Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Petrozsényi Nagy Pál
(1942- )
Bolond Irén
Régi közhely, miszerint a pénz, a jólét ritkán boldogít. Bizonyíték erre az a háborút követõ néhány év, amit kisfiúként éltem át egy romániai faluban. Helyesebben most romániai, mert akkor, a második bécsi döntés révén, Magyarországhoz tartozott.
 
Kajántót ugyanaz jellemezte, mint a többi falut akkoriban: düledezõ kunyhók, elhanyagolt szántóföldek, hiányzott a villany, út, pénz. A parasztok mezítláb jártak, egyik-másik rongyokban. Rádió, mozi nem létezett. Ezt pótolták a fonók, a tengerihántás és egyéb népi "rendezvény", ahol szájról szájra szállt a dal, a fiatalok mókáztak, az idõsebbek meséltek, és... Folytassam? Boldog voltam, így mezítláb és szegényen.
 
Volt Kajántó határában egy sással benõtt, 1,5-2 méter mély tavacska. Azt mesélték, él a fenekén egy százéves öregasszony, a szeme zöld, haja hosszú. Ezzel a hínáros, az egész tavat átfogó hajával szokta magához húzni a szófogadatlan gyerekeket, ha azok beljebb, a tó közepe felé merészkedtek. Én persze nem tartottam magam ilyen gyereknek, és szinte naponta kijártam a tóra csónakázni, fürödni mindaddig, amíg rám nem tapadt egy-két pióca. Attól kezdve még a tó közelébe sem mentem, bármennyire is csábítottak a társaim. A ludak, bivalyok bezzeg nem féltek, irigykedtem is reájuk. Bivalyok. Hú de féltem tõlük is. Ha ezek a szarvukra kapnak, kispajtás!
 
- Dehogy kapnak, gyere, barátkozz meg velük! - nevetett ki apám, azzal hopp, máris ott lovagoltam a legfélelmetesebb, legfeketébb bivalyon.
 
- Édesanyám! - hívtam segítségül anyámat.
 
- Pszt, ne kiabálj! Inkább vakard meg a hátát, azt nagyon szereti.
 
- Mi van már megint? - bukkant elõ anyám, meglátott a bivalyon, és csak hápogott. - Já... János, a gyerek! Jaj, kapd le, gyorsan, mert lepottyan!
 
- Ne légy már olyan kishitû! Isten vigyázz rá, azonkívül hadd szokjon egy kicsit a melegebb helyzetekhez is. Az életben nem lehet mindig csak futni, futni. Szükség van bátorságra, erõre, no meg tapasztalatra is ahhoz, hogy, ne rezzenjünk össze minden zörejre. Na, mi lesz, simogasd már meg azt az állatot!
 
Félve engedelmeskedtem, és óvatosan megsimogattam a bivaly széles, forró hátát. Az állat békésen tûrte, és semmi jelét nem adta, mintha le szeretne rázni magáról. Nagyszerû! Nem is igen értem, miért féltem én eddig ezektõl. Maradtak a libák, merthogy azoktól is tartottam ám. Mitõl nem tartottam én akkor, istenem! Féltem a boszorkányoktól, a kígyóktól, patkányoktól, nem mertem kimenni este az utcára... Egyszer mégis szembeszálltam egy sziszegõ gúnárral, befogtam a csõrét, és láss csodát, már tõlük sem féltem többé.
 
Nemsokára olyan Tarzan-félének éreztem magamat. A falu volt a birodalmam, és az állatok a barátaim. Sosem jártam egyedül, mindig elkísért valamelyik kutya, macska, elsõsorban Szivar, édesapám kutyája. Hatalmas kutya volt vicsorgó nagy fogakkal, egyébként olyan kezes, mint a bárány, így kedvére nyargalhatott velem is meg egyedül is, bárhol a faluban. A tiszteletes szíve bütyke - mondták az emberek, és senki sem bántotta. Együtt hancúroztunk odakinn a réten vagy akár otthon, a széles rekamién is. Egyedül a templomból tiltottuk ki õkelmét. Pedig oda csakugyan bárki beléphetett, látogatták is sokan, fõleg ünnepnapokon. Itt prédikált naponta az apám, lelkipásztor lévén, de hogy mirõl, arra sajnos már nem emlékszem. Elfelejtettem, vele a templomot is, csak a hangulatát õrzöm, és a karácsonyfák képét szívem valamelyik rejtett zugában. Hû, hogy csillogtak-villogtak azok a fenyõk tele dióval, dísszel, szaloncukorral, alattuk ajándék, felettük angyalok. Igen, angyalok, szinte láttam õket, amint suhogva röpködnek a karácsonyfánk körül.
 
Egy nyáron szörnyû vihar támadt, utána napokig ömlött az esõ. A sáncok megduzzadtak és kiöntöttek, a víz elárasztotta a kerteket, udvarokat, aztán tovább emelkedett.
 
- Imádkozzunk az Úrhoz, hogy állítsa el az esõt! - biztatta híveit az apám. - Szálljunk magunkba, és bánjuk meg a bûneinket! Emellett segítsünk is, testvéreim, mert Isten is akkor segít leginkább, ha mi, emberek is segítünk magunkon.
 
Ezzel kirohant a templomból, ki a töltésre, hogy megvédje faluját egy újabb vízözöntõl.
 
Mihelyt kiszépült az idõ, és rendbe jöttek a dolgok, siettem kocsikázni egyet. Igaz, nem volt nekem se kocsim, se lovam, viszont mire való a domb, szekérnek meg ott a babakocsi. Pár éve még ebben tologatott anyám, színe kifakult, egy kereke hiányzott, de a többi még úgy-ahogy mûködött.
 
- Szivar! - füttyentettem a kutyának. - Ezentúl te leszel a paripám.
 
Befogtam a kocsiba, és elvágtattunk. Az utca végén borzas asszony figyelt minket. Bolond Irén! - torpantam meg elõtte riadtan. Akkoriban minden faluban akadt ilyen Bolond Irén. A nép etette, ruházta õket, és jókat derült rajtuk. Én inkább féltem, és lám, nemhiába. Amint észrevett, különös arccal kapott ölbe, el kezdett ringatni, majd visszagyömöszölt a babakocsiba. Mint a szélvész vágtattam ki a kezei közül, utánam Szivar boldog csaholással. Amikor hátranéztem, Irén csípõre tett kézzel táncolt, és énekelt valamit.
 
Azóta sajnos egy egész élet vágtatott tova, ám Kajántó képe ma is fel-feldereng bennem. És akkor... Akkor újra gyermek vagyok, versenyt futok Szivarral, és pislogva nézem, hogyan illegeti magát a kajántói Bolond Irén.
Ez az írás 2019. április 20-án került a NapSziget honlapjára.
 
Petrozsényi Nagy Pál további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Õsagárd u. 18. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/900-8553
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón