Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Petrozsényi Nagy Pál
(1942- )
Bukfenc
- Egy, kettõ, egy, kettõ...! Mellet ki, térdeket föl!
 
A sasorrú, enyhén pocakos tanár gyönyörködve mustrálta egyik tanítványát. A lány tizenöt éves volt, bogárszemû, combjai izmosak, csípõje enyhén ívelt. Beck ötven, ehhez képest elég jól bírta magát. Fiatalosan járt, mozgott, beszélt - hovatovább egyre görcsösebben, hátha becsaphatja a közelgõ öregséget. Felesége elhunyt, talán egy új asszony... Á, hacsak nem fiatal, friss bõröcske, aki még õt is hangulatba hozhatná. Mint... mint ez a kölyöklány, noha évre még gyerek, plusz a tanítványa, akivel így legfeljebb csak szemezhet, azt is diszkréten, nehogy folt essék tanári becsületén. Ez így, ahogy van, marhaság, de hát mit tegyen, ilyen a világ: alka-mazkodásra kényszerít. Vajon mi járhat egy ilyen tini fejében? Érdekli-e a jegyeken, leckéken és fiúkon kívül is másvalami, mondjuk, az idõsebb férfiak, mint például õ, végül is nem csak tanár, férfi is, a nemjóját!
 
Csengettek. A tanulók izzadtan tódultak az ajtóhoz. Tanáruk, mint mindig, ezúttal is kemé-nyen megdolgoztatta a fiúkat, lányokat egyaránt. Szó se róla, szeretik õk a testnevelõ-órákat, azért nem ártana ritkábban fújni azt a sípocskát - háborogtak egyesek. Hanem "az öreg" csak vigyorgott, és még keményebb ritmust követelt. Hú, kerülne csak egyszer a kezükbe, majd megmutatnák õk neki, hogy kell futni, kötélre mászni vagy bakot ugrani.
 
- Gyöngyi! Gyere ide egy percre, kérlek!
 
A fruska kacéran, csípõjét riszálva libegett a tanárhoz.
 
- Csüccs le, látom, elfáradtál.
 
- Nem én! - vágta rá, azért leült, ha már ez az öreg parancsa, melléje a férfi; a lábuk összeért.
 
- Szeretsz tornászni?
 
- Szeretek.
 
- Nem volna kedved különórára járni hozzám idõnként?
 
- Nem, nem, annyira azért nem szeretek tornászni - utasította el a lány fanyarul.
 
- Oké! Ahogy akarod. És most? Legalább most tornásznál egy kicsit csak úgy a kedvemért?
 
- Mert?
 
A férfit meglepte a kérdés, és hirtelen azt sem tudta, mivel indokolja meg a kérését.
 
- Mindegy, nem számít! Mit csináljak?
 
- Nézzünk egy, mit is, talán fejállást!
 
A leány kelletlenül ringott a szõnyeghez. Megpróbálta egyszer-kétszer. Sikertelenül.
 
- Homoríts! - simított végig a tanár a derekán, onnan fel a combjai közé. - Nem megy? Várj, megmutatom - lendült ezután õ fejállásba. - Valahogy így, nem boszorkányság.
 
- Richárd bácsinak, azonban a kezén a tanár bácsi sem tud járni, fogadom.
 
- És ha mégis? Adsz egy puszit érte, angyalkám?
 
- Miért ne! - villant rá a csitri szeme vidáman. 
 
De hisz ez nagyszerû! Ez az a pillanat, amire annyian vágytak a társai.
 
- Két flik, három bukfenc és tíz perc futás után - tette hozzá gúnyosan. 
 
Beck megérezte a kihívást és a szavakban bújó lekicsinylést.
 
- Rendben van! Ide süss!
 
- Á-á, sípszóra, tanár úr! Úgy, ahogy mi szoktuk, ugyebár. Kezdjük a bukfenccel. Rajta!
 
A tanár nekirugaszkodott, totyogott két métert, és bukfencezett a lánynak háromszor a szõnyegen.
 
- Tovább! - izzasztotta meg a lány kajánul. - Flik elõre!
 
A tanár ismét nekilódult, de már a levegõben összecsuklott.
 
- Bukfencnek elcsúszik, fliknek viszont gyengus, pedig, ugye, nem boszorkányság.
 
A második flik ugyan jobban sikerült, ezzel szemben akkorát esett, hogy az egész csarnok Gyöngyivel és a bordásfalakkal együtt forogni kezdett a tanárral.
 
- Káprázatos! És most... futás! Felkészülni, vigyázz, rajt!
 
A férfi lihegve nyargalta körül a tornatermet. Tüdeje szúrt, sípcsontja még jobban, de ahogy megállt, a bakfis rögtön ráfüttyentett.
 
- Még három perc. Még kettõ. Mellet ki, térdeket föl! - És így tovább, amíg Beck csaknem összeroskadt.
 
- Stop, ennyi! Tessék a síp, tanár úr, és köszönöm a bemutatót!
 
- Nincs mit. Viszontlátásra! A puszit elengedem.
 
- Én meg a kézenjárást.
 
A férfi vérvörös arccal nézett a tovalibbenõ fruska után. Ha az elõbb csak homályosan, most már világosan érezte, hogy ezúttal tanárként és férfiként is csúful megbukott.
Ez az írás 2019. június 25-én került a NapSziget honlapjára.
 
Petrozsényi Nagy Pál további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Õsagárd utca 18. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/900-8553
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón