Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Károlyfi Zsófia
(1952- )
Szagos kiállítás
A derû és a nevetés forrása még egy konzervdobozban is megtalálható.
Volt egy rendkívül nagy forgalmú nyár Szigligeten, ahol galériát béreltem hat szezonon át. Kiállításomon, ahol halk Vangelis zene szólt, sok ember megfordult, mert a vár miatt átmenõ forgalmú hely volt. Nagy értékû dolgot ritkán vásároltak, de apróságot sokan vittek.
 
Mivel a pénz a legkevesebb mindig, az ebédet és a vacsorát is a kiállításon ettem meg, nehogy elveszítsek néhány látogatót. Volt elõttem egy alacsony, fiókos szekrényke, annak a tetején eszegettem hol ezt, hol azt. Kezem ügyében tartottam egy négyrét hajtott terítõt, ha jött valaki letakartam vele az élelmet, és máris fogadóképes voltam.
 
Ásványárus barátnõmmel gyakran megleptük egymást ennivalóval. Egyszer izgatott arccal megkérdezte:
 
- Szereted a tõkehalmájat?
 
- Szeretem! - vágtam rá rögtön, bár bizonytalan voltam, hogy ettem-e már olyat. Mindegy, ha hallal kapcsolatos, biztos jó...
 
- Holnap hozok egy dobozzal, és ketten megesszük.
 
- Rendben... - egyeztem bele.
 
Így is történt. Hozta másnap a konzervet.
 
Õ nyitott oldalú bódéban árulta a köveit, ami alkalmatlan volt arra, hogy észrevétlen konzervet bontson. Rám hárult a feladat, hogy kettéosszam tányérkákon a zsákmányt. Kivittem neki felét.
 
Nagy élvezettel eszegettem a részemet, de félbe kellett hagynom, mert jött néhány vendégem. Gyorsan ráborítottam a terítõt az ennivalóra. Amikor elmentek, megettem a halmáj másik felét is. Tányért mosogattam, kezet mostam, de a hal szaga maradt. Bizonyára azért, mert itt csak hideg víz van.
 
Jól beszappanoztam a kezem, sokszor egymás után, és megnyugodva leültem. Egy idõ után újra éreztem a szagot, és úgy tûnt, hogy mások is... Elég furcsán tekintgettek rám a látogatók. Egy kicsit kimentem, és amikor visszatértem a friss levegõrõl, sokkal erõsebben lehetett érezni a szagot. Hát ez kellemetlen. Minden vendég a friss levegõrõl érkezik.
 
Ablakot nyitottam, huzatot csináltam, kezet mostam. Elvittem a szemetest, amiben a doboz volt. Rájöttem, hogy a terítõ is büdös, azt beáztattam egy vödör mosószeres vízbe. Kellemetlen volt sokáig a huzat, így visszacsukódtam. A kezem most még büdösebb volt, mint eddig, és már úgy könyékig, ameddig a hideg vizes áztató vödörbe nyúltam.
 
Minden vendégszünetben erõs szappanozás, most már könyékig, de néhány perc szappanillat után ismét az a kellemetlen halkonzerv szag terjengett körülöttem.
 
- Na, majd este a jó meleg fürdõvízzel lejön.
 
Tévedtem. Kezem szaga változatlan maradt.
 
Másnap ismét sziszifuszi karmosások, majd testápoló, kézkrém, parfüm, stb. A szag maradt.
 
- Hajlakk! - jött az újabb ötlet.
 
Befújtam karjaimat könyékig hajlakkal és boldogan szaglásztam legalább tíz percig. Utána ismét lassan visszakúszott konzerv szaga.
 
Harmad és negyed nap is így telt. Ötödnap már halványabban volt érezhetõ. Eszembe ötlött, hogy már biztosan megszáradt a terítõ a padláson. Levettem a kötélrõl és csak utána szagoltam meg. Borzasztó volt - és újra hozzányúltam. Utána bizonytalanul méregettem a terítõt.
 
- Kidobjam vagy mossam ki még egyszer? Megvan a megoldás. Domestos! Ráadásul a kezemrõl is lemarja. Régen allergiás voltam a fertõtlenítõ szerekre, így kerültem a velük való érintkezést.
 
- Á, rég volt az már - biztogattam magam. - Na és, ha allergiás leszek? Még mindig jobb néhány hólyag a kezemen, mint ez a bûz.
 
Könyékig pancsoltam a domestos-os hidegvízben, úgy áztattam be újra a terítõt. Egy darabig igen csak fertõtlenítõs illatocska vett körül, de sebaj. Amint elmúlt, ismét elõkúszott a tõkehalmáj, és ez a történet is eltartott egy hétig.
 
Tehát már két hete bûzölögtem a nyári forróságban, hol enyhébb, hol erõsebb intenzitással. Elérkezett a szabadság ideje, ami azt jelentette, hogy barátnõm  helyettesített, és egész nap a tóban pancsolhattam. A Balaton illatának összetételében kezem szaga, mondhatni környezetbe illõ volt, de mégis dolgoztam az eltüntetésén. A megmaradt kis enyhe bûzt a tó fenekérõl kihalászott homokkal koptatgatva bõrömet végre sikerült teljes mértékben szagtalanná varázsolnom. Boldogan dobtam ki másnap a terítõt, ami már napok óta ázott a domestos-ban.
 
- Néha az is könnyít a szívemen, ha lemondok valamirõl. Most errõl a terítõrõl mondok le.
 
Jó illatú kézzel néztem körbe diadalmasan. Néha, nagyon ritkán, valahonnan mégiscsak megcsapta az orromat némi tõkehalmáj bûzöcske.
 
- Pszichés! - vádoltam meg magam. - De természetes reakció, két hét bûzölgés után. Vidám, de szégyenlõs kuncogással idéztem magamban vissza a két hét vendégeit, akiken szemmel látható volt véleményük a nemcsak zenés, de szagos kiállításról.
 
Késõbb újabb ötletem támadt. Ha vendég közelített, a fels? fiókba rejtettem be a tányért, és már indulhatott is a zenés tárlat vezetése. Nyomasztóan sok kellékem van, ráadásul ritkán szelektálok, így gyakran megesik, hogy nehezen találok valamit. Bõszen keresgettem egy dolgot három fiókot végigbogarászva, amikor is az orromhoz emeltem gyanakodva a kezemet.
 
- Ez most igaz? Tõkehalmáj?
 
Nyomozókutya módjára szagoltam végig mindent. Egy mûanyag tasakra találtam rá, ami valószínûleg a konzervdoboz alatt tartózkodott, amikor azt kibontottam.
 
- Na és a konzervnyitó!
 
Azt is megkerestem bõszen és a legtávolabbi kukához szaladtam el velük.
 
- Na de a kezem!
 
Most már kínos tapasztalatból tudtam, újabb legalább egy hét, mire szagtalanítom. Bár az ötleteim kifogyhatatlanok, acetonnal is pucoltam, mégis meglett összességében az újabb hét nap szagélmény.
 
Ismét szabadnapos strandolás következett. Lányom és barátnõje látogatott el Szigligetre, és hárman ejtõztünk a Balatonban. Amikor elmeséltem nekik a három hét tõkehalmáj szagú történeteit, olyan erõsen kacarásztak, hogy a nádasban addig biztos kapás nélkül maradtak a pecások.
Ez az írás 2018. január 26-án került a NapSziget honlapjára.
 
Károlyfi Zsófia további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón