Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Petrozsényi Nagy Pál
(1942- )
Béla bácsi tarisznyája
Az újságíró kíváncsian nyitott a szûk szuterénbe. Nyirkos hideg és szívszorító nyomor fogadta. A falak füstösek és repedezettek voltak. Közvetlenül az ajtó mellett rozsdás vaskályha bóbiskolt, pár lépésre tõle ágy, amolyan priccsféle recsegett a nyomorék öreg alatt.

- Ballay Zénó vagyok - mutatkozott be a publicista -, a helybeli lap egyik riportere. Szeretnék Béla bácsiról, így hívják, ugye, szóval szeretnék írni egy cikket - tért egyenesen a tárgyra. - Mondja el, hogy él, miben szenved hiányt...!

Egy pillanatra torkára forrt a szó, pedig az öreg meg se mukkant, éppen csak hogy felült, s a hírlapíró szemébe nézett.

- Az istenit! - rúgott a tollnok egy törött zsámolyba, térült-fordult, s egy szatyor élelemmel csörtetett vissza.

A házigazda békésen ült a tolószékben, ágya megvetve, a kályha begyújtva. Éppen a Bibliát olvasta, amikor a fiatalember ismét rányitott. Elkattintotta fényképezõgépét, majd szótlanul pakolni kezdett, felvágottat, sajtot és tojásokat rakosgatott az asztalra.

- Isten fizesse meg - rebegte az öreg. - Maga igazán rendes, csak az a baj, hogy...

- Persze, persze - vágott szavába a riporter -, a radikális megoldás még hátravan, de bízzék bennem, hiszen szolidaritás is van ám, kollektív felelõsség. Apropó, iszik, már úgy értem...

- Soha, legfeljebb, ha a fiam hoz valami cseresznyét.

- Mennyi a nyugdíja?

- Ötezer.

- Lehetetlen, hiszen maga rokkant. No, majd utánanézünk.

- Nagyon hálás lennék, csak azt a cikket...

- Semmi hála, itt követelni kell, érti, különben ugyanúgy jár, mint az a szemérmes koldus a közmondásból. Elnézést, nem akartam megsérteni.

- Nem sértett meg.

- Pazar, kissé befûtünk a tanácsházán. Pro primo: megírom a cikket. A címe... Egyelõre nem tudom. Béla bácsi tarisznyája vagy ilyesmi.

- Hálásan köszönöm, akarom mondani...

- Tessék, halljuk!

- Arról van szó, hogy... Megmondjam? - bizonytalanodott el a házigazda.

- De Béla bácsi...!

- Hát kérem. Van nekem egy fiam. Komoly, jófejû gyerek. Mérnök - tette hozzá büszkén -, ezenkívül...

- Ide se dugja az orrát. Autója, nyaralója van, miközben az apja...

- Szereti - emelte fel a hangját. - Akár van nyaralója, akár nincs. Még pénzt se kell, hogy adjon, csak jöjjön. Jött is, havonta egyszer meglátogatott. Pedig messze lakik, négyszáz, nem, ötszáz km-re innen. És pénzt is küldött.

- Gratulálok! - hordozta körül tekintetét az újságíró. - Remélem, nem akarja, hogy ezt el is higgyem magának.

Az öreg elhallgatott, s az ablakra meredt. Kint erõs szél fújt, s idõnként jeges légáram sepert át a szobán.

- Oké, tegyük fel, hogy elhiszem. De akkor mi a probléma? Összevesztek?

- Nem, egyszerûen elmaradt. Elõbb a fiam, aztán a pénz, levél. Fogalmam sincs, mit csinál, hogy van. Talán beteg, vagy... Mondom, nem tudom. Nekem semmi bajom vele, és szeretném, ha õ is tudná, ezért kérem...

Nagyot nyelt, aztán kibökte.

- Ne írjon cikket rólam. Minek kiteregetni a szennyest? A fiam, ugye, megérti, ártatlan. Még azt hinné, hogy õ a hibás - komorodott el, aztán gondolt egyet, ráncai kisimultak, s szinte vidáman folytatta.

- Viszont van egy ötletem. Mi volna, ha a szerkesztõ úr levelet írna neki? Igen, hívja haza Karcsikát! Magyarázza meg, hogy... Szóval mindent. A pénz mellékes. Hátha neki sincs, és még nálamnál is szegényebb. Nézze! - ráncigált ki lázasan zsebébõl egy zsebórát. - Tiszta arany - lóbálta meg kacsintva. - Ez lett volna az öröksége, de ha már így esett, akár holnap Karcsikának adom. Hát csak ennyit akartam mondani - sóhajtott fel megkönnyebbülten. - Maga, látom, derék, rendes ember, van szíve és a tollal is könnyebben bánik - mutatott reszketõ kezére.

Az újságíró álmélkodva tapogatódzott fel a lépcsõkön. Természetesen mindent megígért, sõt, a leghatározottabban kijelentette, ha kell, akár személyesen megy a fiúért. Az ablak elõtt ismét a szuterénbe lesett. Az öreg eltorzult arccal esett az asztalnak. Hol a szalámiba harapott, hol a sajtba, kenyérbe, a nyers tojás lecsordult az állán, vele a nyála és a könnyei is.

Ballay az ABC-be sietett kávéért, éppen kifogyott belõle, márpedig e nélkül egy levelet sem tud megírni. Hirtelen hegyes állú, madárcsontú alakra lett figyelmes. Csokoládét, cseresznyepálinkát és egyebeket dugott a... zsebébe.

- Tolvaj! - kiáltott fel csaknem a riporter, de meggondolta magát. - Ki tudja, ez is mikor evett utoljára. Talán munkanélküli, mindenesetre elég nyúzott képû.

- Kérem, fáradjon az irodámba! - bukkant elõ váratlanul egy polc mögül a boltos.

Az újságíró hosszasan bámult utánuk. Szegény ürge! Valahogy olyan ismerõsnek látszott. Hát persze, a Karcsika: szakasztott Béla bácsi, csak jóval fiatalabb kiadásban.

Ez az írás 2018. december 27-én került a NapSziget honlapjára.
 
Petrozsényi Nagy Pál további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón