Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Erdei Péter
(1987- )
A sír túloldalán
1
 
Pellengér Gyula nyugalmazott katonatiszt élete nem volt fenékig tejfel. De mégcsak derékig kefír sem, hogy úgy mondjam. Felesége rendszeresen megcsalta, késõbb el is hagyta, s bár végül még legalább meg is halt, ez az apró elégtétel nem javított jelentékeny mértékben hõsünk, mármint Pellengér úr, azaz Gyula bá' kedélyén. Reumája egyre jobban kínozta, szomszédaival állandóan veszekedett, kutyájáról kiderült, hogy csak képzelte, de ez még mind semmi. Ezt még elviselte volna az egykori fõtörzsõrmester. Hanem végül csak beütött a baj. Ez a következõ képpen történt: 
 
Mivel családjában felmenõi közül mindenki, vagy legalábbis a túlnyomó többség magas kort ért meg, száztíz-százharminc évig is eléltek, Pellengér úr gyermekei (hárman voltak, két fiú és egy lány) elhatározták, hogy még hõn szeretett édesapjuk halála elõtt benyújtják igényüket az örökségre. A volt katonatiszt, mivel nem akart konfliktust saját maga, és imádott utódai közt, még az öngyilkosság gondolatával is foglalkozni kezdett, de miután rájött, hogy a maga nyomorúságában, sivárságában ugyan, de mégiscsak szeret élni, függetlenül attól, Morzsi kutyát valóban képzelete szülte-e (õ biztos volt az ellenkezõjében), úgy döntött, plusz bevétel után néz, hogy ha már a parasztházat, amiben lakott, nem, de legalább valamiféle anyagi mentõövet dobjon a fiataloknak. Az örökösödési eljárást egyébként konzervativizmusa, szabályszeretõ karaktere miatt ellenezte, s nem is ment bele.
 
Az elsõ munkalehetõség, ami felvetõdött, egy pacifista, anti-nacionalista újság háború-ellenes kampányának szakmai lektorálása lett volna. Pellengér úr, aki minden este lefekvés elõtt elszavalta a Szózatot, s, hiába vonyított (?) Morzsi kutya, lefekvés után is a Himnuszt dúdolta, némileg meghasonlott önmagával az elsõ munkanap után, s bár a következõ pár szerkesztõségi megbeszélést még valahogy végigszenvedte, akkor, mikor a "Miért rosszabb ember az ellenség, mint mi vagyunk?" kérdésre "Mert büdös patkányok, azért!" kirohanással válaszolt, az újság megköszönte munkáját. Jelképes összeget kapott egyetlen munkanapjáért, ezt azonnal átutalta gyermekeinek, akik megköszönni ugyan nem köszönték meg, ám könnyek közt esdekeltek, nehogy elkeseredésében ártson magának, s még egy teljesen veszélytelen bungee-jumpingolásra is meghívták. Pellengér úr, mivel egy ideje súlyos szívbeteg volt, visszautasította a szeretetteljes meghívást, de azért elérzékenyült. Hiába, a fiatalságból sem veszett ki minden emberi érzés!
 
Következõ próbálkozása a lakóhelyétõl félórányi buszút-távolságra található monostor éjszakai kísértõ-pozíciójának betöltése volt. A szentéletû szerzetesek, akik halálra unták magukat, s bosszankodtak, hogy nem hogy az ördög, de még egy nyomorult démon sem jelenik meg nekik, elhatározták, hivatásos, fizetett bentlakásos alkalmazott felfogadásával oldják meg ezt a problémát. 
 
Ám Pellengér úr itt is kudarcot vallott. Igaz, az elsõ idõkben még eléggé élethûen utánozta a Kísértõ suttogását, s fáradt-rekedten sustorogta a barátok fülébe: "Egy korty bor még nem bûn.", vagy "Forró csókra vágyom.", késõbb, mikor a barátok már hullarészegek voltak, és a fiatal escort-lányok meglovasították az ezüst gyertyatartókat, úgy érezte, elveszett a motivációja, kiégett. S ha a kudarc talán túlzás is, mindenesetre már nem érezte azt a bizsergést, mikor hajnalonként megjelent a szentmisén.
 
Ám itt, a monostorban töltött mintegy két hónap alatt, valami fontosabb, valami hasznosabb is történt vele: tudniillik elkezdte tanulmányozni a Szentírást. Különösen a János Jelenések, illetve az Evangéliumok tetszettek neki, ennek késõbb jelentõsége lesz. S még egy pozitív fejlemény: az egyik barát, mikor Pellengér urat elbocsájtották, megemlítette, hogy testvére, aki egy temetõ éjjeliõreként dolgozott, szintén szerzetesnek állna, s az így megüresedõ munkaviszony betöltése talán, ha Pellengér urat érdekli a dolog, megfontolandó lenne.
 
Pellengér úr, akit gyermekei, fõleg két fia, már naponta zaklattak különbözõ izgalmas közös programok (oroszlánsimogatás, ejtõernyõs ugrás) javaslataival, végül belement az alkuba; felcsapott éjjeliõrnek. S itt kezdõdnek az igazi bonyodalmak, amik magában hordozzák, mintegy csíraként Pellengér úr próbálkozását a lehetetlennel, kudarcainak végeláthatatlan sorazátát, erre rácáfoló sikerét, újabb bukását s az ezekre következõ tragikus végkifejletet.
 
 
2
 
A bonyodalmak az unalommal kezdõdtek. Eleinte nem volt semmi baj. Pellengér úr rendre rendben megjelent a kötelezõ este hét óra elõtt egy teljes órával, este hatkor, elszívott egy szivarkát, suttyomban ledöntött egy doboz sört, aláírta a jelenléti ívet, váltott pár szót nappalos kollégájával, este nyolckor lelakatolta a vaskaput, s reggel hatig bezárólag másfél óránként sétát tett a sírok között. Eleinte szórakoztatta. Elmélázott gyermekeivel, feleségével, Morzsival közösen töltött nyaralásaikon, kémlelte a végtelen égboltot, és fütyörészett. Ez így ment egy teljes hónapig. Egy hónap után azonban elkezdett elege lenni a magányból, az egyhangúságból. Ekkoriban történt, hogy felkeltette figyelmét a Biblia egy szakasza, méghozzá a Lázár feltámasztásáról szóló rész.
 
Mindegy, milyen úton-módon, elég az hozzá, rövid idõ alatt arra a gondolatra jutott, neki is meg kéne próbálkoznia ilyesmivel. Mármint a holtak feltámasztásával. Eleinte csak mosolygott saját ötletén, de egyre erõsebben érezte; ebben megtalálhatja élete utolsó hivatását.
Egy este tehát, félszegen, félrészegen s elfogódott hangon ugyan, de odaállt az egyik sír elé, s halkan ennyit suttogott: "Kelj fel és járj!"
Természetesen nem történt semmi.
 
Hogy mi vehette rá szerencsétlen Pellengér urat erre a nevezzük nevén, elmebajra, nem tudni, talán a monostorban szerzett, vallásos élettel kapcsolatos tapasztalásai, talán valamiféle gyerek-komplexus, a bánat, hogy csemetéi a halálát kívánják, nem tudni, ám becsületére váljék, mikor felszólítást intézett egy fakeresztnek, s látta, semmi nem történik, majdhogynem belátta: õrültség, amit csinál. Magamagán kuncogva visszaballagott a kunyhójába, megvárta a reggelt, s hazament.
 
Néhány napig nem is volt semmi gond.
 
Ám négy nap elmúltával ismét próbálkozott.
 
"A Szentek nevére kényszerítlek: éledj fel!" - kiáltott rá egy sírkõre. Semmi.
 
Pellengér úr elméjében ekkor, jelen elbeszélés kezdete óta immár másodjára, megint fölmerült az öngyilkosság gondolata.
 
Agitátornak nem jó. Démonnak nem jó. Meghalni nem tud idõben, mint minden rendes ember, hadd örülnének leszármazottai, de mégcsak életet visszaadni sem képes. Akkor hát minek folytatni? - tépelõdött.
 
S így, egyre frusztráltabban, egyre elkeseredettebben próbálkozott tovább.
 
Aztán egy nap: meglepetés érte.
 
Éppen második körútját tartotta a temetõkertben, amikor, alig hitte el, meglepõnél is meglepõbb látvány tárult szeme elé: egy sírkövön híres-hírhedt ükapja, Pellengér Pál neve díszelgett. Pellengér Pál: legenda volt. Százkilencven évet élt, átvészelt két infarktust, három merényletet és négy kivégzést, s csak egy némileg elkésett kamaszkori depresszió hatására elkövetett öngyilkosság vetett véget életének. 
Gyula bá egyszercsak történelmi távlatokban kezdte látni önnönmagát. Itt van õ, a nyugalmazott katona, aki talán életében elõször tehet valami hasznosat is, jóváteheti tisztelt õse apró stiklijét.
 
Odalépett hát a sírkõ elé, s halkan sustorogni kezdett.
 
"Pali bácsi! - kezdte - Kérve kérlek így, kilencvenkilenc év távlatából, irgalmazz meg szerencsétlen utódodnak! A nap süt, a madarak dalolnak, mért ne folytathatnád, avagy mért ne kezdhetnéd elõlrõl? Segíts nekem, a nyomorultnak, lépj vissza az árnyékvilágból. - itt elgondolkozott - Talán még a végrendeletedet is újrafogalmazhatnád. - tette hozzá - Csak, hogy több jusson ártatlan gyermekeimnek, nem magamnak kérem, ó, nem! - itt elmosolyodott. - Légy szíves, támadj fel! - s itt elhallgatott.
 
Most sem történt semmi. Csak egy varjú károgott. A Holdat felhõ takarta el, a levegõ hûvösebb lett, s semmi nem támadt fel, csak a szél.
S ekkor Pellengér Gyula elvesztette türelmét. Minden csalódása, minden kudarca, minden frusztrációja mintegy gejzírként tört felszínre, átszakítva konvencionalista jellemének alkalmazkodáshoz szokott gátját.
 
"Akkor hát maradj halott, nyomorult vén hülye!" - üvöltötte, s a sírra köpött. Ezután megfordult, és visszaindult a kunyhója felé. Ekkor azonban neszt hallott háta mögül. Visszafordult, s: döbbenetes látvány tárult szeme elé.
 
A sír: megnyílt. A sírkõ irdatlan dübörgéssel elgördült a sírgödör fölül, a koporsó kiemelkedett a mélybõl, teteje lepattant, s belsejébõl egy undorító, bûzlõ hulla-foszlány, vagy akár csontváz helyett egy daliás, markáns arcú férfi lépett elõ: Pellengér Pál.
 
Gyula bá örömében sírva fakadt. Odabotladozott ükapja elé, s könnytõl homályos szemmel csak ennyit mondott: "Te!".
 
Ám Pellengér Pál nem volt szentimentális kedvében. Csak ennyit mondott: "Engem neveztél nyomorult vén hülyének?! Még abból a kevésbõl is kitagadlak, amennyit végül boldogult édesapád révén összekuporgattál! Még ma értesítem az ügyvédemet! De legalábbis az unokáját. 
 
"Pusztulj innen!" - sziszegte, s azonmód visszamászott a koporsóba. Ükapa a koporsóba, a koporsó a gödörbe, a sírkõ mindezeknek tetejébe: minden a helyére került.
 
Pellengér Gyula ezt már nem tudta elviselni. Odatámolygott közvetlenül a sírkõ elé, érthetelen szavakat motyogott, a Bibliára gondolt, aztán gyermekeire, s azt suttogta: "Könyörgöm, gyere vissza!".
 
De ükapja nem jött vissza.
 
Így hát felkötötte magát.
 
Visszabotorkált a kunyhóba, leakasztotta a fregoliról a szárító-kötelet, visszasétált ükapja nyughelyéhez, s a sír túloldalán magasodó tölgyfa egyik ágára odacsomózta a kötél egyik végét, a másikat hurokba fonta, beledugta nyakát, felmászott egy méter magasra és leugrott.
Nyakcsigolyája rögtön eltört, így aztán nem fulladozott.
 
Egy reccsenés, egy kis neszezés a rángatózás miatt, s a temetõkertben újra csend honolt, csak a varjak károgtak megszokásból.
 
 
3
 
Földes Ferenc, a temetõ régi-új éjjeliõre végre újra boldog volt. Miután elõdje öngyilkos lett, végre megkapta, pontosabban fogalmazva: visszakapta ezt az álom-állást, amit csak azért volt kénytelen anno otthagyni, mert édesapja ahhoz a kitételhez kötötte örökségének rá esõ részét, ha bátyjához hasonlóan, õ is szerzetesnek áll.
 
Most, hogy apja meghalt, s a pénzt megkapta, végre visszatérhetett imádott foglalkozásához, amit nem is annyira a pénz, mint inkább a hely hangulata miatt szeretett.
 
Kinézett az ablakon, és látta, hogy elõdjének sírjától két férfi és egy nõ bandukol visszafelé, a parkoló irányába. Kacarásztak. Elõdje annak ellenére kapott itt nyughelyet, hogy önkezével vetett véget életének. Egyházi szolgálatainak köszönhette ezt, csak úgy, mint (állítólag) ükapja, akinek, mint Földes Ferenc hallotta valahol, szintén ebben a sírkertben van végsõ pihenõhelye.
 
Gyûlölte elõdjét. Nem a munka miatt, hanem, mert úgy érezte, bátyja, a monostorbeli szerzetes, több bizalommal viseltetett iránta (mármint az elõzõ éjjeliõr iránt), mint saját öccse (maga Földes Ferenc) iránt.
 
Mikor a három látogató eltávozott (...), Földes Ferenc odaballagott megboldogult Pellengér Gyula sírjához, és rávakkant:
 
"Minek ütötted az orrod vallásos emberek dolgába? Most aztán nézd meg, hová jutottál?!" - sziszegte. Magában felnevetett. A pénz megvan, az állás megvan. Bátyjával rendszeresen beszélnek telefonon.
 
"Nyomorult vén hülye!" - mondta még félhangosan a sírnak, majd megfordult, és visszaindult kunyhója felé.
 
Ekkor azonban halk neszt hallott háta mögül. Visszafordult és döbbenetes látvány tárult szeme elé.
Ez az írás 2018. december 9-én került a NapSziget honlapjára.
 
Erdei Péter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón