kutya, nagy kutya nem ugat héjára.
Ne szólj szám, nem fáj alfelem.
Sok beszedésnek sok az alja.
Kard kardba öltve mentek.
A harang árt a szépségnek.
Ki nevet a végén csattant ostoron?
Aki kövér disznók közé keveredik, megeszi a korpát - mondják a fogyókúrázóra.
Az aromabõrû alkalmi lány szüli a tolvajt.
Ajándék lónak ne nézd a f...t.
Iszik, mint a fekete kefekötõ.
Mindenki a maga szerecsenjének a kovácsa.
Bolond lyukból londoni szél fúj.
Ízlések és gramafonok különbözõk.
Egyszer pengeél az ember.
Köhög, mint egy rossz szamovár.
Összeköti a kellemetlent a haszontalannal.
Nem a ruha teszi az embert, hanem az ember eszi le a ruháját.
Tanulj latint tinó, ökörköri ökörködés lesz belõle.
Sírba vigad a magyar - mondták a dölyfös nagyurainkra, akik még a sírban is döfödték a csecske fehérnépet.
Kerülgeti, mint Csacska, a kacskamancsú macska a lakásmaffiózó forró lakását.
Az nevet, aki utóljára vet (vet = állatorvos - angolul).
A szerelem sötét verem. Sötétre verem ezt a ribancot, hogy megcsalt.
Nincsen rozsda tövis nélkül.
Könnyû a katatóniást táncba vinni, ha õ is akarja.
Szép asszonynak, jónak, jó járású lónak kár megkurvulni.
Ártalmatlan, mint a ma született bárány.
Béna gyereknek anyja sem érti a farkát.
Sok bába közt megvész a gyerek.
Most vagy mostoha?
Látástól vakolásig dolgozik - mondják a kõmûvesre.
Olyan erõs, mint a tavalyi taiwani bivalyvaj.
Más szemében meglátja a szálkát, a magáéban a radioaktív gerendát sem - mondják a csernobili szemorvosra.
Ez csak egy csip-csup csepegõ csap az Úr azúr tengerében.
Mintha zsiráfzsírral kenegették volna a háját.
Túlfeszítette a hírt.
Nagyobb volt a füstje, mint az ezüst üstje.
Válassz, a vagyon vagy én!
Álmotozás az élet megrontója - mondják az álrendõrrel kapcsolatban.
Járt utat járhatatlanért el ne hagyj!
A felejtõn nincs megállás - mondják az Alzheimer-kóros betegre.
 
Miután szorgalmasan lejegyeztem Attila fejedelem eme közmondásait, megkérdeztem tõle.
 
- És végül áruld el nekünk felséges fejedelem, hogy mi a hosszú élet titka, elvégre már 1500 éve élsz?
 
- Az, hogy ne legyenek eszményképeid, a magad elgondolását kövesd, háborúzzál sokat és ne bízzál az ellenségben. Én ugyan gyermekkoromban a turulmadarat eszményítettem, de öregkoromra eljutottam végül oda, hogy a nõi szépségen kívül gyakorlatilag már semmi más nem érdekel.
Ez az írás 2020. február 22-én került a NapSziget honlapjára.
 
Krasznai Szomor Péter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Õsagárd utca 18. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/900-8553
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón