Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Weiler Eszter
(1955- )
Újra a Balatonon - XXII.
Miután Andrea elbúcsúzott Ákostól, lefeküdt, s elnyomta az álom. Álomországban járt. Mirõl szólt az álma? A véres valóságot élte át? Az tény, hogy dolgozott a Baranya megyei Kárpótlási Hivatalban. Összekeverte a valóságot a ténylegesen megélt eseményekkel? Nyugtalanul hánykolódott, s mikor felébredt, nagyon elgondolkodott, egyáltalán szalonképes-e a mondanivalója? Megosztja-e Ákossal? Döntse el az olvasó: vagy mégsem. Gyorsan papírra vetette az álmát, úgy döntött, tudja meg az egész világ, mi is valójában Magyarországon a történelmi valóság. Ez nem politika, ezek történelmi tények. Kissé félve, de mégis közkinccsé kell tennie a mondanivalóját. majd ezek után meglátja Andrea, áttérhet a szerelmi érzéseire, mert számára ez az érzelem nagyon fontos volt. Elkövetkezett a másnap, s nem volt Andreának kedve Ákossal beszélni. Nagyon sokat gondolkodott, nem látta reálisan, hiszen a távkapcsolatnak igazából nincs jövõje. Magába zárkózott, s úgy érezte semmire sem képes. Korán lefeküdt aludni, s álma nyomasztó volt.

- "Férje, aki halálos beteg volt, ott feküdt a koporsóban, mintha aludt volna. Nem, nem, nem akarom, miért kellett így történnie. Könyörgött, hogy menjen orvoshoz, igaz õ is orvos volt. Apósa, aki szintén orvos volt, hiába fordult Andrea hozzá, segítség, segítség, nagy a baj, férje lefogyott, és nagyon köhögött. A válasz az volt, biztos megfázott, egyébiránt õ is köhög. Azt mondta, a férjem felnõtt ember, nem foghatja meg a kezét. Andrea nem úgy értette, miért nem beszél meg egy idõpontot, hogy várja a kollégája. Nem történt semmi, Andrea hisztizett. Akkor én bejelentem a tüdõszûrõ állomáson, hogy férje nagyon gyanús, komoly beteg. Ekkor kottyintotta el apósa, hogy a szívével beteg. S mivel a tüdõszûrõ állomással fenyegetõzött, nagy hiszti után felkerült a Tüdõ Szanatóriumba. Ott állapították, meg, az elégtelen szívmûködés miatt, a tüdeje tele lett vízzel. S akkor apósa akcióba lépett, s ilyen leromlott állapotba elvitte Szegedre, hogy elvégezzék a szívkatéterezést. Másnap hazahozta a férjét, aki éjszaka agyembólia következtében fél oldalára lebénult. Még szerencse, hogy otthon volt, s nem a dédinél, mert, tekintettel arra, hogy Andrea korán elaludt, mégis, arra ébredt, hogy férje megnyomta erõsen Andrea homlokát. Így Andrea felébredt. S látta az eltorzult arcot, föl sem fogta, mi történt, a trauma közepén intézkednie kellett. Jött apósa és a mentõ, így került be a 400-ágyas klinikára. Igen, õ csak az utcán tudott sírni, csak potyogtak a könnyei. Megosztotta magát a férje és kisfia között, mert szerencsére volt egy közös gyermekük, akinek bizony fontos volt, hogy legyen édesapja is, ne csak édesanyja. Andrea naponta kétszer látogatta meg férjét, aki csak azt tudta mondani, miért hoztatok ide. Mesterségesen táplálták, szörnyû volt. Mikor összekészítette a kórházhoz szükséges dolgokat, betett egy pár papucsot is, mire az ápolónõ mondta, erre mostanában nem lesz szükség. Nem érzékelte a valóságot. A béke és biztonság összeomlott. Igen, Andrea kitartott a nehéz idõkben, sok minden történt, hogy végül hazakerült. Andrea hõsiesen tornáztatta, azonban a bal karját hiába nem tudta használni. A bal lábát húzta, így a nehéz események után Andreának vissza kellett mennie dolgozni. Ebédidõben bevásárlás minden este fõzés,  s gyermeke ellátása, esti mese, mert az nem maradhatott el, s a férjérõl gondoskodott. Isten látta, hogy mit meg nem tett, de a végén összeomlott. S mi történt, végül egyedül maradt. Senki nem nyitotta rá az ajtót, mégis volt erõ benne, hogy dolgoznia kell, mert az létfontosságú. Nem tudott megnyugodni, hová lettek az örömök? Elgondolkodott, mi is a házaspár kötelessége, ha az egyik fél megbetegszik. Ölbe tett kézzel ülünk, s végig nézzük a halálba menetet. Nem, azt már nem. Egymásért felelõséggel tartozunk. Legalább is Andrea így gondolta. Hogyan nézhette volna végig azt, hogy férje mellette a halálba menetelt. Ha az orvosok közölték volna vele, nincs mentség nincs lehetõség, mégis Andrea többször mentette meg férje életét, így férjének volt pár boldog éve. S õ, mikor egyedül maradt, értitek teljesen egyedül, mit érdekelte a családja, hogy magára maradt. Elkezdõdött a küzdelem a mindennapokért." -

Ekkor megcsörrent a telefon. Felébredt Andrea, tiszta víz volt a pizsamája. Ákos volt a vonalban. - Miért nem jelentkezel? - kérdezte Andreát. Andrea kába volt. - Tudod lidérces álmaim vannak. S arra a következtetésre jutottam, nem mûködik majd ez a távkapcsolat. - De miért? Mi a gondod, hétvégéken találkozhatunk. - Nézd, én nem fogok hozzád utazni hétvégeken, s Te nem jössz majd, hiszen távol vagyunk egymástól. Nekem a közelség a fontos, hogy érezzem a másik jelenlétét. - Akkor én fogok hozzád utazni, nem hagyom veszendõbe menni, mert most úgy érzem, amit eddig még soha, hogy szeretlek, igen kimondom a szót, ha kell, kiáltom, szeretlek. - Andrea nem tudott mit mondani, Majd eldõl, csak adjál nekem egy kis idõt.

Ez az írás 2018. május 26-án került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón