Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Móritz Mátyás
(1981- )
Az igazzá lett látomások
Jagos István Róbert, szívfalat feszítõ magányára
A sors, nem restellve semmit, felnyitotta a mellkasod,
amely mostoha szülõdként, elfeledni sose vágyott;
egy nap sem telt el, hogy rajtad, legalább egy sebet nem hagyott,
úgy ígérte meg õ neked, a majdani királyságod.

Végül az elfáradt tested, tolvaj módra betakarta,
hogy a föld, megszûnjön veled, az õrületbe forogni;
legijesztõbb félelmünket is messze túlszárnyalta,
hogy összezavarodva, ne tudjunk csak magunkba rogyni.

Le a saját bõröd nyúztad, a saját véred ízlelted,
égetõ lázzal takarva be, csak az égetõ lázad;
hogy magad emeld csak egyre lejjebb, és csak egyre lejjebb;
hogy ne láthass már több földi várost, és több földi házat.

Ordít most a kegyetlenség, és hallgat csak a kegyelet,
megadva nekünk az esélyt, hogy a nap a pokol legyen;
nézve a megrekedt folyókat, és a marcona hegyeket,
úgy állnak most a szívünkben, a szavaink lábujjhegyen.

Ránk most az igazság, és a hazugság sem igen hathat,
meg sem próbálunk pótolni, valaki jobbal és szebbel;
amíg az itt hagyott sorsod, velünk haragot dagasztat,
párbeszédet folytatva, rég elfeledett istenekkel.

Ilyen életre, és ilyen halálra, vajon ki ítélt,
arcunkon most minden mosoly, ahogy minden könny is hamis;
fekete verseiddel, ránk borítottad a véres éjt,
hangunk ami elérhetne, távoli, ködös tájra visz.

Versünket hol is kezdjük, és versünket abba, hol hagyjuk,
várva csak hogy a szívünkrõl, ez az örök köd eloszlik;
a szerencse patkóját is, tovább hiába szorongatjuk,
míg a lelkünkrõl a fájdalom, le már sohasem pattogzik.

Újra értelmezzük most is a hátrahagyott soraid,
amiket Te írtál, Te az örök csavargó és üldözött;
ki nem aludva magadból, a hajnali dér fogait,
hollókkal és varjakkal, az õszbe fordult fejed fölött.

Hidd el: belül száz és ezer, penge éles darabra törtem,
nem tudva: befejezetlen verseid, tovább kik költsék;
úgy keresem az arcodat, a zavaros víztükörben,
szinte magam mellett hallva, valaki nevetõgörcsét.

Szíved körül nem dönti le a sok sajnálom a falat,
ahogy a sok részvéttel is, rekesztjük csak most a Dunát;
sepregetve csak a széked, és halálos ágyad alatt,
reflexbõl zsebre gyûrve, a soha nem feledünk cédulát.

(Budapest, Csepel, 2018. február 14. szerda)

Ez az írás 2018. február 18-án került a NapSziget honlapjára.
 
Móritz Mátyás további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón