Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Petrozsényi Nagy Pál
(1942- )
Cinka Hanna levelei
1990. okt. 1.
Tisztelt igazgató úr
Nevem Cinka Hanna. Negyvenéves vagyok, négy gyermek annya az ötödik most van útba. Azal a kérésel fordulok
magáho vegyen visza az üzembe. Tudom hogy csak nyoc osztájom van másnak tizenketö mégis az uccára teccet
hányni õket is. Igen ám, de nekik nincs gyerekük osztán az uruk is keres valamit viszont én óján egyedül vagyok
mint a kis ujam. Se emberem se szüleim csak a purdék akik mindig eni akarnak. Én adnék szívesen hogyne adnék,
drága igazgató úr, ruhát is meg mindent csak hát hónan ha nekem sincs?
Ezér nem járnak iskolába se inkáb guberálunk, kukázunk. Ha az igazgató úr viszavene minden héten kimosnám a
szenyesét vagy felásnám a hobiját mer munka nélkül csak a gazdagok élhetnek. Nagyon kérem segítsen különben
kiülök a gyár elé és ott kuldulom ösze kenyerünket a családnak. Válaszát türelmetlenül várja régi dógozojuk Cinka
Hanna.
 
1990. okt. 10.
Kedves Cinka Asszony!
Átérezzük a bánatát, sajnos nem segíthetünk magácskán. Gyárunk kapacitása, mint valószínûleg Ön elõtt is
ismeretes, az utóbbi idõben erõsen megcsappant, az sem kizárt, hogy nemsokára bennünket is szanálnak, és akkor
mi is ugyanolyan munkanélkülivé válunk, mint maga, kedves asszonyom.
Tanácsoljuk, keresse fel a városi munkaügyi hivatalt, s amennyiben munkához jut, becsülje meg magát, tartson ki
minimum tizennyolc hónapig, hogy ha netalán újból állás nélkül maradna, munkanélküli-segélyt kérhessen.
Születendõ gyermekéhez sok sikert, boldogságot kíván az igazgatóság és dolgozóink nevében
Szegény Árpád, a szövõgyár személyzeti oszt. Fõnöke
 
1990. okt 11.
Igen tisztelt polgármester úr
Nevem Cinka Hanna. Negyvenéves vagyok, négy gyermek annya az ötödik most van útba. Azal a kérései fordulok
magáho utaltason ki a polgármester úr a családomnak valami járadékot, mer a családi pótlékból mik nem tudunk
megélni. Legaláb munkanélküli segéjt adjanak. az is töb a seminél. így csak guberálunk pedig érek én is anyit
mint Vacakné a szomszédból aki szintén munkanélküli mégis óton jár vásárolni a piacra. Igaz hogy csak egyszerû
cigány vagyok meg szakmám sincs azér nekem is jogom van az élethe. Jó, tudom én azt, hogy az állam támogatja
a romákat ám mit érünk vele ha más van a törvénybe és más a szivébe. Ha a polgármester úr megért engemet
még megtódja a járadékot egy lakásal. Mahónap öten leszünk, túl sokan aho a likho amibõl hiányzik a gáz
fürdõszoba és egyebek. Ójan hejen szeretnénk lakni aho nincs bûdösség, a szomszédok tisztelnek és szégyenkezés
nélkül fogadhatom a postást vagy a rajkók tanitónénijét. A magyarok azt monggyák semmi bajuk velünk éjjünk
ügy mint õk akko õk se nézzik le a romákat. Hát jó de ehhe munka kel rendes lakás és megértés mer híjába
mozsdunk meg és akármijen cifrán beszélünk attól még mindig romák maradunk.
Válaszát várja Cinka Hanna. Ha nem hallgat meg má most megmondom hogy a köztársasági elnökhöz fordulok.
 
1990. okt. 30.
Tisztelt Cinka Asszony!
Örülünk, hogy változtatni óhajt eddigi életmódján, pusztán azt furcsálljuk, miért éppen most jutott eszébe ilyesmi.
Ettõl függetlenül megígérjük, tõlünk telhetõen támogatjuk a kérelmét. De miután nem Ön az egyetlen, aki a
segítségünket igényli, és egyesek még Önnél is hátrányosabb körülmények között élnek, dolgoznak, kérjük, várjon
türelemmel, amíg érdemben foglalkozhatunk Magával.
Üdvözli
Hidegházy Antal, a városi polgármesteri hivatal vb-titkára
 
1991. ápr 1.
Drága Elnök Úr!
Nevem Cinka Hanna. Negyvenéves vagyok, négy vagyis már öt purdé annya. Azal a kérésell fordulok magáho
tegyen igasságot egy csóró bibasz dogába. Én má sokszor láttam az Elnök Urat a tévébe és isten bizony irtó teccik
nekem - legjobban a bajussza Csak az a baj hogy túl kurta ha nem haragszik amér kimondom az õszintét. Egy
bajusz akko szép ha jo hoszu legaláb is nálunk szegény romákná. Ennél nagyobb baj, hogy két éve élek munka,
segéj és férj nélkül. A gyerekek éheznek, a házban nincs víz, villany, fûttés. Én még csak kibírom valahogy de
hogy várjam el ugyanezt a purdéktó? Mindenki azt kérdi mér nem csórok nekik eztazt idõnkén? Ez óján bûn
amér az isten is behunyná a szemeit - Én mégis dógoznék ehejett. Nem szégyen a, kérem alázatai akármijen
munka csak megfizessék. De hát senkinek még a devlának se kelek én má ugy látom. Mindenki csak bolondit,
hivatalból ki hivatalból be küldenek, oszt nesze semmi fogd meg jol. Utósó reményem magába van, ha maga sem
segít kihez fordujjak?
Cinka Hanna
 
1991. máj 1.
Elnök Úr!
Ügy nézem maga sem különb a deákné vásznánál. Nem baj éjjen boldogul. Én nem is zavarom se most se máskor ezután.
Cinka Hanna
  
Éjfél. Cinka Hanna nyitott szemmel feküdt hortyogó gyerekei körében. A hold nyájasan kukkantott a füstös
szükséglakásba.
- Oá, oá! - sírt fel a bölcsõben a legkisebb Cinka-bébi, az ötödik.
- Sss, tente, baba, tente!
- Oá, oá!
A nõ gépiesen nyúlt löttyedt melle után, aztán legyintett, és odabaktatott a kredenchez.
- Nem jó, he, pedig ez is csak tej, kis prücsök. Ha nem húzod meg, együtt zörgetünk be Szent Péterhez ma éjjel.
Egyik fia kitakarózott, azt betakarta, majd elõvett egy antennadrótot, ráhurkolta a lámpára, és elszántan lépett
egy billegõ sámlira.
- Viszlát, csipiszek, majd mindnyájan találkozunk egyszer odafönt.
Tekintetével még egyszer utoljára végigszaladt a lakáson, az alvó gyerekeken, és egy pillanatra megpihent szülei
falra akasztott arcképén. Vajon mit szólnának, ha meglátnák, mire készül õ idelenn? Biztosan nagyon megszidnák.
De hát mit csináljon? Aki születik, meghal, és olykor jobb elõbb, mint késõbb, a purdékról meg gondoskodjék a
kormányuk.
Hirtelen elsápadt. Eszébe jutott a gyár, a polgármester, felvillantak elõtte a kukák és a tisztviselõk gúnyos arcai.
Ezek közül hányan gondoskodtak õróluk, ki adott nekik tanács helyett kalácsot? Egyik sem, ezért jöjjön csak vele az
egész családja. Elvégre az övé, õ szülte valamennyi gyermekét. Ez új gondolat volt a számára, fejbe is kólintotta
alaposan. Mindenre felkészült, és bele is nyugodott jól tudván, hogy ez az egyetlen kiút a bajból, nyomorból. De
hogy a gyerekeit is megölje... Mindegy, akárhogy is van, nem rossz gondolat - hajtogatta magában. Hiszen a pap
is azt mondta tegnap a templomban, a halál nem büntetés, hanem megváltás, az egyedüli út a mennyországba, ahol
nincsenek sem szegények, sem gazdagok.
Leugrott a székrõl, és elõkereste a kisbaltát. Jó éles volt, éppen aznap fente borotvaélesre. Kezdte a bölcsõvel,
majd jobbat talált ki: miért ne fojtsa meg álmában a kicsiket? Az nem olyan kegyetlen és fájdalmas. Gyors
mozdulat, kis roppanás, és volt purdé, nincs purdé. Hanna csöndesen mosolygott, gyorsan odakapott a kicsi
nyakához, és valóban volt baba, nincs baba.
- Ez má a mennybõl figyel bennünket. Jöhet a következõ.
Semmi lelkifurdalást sem érzett, sõt, kifejezetten elégedett volt. Egyébként ez sem érdekes! Aminek meg kellett
történnie, megtörtént, mert így volt megírva. Még csak meg se rendült, amikor ugyanilyen módon végzett a
másodikkal, harmadikkal, egész a legidõsebb lányáig. A nagylánya kitakarózva terült el a szutykos matracon.
Hálóingje felcsúszott, csípõje finom, épphogy kerekedett, akár a mellkasán dudorodó mellecskék. Hosszan nézte,
gyönyörködött a sötét szempillákban, a szeméremdombon ütközõ pihékben. Valamikor õ is hajszálra ilyen volt,
ilyen üde, kecses, mint egy tündérrózsa. Aztán mi lett belõle? Ráncos, büdös öregasszony, akinek az egész világ
hátat fordított. Megcsókolta a lányt, és nekiesett a torkának.
- Mm-a-ma! - fuldoklott a tinédzser. - Ss-egítséég!
Keményen védekezett, s mivel õ volt a legnagyobb, õt már nemigen lehetett csak úgy fél kézzel elintézni.
- Lalaaa! - hívta segítségül egyik testvérét. - Mama megint megkergült.
- Elment. Hugyos, Lala, Bobo. Mindegyiket felküldtem - mutatott a nõ a magasba.
- Hugyos, Lala, Bobo! - sikította a lány el magát.
A gyerekek meg sem moccantak. Valamennyi, beleértve a babát is eltorzult arccal, mozdulatlanul nyúlt el a
fekhelyén.
- Nem igaz! Ez nem lehet! - fogta fel a lány rémülten, mi is történt valójában. - Nem tudom elhinni, hiszen te
szereted... szeretted a rajkókat.
- Ezért mentek el, és ezért mész te is utánuk - kapta fel a cigányasszony a kisbaltát.
- Könyörülj rajtam, és megfogadom, ezentúl minden megteszek, amit csak parancsolsz. Ha akarod, kimegyek a
sarokra, és mindenkivel lefekszem, kéregetek, vagy csórok is a kedvedért - borult anyja lábaihoz a tizenkét-tizenhárom éves kamaszlány.
- Dinka, hiszen pont ezt nem akarom. Na, mondj el egy imát utoljára!
- Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem, de a tied nyitva Atyám, amíg alszom vigyázz reám.
- Más? A Miatyánkot nem ismered?
- Miatyánk, ki vagy a mennyekben...
- Most mér álltál meg? Folytasd, hogy az anyád is felkészüljön.
- Nem tudom. Elfelejtettem.
- Akkor viszontlátásra! - emelte rá a baltáját Cinka asszony.
Hanem a lány gyorsabb volt az anyjánál, elkapta a kezét, és birokra kelt vele. Egy darabig állva, utána a földön
tépték, marták egymást. Végül gyõzött az erõsebb, azaz Cinka Hanna, és a lány lelke egyetlen jajszó nélkül szállt a
másvilágra. Az anya meggyújtott öt gyertyát, és a gyerekek fejéhez rakta.
- Miatyánk, ki vagy a mennyekben...
Tovább õ sem tudta, ezért csak ült, ült órákon át mozdulatlanul, szemben az öt halottal. Így köszöntött rá a
reggel. Nyolc óra körül felállt, és elkezdett fel-alá sétálni. Úgy érezte, sürgõs dolga van, valami nagyon-nagyon
fontosat kell még tennie. No, de mit? Hát erre bizony sehogy sem bírt emlékezni.
Délfelé bezörgettek az ajtaján. A postás hozott egy ajánlott levelet.
- Itt írja alá, itt lent, a jobb sarokban! - nézett körül egykedvûen a fiatal, jóképû levélkihordó; micsoda lepusztult
nyomortanya, és ez a rendetlenség, levegõ...! - Jézus Mária, betörtek ide, vagy mi történt? - fedezte fel a hullákat
az ágyakon.
- Pszt, halkabban! Nem látja, hogy alszanak? - sietett a nõ a babához, megringatta a bölcsõt, és elkezdett
dúdolni:
 
                          Tente, baba, tente,
                          a szemedet hunyd be,
                          aludj, ringó-bingó,
                          pici rózsabimbó.
                          Alszik az ibolya,
                          csicsija, bubuja.
 
A levélkihordó kezébõl kiesett a golyóstoll.
- Elolvasná, mit írnak abban a levélben?
- Ho... hogyne, de...
- Akkor, legyen szíves, olvassa!
A levélben a következõ önkormányzati határozatot közölték:
1992 ápr. elsején kelt levelére válaszolva tudatjuk, hogy családi és vagyoni helyzetét elemezve a városi
önkormányzat Önt rendkívüli segélyben részesíti, továbbá felajánl az Ön számára egy kétszobás önkormányzati
bérlakást. Ezzel párhuzamosan elfoglalhatja régi munkahelyét is az üzemben, amennyiben ezután is ott óhajt
dolgozni.
Igaz István, a Családvédelmi Osztály vezetõje
Ez az írás 2019. október 26-án került a NapSziget honlapjára.
 
Szabó Bálint további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Õsagárd utca 18. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/900-8553
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón