Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Kõ-Szabó Imre
(1936- )
Hidegre szerelve
Tibi ott ült a Budai úti kiskocsma bejárat melletti kis asztalánál. Úgy foglalt helyet, általában reggel hatóra körül, hogy a bejárattal szemben ült. Így legalább látta, hogy ki jön be egy felesre, fröccsre vagy éppen sörre, mert a pult is kézre volt tõle, csak félre fordította a fejét és mindjárt látta, ki mit kért. Mindenki csak Tibinek ismerte, a vezeték nevét senki nem tudta. Még a szakmája volt ismert, mert villanyszerelõ volt. A Vidibe dolgozott, már húsz éve, azonban amikor a rendszerváltás során a nagy tévé gyárat hidegre szerelték, Tibinek is menni kellett, mégpedig az utcára. Keservesen élte át ezeket az idõket, minden reménye szertefoszlott, hiszen ötvennyolc éves volt, amikor utoljára nyílt ki a gyár kijárati kapuja.
 
Kint volt az utcán. Ezt korábban akkor érezte, amikor felmondott egy ktsznél és a munkakönyvvel a kezében, kilépett az utcára, de ez a döntés akkor az övé volt. Most mások döntöttek.
 
A szakmáját szerette, ezért is lett villanyszerelõ. Ipari tanuló korában megtanulta, hogy a villannyal való foglalkozás pontosságot, fegyelmezettséget igényel. A villany az áram miatt veszélyes. A 220 volt feszültség nem játék, de aki betartja a szabályokat, annak nem eshet baja. Szeretett dolgozni ebben a szakmában.
 
- Legalább pár évet várhattak volna, nem többet csak kettõt és nyugdíjba mehettem volna - mondta többször is Tibi.
 
- Igazad van Tibikém, nem kellett volna elsietni azt a bizonyos rendszerváltást! - tették hozzá többen is.
 
- Biztosan sietõs volt - szögezte le egy szõke, alacsony férfi, aki csak úgy bekapcsolódott a beszélgetésbe.
 
- Aztán most itt állsz, megfürödve! - tette hozzá Péter a csapos.
 
Nem tudta, most mitévõ legyen? A kiskocsmában világosították fel, hogy a munkaerõ központba jelentkezzen, hogy legalább munkanélküli segélyt kapjon a hátralévõ idõre.
 
A kiskocsmától egy utcányira lakott egy kétemeletes ház második emeletén. Egyedül élt, felesége már öt éve elköltözött a lakásból. Az ok egyszerû volt, mert Tibi meló végeztével, mindig itt kötött ki. Mire hazament, nem volt használható semmire. Egy szeget nem tudott beverni, és mint férj, szeretõ, használhatatlanná vált. Kérdés: - Melyik az a nõ, aki ezt úgy simán, szó nélkül eltûri? Valószínû, hogy kevesen vannak, akik mégis, azok pedig olyanok, mint a fehér holló: - ritka "madár".
 
Késõbb, amikor már egy kicsit megerõsödött és túl volt ezen a hercehurcán, túlélte ezt a nagy megrázkódtatást, mindig azt hajtogatta:
 
- Én csajági gyerek vagyok, rajtam nem lehet kifogni! - csak éppen a mellét nem verte.
 
Ment is ez a féle magatartás egy darabig. Az is segítségére volt, hogy mint szabad villanyszerelõt elhívták egy-egy kisebb szerelésre. A fürdõszobában kellett egy földelt konnektort felszerelni, mert az illetõ most vett egy mosógépet. Egyik helyen az elavult vezetékeket kellett kicserélni a falban. A másik megrendelõnek a bekrepált darálóját kellett elektromosan helyre hozni. Szóval akadt itt munka bõven. Elõször megmondta, hogy mennyit kér, mármint forintban. Rendben ki is fizették. Ez a számla kiegyenlítés természetesen minden esetben a kiskocsmában történt. Leszámolta a megrendelõ a kért összeget és hozzá tette:
 
- Tibikém, mit iszol? Mit kérhetek? - hangzott a kérdés.
 
Tibi elõször szabadkozott, aztán annyit mondott:
 
- Egy Hubertus és kíséretnek egy kisfröccs! - határozott egyszerûséggel.
 
Ahogy teltek a napok, hetek, már csak a Hubertus és a kisfröccs számított. Javított õ több Hubertusért és megszámlálhatatlan kisfröccsért, meghibásodott biztosítékot, zárlatos kapcsolót, konnektor áthelyezést, meg amit a megrendelõ kért egy szabad villanyszerelõtõl.
 
Egy idõ után a törzsvendégek, meg a napközben betérõ ismerõsök szó nélkül fizettek Tibinek egy Hubertuszt, pár kisfröccsöt, hogy a barátság, meg a szolidaritás ne szenvedjen csorbát.
 
Sajnos Tibi egy idõ után kiesett formájából, a villanyszerelés sem tudta lázba hozni, mint egy szakmáját szeretõ embert. Nem nagyon vállalt munkát, csak ült a megszokott asztalánál, a bejárattal szemben és szép ütemesen, néha szüneteket tartva, öntötte magába a Hubertuszokat, melyeket minden esetben, laza kisfröccsökkel kísért el.
 
Estére, már olyan állapotba került, hogy az asztaltól való felállás is olyan volt, mint egy erõkifejtést igénylõ tornamutatvány. Többször kisegítették az utcára. Ott erõt gyûjtött és becélozta az egy sarokkal távolabb lévõ lakását és bizonytalan, lassú léptekkel elindult hazafelé.
 
Ez a látvány hónapokon keresztül, megszokottá vált. Kérdezték is a segítõtõl az ott maradók:
 
- Sinre tetted Tibit?
 
- Nehezen ment, de lassan elindult! - összegezték az eseményt.
 
Aztán egy õszbe futó reggelen Tibi nem jött a kiskocsmába. Másnap reggel sem, az azt követõ negyedik reggelen is távol maradt. Sörös Mari hozta a hírt:
 
- Képzeljétek, a Tibi meghalt! - elõször csak ennyit mondott.
 
Ahogy körbenéztek, az ott lévõk némán bámultak a semmibe. Péter, a csapos szólalt meg elõször:
 
- Ez várható volt! - mondta csendes megállapítással.
 
Aztán Sörös Mari elmondta a részleteket is.
 
- Három napja szólt a rádió a lakásban, éjjel is. Feltörték az ajtót és a konyhaasztalra borulva találták meg. Már nem élt.
 
A hír lesújtólag hatott a szesztõl idõnként bátorságot, erõt kapó ivó cimborák körében is. Legalább húsz percre elcsendesedett a kiskocsma, mintha valaki megtiltotta volna, hogy beszéljenek.
 
Olyan befelé fordulás féle uralkodott el hirtelen. Ennyi az élet és egyszer itt a vég! - fogalmazódott meg összegzésként. Egy ballonkabátos férfi szólalt meg elõször:
 
- Igyunk Tibire! Pihenj pajtás békében!
 
Sörös Mari, aki arról híresült el, hogy csak sört ivott, ezt követõen, oda szólt Petinek:
 
- Csapolj nekem egy korsóval!
 
Aztán visszatért a megszokott nyüzsgés, az élet kereke sántítva, de forgott tovább.
 
Sörös Mari harmadnap a söntéspult fölé egy parti cédulát függesztett ki, rajta Tibi temetésének napja, helye Csajág, temetõ.
 
Öt cimbora, akik az elmúlt idõszak során, néha Tibivel itták a nemesnek vélt Hubertusz, italt, elkezdtek szervezkedni, elmennek a temetésre. Ennyivel még emberségbõl is tartoznak Tibinek. Koszorút is rendeltek. Köztük volt a ballonkabátos férfi is, aki annyit mondott:
 
- Csajágon még úgysem voltam! - összegezte kissé szomorúan, így furának tûnõ megjegyzését, melyen õ maga is megdöbbent.
Ez az írás 2018. április 29-én került a NapSziget honlapjára.
 
Kõ-Szabó Imre további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón