Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Weiler Eszter
(1955- )
Újra a Balatonon - VI.
Miután Andrea és Ákos elhagyták a kávézót, máris a közelben felszálltak a nyitott, több kocsis járgányra, az idegenvezetõ köszöntötte az utazókat. - Most, majd ahogy körbejárjuk Hévíz nevezetességeit, tartok egy kis ismertetõt, így gazdagabban térnek haza. Máris elkezdte mondókáját, s a mikrofon olyan hangosan szólt, még az utolsó kocsiban is jól hallható volt. Ákos elégedettnek érezte magát, hogy õ mutathatta be Andreának Magyarország egyik csodáját. - Az út végével kiszálltak, s feltette Ákos a kérdést: - Hogyan tovább? - Üljünk be ebédelni, Te mondd meg, hová, hiszen Te itthon vagy. - Jó, a közelben nézd csak azt a kerthelyiséget, olyan barátságos, üljünk be oda.

No akkor most meséljél, én elmondtam, hol dolgozom, s Te? - Jaj, hát még nem meséltem?

- Hát nem, csak azt, hogy jogásznak tanultál. - Én hosszú utat tettem meg, Voltam minden, mert elkapott a munkanélküliség is. Róttam az utat, s különbözõ, mint például kötelezõ felelõsbiztosítási ügynök, hirdetés szervezõ, aztán átképzésen vettem részt, s felsõfokú marketing menedzser lettem. Látod, még egy jogász is lehet munkanélküli. Egy évig osztályvezetõ is voltam, akkor határoztam el, én nem leszek többé vezetõ, hálátlan feladat, de tényleg. Abban az idõben minden vasárnap részt vettem a délelõtti misén, mélyen vallásossá váltam. Imádkoztam a jó Istenhez, adjon erõt és egészséget, hogy életemet rendezhessem. No nem a számba repült a sült galamb, hanem, tettem is azért, hogy dolgozhassam. Olyan korban éltem, "mikor a vérembe ivódott munkakép valaha lebegett." - Ezt ki írta? - kérdezte Ákos. - Tõlem van az idézet. Nem akarlak untatni a hosszú pályafutásommal. Inkább a jelennel foglalkoznék. Karitatív munkát végzek a pszichiátriai rehabilitációs osztályon. Ott már olyan betegek vannak, akiket vissza lehet vezetni a szokásos mindennapi életbe, s a társadalom hasznos tagjaként végezhetik dolgukat. Családias a légkör, az osztály vezetõje egy olyan pozitív kisugárzó személyiség, akinek a látványa már meg nyugtatja a betegeket, s érzik, hogy jó helyen vannak. Európai színvonalú ez az intézmény. Nem is csodálkoznék azon, hogy rendszeresen látogatnák, az egészségügyért felelõs személyek, nemcsak hazánkból, hanem külföldrõl is. A betegek között is vannak több nyelvet beszélõ páciensek, németül, angolul, s még horvátul, olaszul is, még ha csak alapszinten tudnak kommunikálni. - Hogyan jutottál erre az elhatározásra? - érdeklõdött Ákos. - Igen, ez is, egy hosszú történet lenne, de ne menjünk a dolgok elébe. A jogi egyetemen élt egy büntetõjogász adjunktus, (aki késõbb, még ügyvédként is dolgozott, mert az oktató apparátus tudja igazán jól a jogszabályokat), ezt zárójelben jegyzem meg. Minden ország társadalmi fejlettségét mutatja meg, hogyan bánik a pszichiátriai betegekkel. Okkal mondom, jó úton haladunk. Akik bármilyen szinten ott dolgoznak, nagy elhívatottságot éreznek magukban, másképpen ezt nem lehet csinálni. - A társadalomban még él a stigma, aki a pszichiátrián megfordul, azt "bolondnak, közveszélyesnek" minõsítik. - Igen, sajnos a köztudat még ezen a szinten van, de higgyed el, akárki kerülhet olyan helyzetbe, mikor kilátástalanság erre az útra viszi. Nem véletlen az alkoholizmus, a pillanatnyi bódultság keresése, a hajléktalanság. Az ország vezet az öngyilkosságok listáján. Gondolkozzunk el ezen egy kicsit. A szegényeket fel kell emelni az út porából, mit akarunk megint? - a fogatlanok hazájától. Befejezem, mert még megint belefutok a politikába. Befejezve az étkezést, s Durmi is elfogyasztotta a nassolni valóját, mert okosan és figyelmesen ült a szék lábánál, meg sem moccant Ákos nagyon büszke volt rá. - Sokat tanultam tõled - mondta Ákos. S Andrea derekát átölelve lépkedtek kifelé az étterembõl.

Ez az írás 2017. november 11-én került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón