Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Simon Márta
(1971 - )
Emlékezik a Maros
Megszülettem nagyon régen,
Gyergyó környéki erdõben,
szálfenyõk, sziklák tövében,
szép vékonyan csoronkoltam,
a halakkal vitatkoztam,
azok a szép gyermekévek!
(akkor még nem is sejtettem,
hogy sok idõ elteltével
marosfõi szülõhelyem
kirándulók kedvence lesz...)
 
Ahogy nõttem, növekedtem,
egyre hatalmasabb lettem,
széles hátam, erõs sodrom
tutajokat hordott folyton,
jó székely atyámfiai
Gyergyótól egész Régenig
reám bízták a fájukat,
hogy ott érte pénzt kapjanak,
erõs voltam és féktelen,
embereken segítettem.
 
Nyaranta, a fûzfák alatt
ha egy-egy feredõ csapat
aratásból hazatérve
megmártózott a vizembe,
szelíden megsimogattam
munkától fáradt testüket,
sarlótól sebes kezüket.
Ma is hallom víg énekük,
évelõdõ, víg beszédük,
õket elnyelték századok,
de én még mindig megvagyok,
s egyre nehezebb az élet,
ó Istenem, segíts engem!
 
Megéltem sok szépet és jót,
elviseltem a szapulót,
mikor a szép székely lányok
sulykolták bennem ruhájuk,
kalákájuk igen víg volt,
lábuk bennem térdig gázolt
csiklandoztam a bokájuk.
Hol vannak a szõttes szoknyák,
a gyócsingek, kendergatyák?
Szertefoszlott, elmúlt minden,
maradtak csak az emlékek,
hiszen errõl szól az élet.
 
Ha hirtelen haragomban 
néha-néha kirontottam,
elhagytam a régi medrem,
és akartam szélesebbet,
azt hittem, enyém a világ,
elöntöttem mezõt s tanyát,
féltek tõlem az emberek,
mert nem ilyennek ismertek.
 
De én õket megsajnáltam,
a medrembe visszaálltam,
de mert nagyon megijedtek,
gépszörnyekkel nekem jöttek,
körbeástak, belém vájtak,
új utat, medret csináltak:
szabályoztak, õk azt mondják
hiába,hogy nekem ez fájt...
nincs már szabad akaratom
kiszabott úton haladok,
más parancsol most már nekem
ezt is túl kellett én éljem.
 
Majd meghalok szégyenemben
olyan mocskos lett a testem
ami rossz és fölösleges,
nekem adják az emberek.
Hû társaim halak, füvek
egyre nehezebben élnek,
tõlem mind elmenekülnek,
õk sem bírnak ki már engem,
szégyellem, hogy így kell élnem...
 
De a sorsom így alakult,
hosszú s nehéz életem volt,
nagyon messze eljutottam,
sok vidéken áthaladtam,
de mielõtt utam végén
a Dunával eggyé lennék,
eszembe jut szülõföldem,
Gyergyó környéki erdõben,
szálfenyõk sziklák tövében,
ahonnan tisztán indultam,
de az úton elromlottam,
ez a vidék ha feloldoz,
többé már semmi nem fontos,
mert legyen folyó vagy ember,
ha tele van emlékekkel,
amikor a végét érzi,
szülõhelyét felidézi.
Ez az írás 2017. november 17-én került a NapSziget honlapjára.
 
Simon Márta további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón