Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Petrozsényi Nagy Pál
(1942- )
Ahol az angyalok muzsikálnak
Úgy esett, mintha dézsából öntenék. A szikkadt talaj szomjasan itta magába a sóvárgott nedvességet, a bokrok, fák, virágok felélénkülve hajladoztak a friss szélben.
 
A román-magyar határ mentén magas termetû férfi botorkált. Éjfél körül vágott a határnak. Egyszer elesett, azontúl minden minden lépés, a legkisebb mozdulat is fájdalommal töltötte el. A szél arcába fújta az esõt, s így még kevesebbet látott a koromsötétben. Hopp, egy fa! Kimerülten sántított a terebélyes fatörzshöz. Alatta pajeszes, zömök legény üldögélt.
 
- Buna seara! (Jó estét!)
 
A fiatalember riadtan pattant talpra.
 
- Maga... román?
 
- Mondjuk úgy, hogy romániai. Szászrégenbõl.
 
- Csak nem maga is...? Hû, de megijedtem!
 
- Ugyan! - mosolygott a férfi. - Se puskám, se mundérom.
 
A legény megkönnyebbült.
 
- Tudorán - rázta meg a kezét, s a nyakába borult.
 
- Jung.
 
- Azt hittem, Magyarországon vagyunk - magyarázta szégyenkezve -, és...
 
- A macska szõrös, mégse borotválkozik - kuncogott a szász, utána felszisszent.
 
- Valami baj van?
 
- Semmi, csak a lábam... Nyilván megrándult - huppant a fa tövébe.
 
Hallgattak.
 
- Szóval hol vagyunk? - tapogatódzott a fiú.
 
- Hát... izé... Magyarországon, hol a csudában lehetnénk? Te hova mész?
 
- Egyelõre sehová - bökött a férfi a lábára. - Kicsit pihenek, aztán együtt megyünk tovább.
 
- Merre testvér, merre?
 
- Keletre, nyugatra, a darvak után - buggyant ki a szemébõl a könny.
 
- Rokon? Ismerõs?
 
- Senki.
 
Jung eltûnõdött. Tizenöt éve tanított hol itt, hol ott, fõleg német nyelvet. Gyökeret verni nem tudott. Alig állapodott meg, már számolták is is fel az iskolát. Gyakran a szülõk beleegyezésével, akik szerint csak a román iskoláknak lehetett jövõjük. Legutolsó munkahelye mégsem a szülõi, hanem a buldózerpolitika áldozatául esett. Akkor megrendült, mintha összetört volna benne valami.
 
Tudoran szüleire, testvéreire gondolt. Apja hetek óta fizetés nélküli szabadságon lebzselt. Nem volt munka, valamennyi gép leállt. Bátyja börtönben, amiért egyszer horogkeresztet rajzolt a fõtitkár portréjára. Azóta követik, fontossá váltak, legalábbis a Securitate szerint.
 
- Kezeket fel!
 
Az erdélyiek rémülten néztek körül. Hét géppisztolyos román állta körbe õket.
 
- Mit... mit akarnak? - tért magához elõbb a tanár. - Ez itt magyar terület.
 
- Még nem, uraim, még nem - vigyorgott az õrjárat parancsnoka, egy vörös hajú, ragyás képû ember.
 
Pitymallott. Ekkor vették észre, hogy egy árok szélén állnak, alig pár méterre a magyar határsávtól. A fiatalember nevetni kezdett, eleinte halkan, csak úgy befelé, aztán egyre hangosabban röhögött.
 
- Megbuggyantál? - világított arcába a zupás. - Vagy rajtam röhögsz? Nem hallod? Vágd kupán ezt a tetût! - parancsolt a szászra.
 
- Én? Miért?
 
- Mert így akarom, mert itt csak én nevethetek. Ha akarok, vagy fütyölök, ha éppen kedvem tartja, csakhogy akkor nektek táncolnotok kell ám.
 
- Nagyon sajnálom, de ok nélkül nem szoktam pofozkodni.
 
- Vagy úgy! Az iratokat!
 
Megmutatták.
 
- Gondolom, tudjátok, mi vár rátok. Pfuj, hálátlan csürhe! - tört ki váratlanul. - Pártunk és kormányunk ad lakást, ruhát, mesterséget - emelte fel a kezét.
 
- Nemzetiségi jogokat - kontrázott rá erre gyorsan egy rózsás arcú járõr.
 
- Munkát - deklamálta a másik.
 
- Kenyeret - harsogta kórusban valamennyi járõr.
 
- Aztán, amikor nektek is törleszteni kell, uzsgyi, irány a határ, s még azt hiszitek, hõsök vagytok - intette le a kórust elégedetten a zupás. Egy frászt! Tudjátok, ki a hõs itt? Én vagyok, meg õk - biccentett a kiskatonák felé. - Természetesen mélyen tisztelt elnökünk és fõtitkárunk után - vágta vigyázzállásba magát -, akinek bölcsessége és forradalmi újításai az egész országot híressé és boldoggá tették. Hazánk...
 
Szavai a kiskatona köhögésébe fúltak.
 
- Hazánk...
 
Megint csak nem folytathatta, hála a mennydörgésnek. Ekkor egy lapos kõrakásra ült.
 
- Háromig számolok. Ha akkor sem ütsz, füttyentek a kutyáknak. A többit a fantáziádra bízom. Egy...
 
A szászrégeni nem moccant.
 
- Kettõ. Mondom, kettõ... három!
 
Jung védekezõen takarta el az arcát. De semmi sem történt, csak az õrparancsnok vihogott.
 
- A nap hõse. Vegyetek példát róla!
 
Egy pillanatig elgondolkozott, majd a románhoz fordult.
 
- Most te következel. Ne izgulj, nem kell megütni. Mi, románok ennél finnyásabbak vagyunk. Én csak annyit kérek... Na, mit kérek?
 
- Hugyozza le a fasisztát! - kiáltották a járõrök, akik már kívülrõl fújták a parancsnok "vicceit"; persze nem csoda, miután az szinte naponta produkálta magát, talán parancsra, de az sem kizárt, hogy valóban kedvét lelte benne.
 
- Eszemben sincs!
 
- Szóval te is megtagadod a parancsot. Na ja, gondolhattam volna - sétált el a férfi a kipirult fiú elõtt, váratlanul megfordult, s úgy rúgta hasba, hogy az hétrét görnyedt. - Egy kis ízelítõ abból, amit ezután kapsz: húst benzinnel és árammal - verte agyba-fõbe a srácot, hogy, úgymond, meghallja az angyalok muzsikáját is.
 
Tudoran a tanárra pisilt.
 
- Egészségedre! Látom, tanulékony vagy - veregette meg a katona a félájult fiú vállát. - Ha tetszett a menü, kérhetsz repetát is. Jutalmul megengedem, de csakis neked, hogy megcsókold a... seggemet.
 
A román ezt is megtette, noha csak úgy reszketett az undortól meg a gyûlölettõl, amint a zupás alfeléhez hajolt. Végül mégse bírta tovább, és a férfi fenekébe mart. Az felüvöltött. Tudoran hörögve engedte el, s még mielõtt bárki megakadályozhatta volna, a határsáv felé futott.
 
- A kutyákat!
 
Egy pillanat alatt utolérték. Amikor a parancsnok és a járõrök odaértek, már csak egy mozdulatlan, véres masszát láttak. A kiskatonák borzongva állták körül. A rózsás arcú öklendezni kezdett.
 
- És a szász? Eltûnt.
 
- Szimat, Hektor! Pixi!
 
Az idomított ebek ugatva nyargaltak a fához.
 
- Mássz le, te fasiszta!
 
Jung fütyörészni kezdett.
 
- A hétfán fütyölõjét a kurva anyádnak! Mihai, szedd le onnan azt az idiótát!
 
A rózsás arcú engedelmesen kúszott a fára. A tanár azonban ügyesen védekezett, hol kitért elõle, hol visszarúgta az ímmel-ámmal mozgó kiskatonát. A parancsnok tétován toporgott. Lövetni nem mert, miután a madárka se támadni, se menekülni nem akart. De akkor mit akar?
 
- A kölyök! - kapta pillantását Tudoran "holttestéhez". - Ez nem igaz!
 
A holtest feltámadt, sõt, pár pillanat, s máris odaát van, hacsak azonnal le nem löveti.
 
- Tûz!
 
A határõrök haboztak.
 
- Aki lelövi, kap egy csomag Kentet.
 
Engedelmesen tüzeltek anélkül azonban, hogy eltalálták volna, utána újra céloztak, és megint elvétették. A zupás vészjósló arccal nyúlt a pisztolyához...
 
Néhány nappal késõbb a következõ hírt közölték:
 
Az Agerpress jelentése szerint a napokban egy román állampolgárnak sikerült Magyarországra szöknie. A járõrök és határsértõk közt elõzõleg heves tûzpárbaj robbant ki, melynek következtében a hõs parancsnokot tarkón lõtték. A többiek sértetlenek.
Ez az írás 2018. március 13-án került a NapSziget honlapjára.
 
Petrozsényi Nagy Pál további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón