Vissza a főoldalra

ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)


Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink

ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)


Petrozsényi Nagy Pál
(1942- )
Smekkerek
SMEKKEREK
Történelmi játék egy felvonásban
11/8

VÁGÁNYI. Mert akkor még csak teszteltem, de azóta én is rájöttem, és bárki elõtt tanúsíthatom, hogy ön egy talpig becsületes, Pártunkhoz, Kormányunkhoz, elsõsorban pedig szeretett fõtitkárunkhoz hû kommunista. (Ceausescu portréja felé biccent.)
SZELLÕ (elkomorodik). Tehát innen fúj a szél. Hát, uraim, bocsássanak meg, amiért kerek perec kimondom...
VÁGÁNYI. Mennyire örvendünk, hogy ilyen kiváló ember szomszédjai lehetünk. (Zsebébõl elõhúz egy kvarckarórát). Megismerkedésünk alkalmából, kérem, fogadja el tõlem is ezt a szuvenírt.
RUDI (félig viccesen, félig komolyan.) Meg akar vesztegetni?
VÁGÁNYI (nevet). Ez jó, jaj, de jó!
RUDI. Pazar karóra. (Kedvtelve nézegeti, forgatja.) Üsse kõ, elfogadom. Cserébe fogadja el maga is... Mit is adjak maguknak? 
VÁGÁNYI. Semmit. Nem azért adtam, hogy kapjak is. Azt azért persze nem bánnám, ha alkalomadtán szólna egy-két jó szót az én érdekemben is odabenn.
RUDI. Szíves örömest. Hogy utasítanék vissza egy ilyen aranyos szomszédot? Csak elõbb pontosítsunk: hogy érti azt, hogy odabenn?
VÁGÁNYI. Jól adja, viszont semmi értelme, miután ön is, én is pontosan tudjuk, hány óra.
SZELLÕ. Na, elég ebbõl a gusztustalan komédiából! (Elindul az ajtó felé.)
VÁGÁNYI. Várjon, ne siessen már annyira! Szeretnék magának is mondani valamit.
SZELLÕ. Nem vagyok rá kíváncsi!
(Az ellenõr megütõdve csodálkozik Szellõre.)
RUDI. Viszontlátásra! Még egyszer üdvözlöm a kedves papáját.
SZELLÕ. Magára sem. (El.)
VÁGÁNYI. Ennek úgy látszik, nem csak a fél karja hibádzik. De mégis, mi üthetett beléje? 
(Megnézi az óráját). Doamne1, de elszaladt az idõ! Jó éjszakát, és kellemes... tévézést! Ma este Gabi Lunca énekel. Ismeri? Csodálatos hangja van. Képzelje, még magát Ceausescu asszonyt is megríkatta néhányszor. (Énekel.)
                        Foaie verde, maracine,
                        Da, mama, cu biciu-n mine.2
RUDI. Halkabban, uram, halkabban! Meghallják a szomszédok.
VÁGÁNYI. És? Kinek mi köze hozzá! Mint szabad, szuverén polgár azt és úgy énekelek, ahogy akarok. (El.)
RUDI (Keresztet vet). Gott sei Dank, ezektõl is megszabadultunk!
AURICA. Da, da, dar ce facem cu austriaca3?
ERVIN (kissé ingerülten). Már megint románul beszéltek? Ne értsetek félre, én igazán nem vagyok nacionalista, csupán ez a titkolódzás idegesít.
AURICA. Ó, bocsánat! Már megint megfeledkeztem magamról, de hát te is tudod, hogy félig román lány lennék, így önkénytelenül is rájár a nyelvem a románra. Titkolódzásról azonban szó sincs, esküszöm, hiszen csak annyit kérdeztem a bátyámtól, nem jönne velünk õ is a városba?
ERVIN. Rendben, semmi katasztrófa. Hanem ezek a szomszédok...! Egyik habókosabb a másiknál. Legfõképp a kalauz hordott összevissza mindenféle zöldséget. Vajon mire célzott azzal, hogy õ is, Rudi is pontosan tudják, hány óra.
(Rudi és Aurica szeme összevillan.)
AURICA. Nem rossz kérdés. Majd a városban ezt is megtárgyaljuk.
(Ismét csengetnek.)
ERVIN. Csengetnek.
RUDI. Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem4. (Lefekszik.)
ERVIN (Auricahoz). Nem nézed meg, ki keres?
AURICA (énekel). Foaie verde, maracine. (Bekapcsolja a tévét, és Rudi mellé huppan a rekamiéra.)
(Hirtelen sötétségbe borul a színpad.)

Hetedik jelenet

(Mikor újból kivilágosodik a színtér, középtermetû, harmincöt év körüli, egyebekben minden szempontból jellegtelen férfi: Suciu hadnagy bukkan fel az ajtóban.)
RUDI. Hurrá, éljen Iljics lámpása! Most az egyszer nem sokáig tartottak sötétségben bennünket. Persze még jobban örülnék, ha pontosan tudnám, mikor veszik el a vizet, fûtést, áramot. Teszem fel, megírhatnák az újságok, a Fáklya vagy Crisana, hogy legalább lelkileg felkészülhessünk egy-egy áramszünetre. (Auricahoz.) Te meg mit mutogatsz folyton az ajtóra? (Felfedezi a hadnagyot.) Szép virágos jó estét! Hát maga, cimbora, a kéményen surrant be vagy a kulcslyukon?
SUCIU. Csak az ajtón, Ungvári elvtárs, tudniillik nyitva volt.
RUDI. A kiskésit! Elfelejtettük bezárni.
SUCIU (közelebb jön Rudihoz). Nevem Suciu Alexandru. Parancsoljon, itt a "névjegyem!"
(Rudi elolvassa, és elsápad.)
Beszélhetnék önnel négyszemközt?
(Aurica titokban fejét rázza, és az erkély felé mutogat.)
RUDI. Most? Nem halaszthatnánk inkább holnapra?
SUCIU. Ahogy óhajtja. De akkor magának kell holnap felkeresnie, tanár úr.
RUDI. Gut5, meggyõzött. Aurica, Ervin, volnátok szívesek átfáradni a konyhába?
(Aurica, Ervin el.)
SUCIU (leveszi a kabátját, aztán meggondolja magát, és újra visszaveszi). Ma nagyon hideg nap volt. Jobb, ha nem veszem le, ha nem haragszik.
RUDI. Nem is tanácsos. (A fali hõmérõhöz ballag.) 12 oC.
SUCIU. Ez van. A hazáért néha áldozatot is kell ám hozni, ugyebár?
RUDI. Így igaz, hadnagy úr. Mindent a frontért, vagyis a hazáért, mindent a gyõzelemért!
SUCIU. Hadnagy elvtárs, ha nem haragszik. (Minden felszólítás nélkül helyet foglal.)
RUDI (lekapcsolja a tévét). Egy csésze teát?
SUCIU. Miiit?
RUDI. Feketét.
SUCIU. Jöhet. Konyakkal, ha kérhetem. De aztán vigyázat: nehogy elárulja, ki vagyok! Ez maradjon kettõnk közt, ami viszont parancs, nem kérés. Megértettük egymást, tanár úr?
RUDI. Meg, de miért szólít tanárnak? Én nyomdász vagyok, vagyis voltam, amíg lapátra nem tettek az elvtársak.
SUCIU. Volt is, (nyomatékosan) lesz is, emiatt egy percig se fájjon a feje. Föltéve, hogy együttmûködik az állambiztonsági szervekkel.
RUDI. Visszakapom az állásom? De hisz ez nagyszerû! (Pár pillanatig eltöpreng, aztán hol elpirul, hol újra elsápad.)
SUCIU. Most min meditál?
RUDI. Hozom a feketét.
SUCIU. Hozza, de ismétlem: senkinek egy szót se arról, ki vagyok. Mondja azt, hogy egy új tanítvány, aki németül szeretne tanulni.
RUDI. Igenis. (El. Nem sokkal utána már hozza is a kávét, konyakot.) Parancsoljon!
SUCIU. Köszönöm. Foglaljon helyet, Ungvári elvtárs! (Egy ideig csendben kortyolgatja a kávéját.) Nos? Még nem hallottam a válaszát: hajlandó-e együttmûködni velünk, tanár úr?
RUDI (könnyedén). Magától értetõdik. Ha a haza ezt kívánja.
SUCIU. Ezt. Információink szerint ön sok érdekes emberrel tart kapcsolatot. (Elõhúz zsebébõl egy noteszt.) Például: Heinrich Bart, mérnök, 2. emelet 7, Vasile Coposu, líceumi történelemtanár, 4. emelet 8, D. Király Károly, állástalan riporter, 9. emelet 1...
RUDI (udvariasan). Gratulálok a tájékozottságához, és ahogy magyarul beszél, az sem semmi egy... romántól. Szavamra még jobb a kiejtése, mint az enyém, pedig én...
SUCIU. Félig német, félig magyar nemzetiségû. Apja Ungvári Péter, anyja Mária, született Nussbauer.
RUDI. Ezt is tudják?
SUCIU. Mi mindenrõl tudunk, barátom. Ebben áll a román Securitate ereje. A kiejtésem pedig azért hibátlan, mert egy tiszta magyar faluból származom. Egyébként németül is beszélek, mert nálunk alapkövetelmény a több nyelvismeret. (Átszellemülten szavalja):
                     Ich weiß nicht, was soll es bedeuten,
                     Daß ich so traurig bin;
                     Ein Märchen aus alten Zeiten,
                     Das kommt mir nicht aus dem Sinn. 
RUDI. Unglaublich: hihetetlen! Fogadja õszinte elismerésem. Mostanáig azt hittem, a szekusok és a milicisták kezet foghatnak egymással.
SUCIU. Magyarán: mûveletlen parasztok, akik az erõszakon és cselszövésen kívül nem is értenek más nyelven.
RUDI. Én ilyet nem mondtam.
SUCIU. De gondolta. Felvilágosítom: nem így van. A kollégák zöme borotva eszû, tanult tiszt. Egyikük diplomás vegyészmérnök, a másik pénzügyõr, én magam pedig román-némettanárnak indultam.
RUDI. Hogy a végén mégis a Securitatén kössön ki.
SUCIU. Igen, és egyetlen pillanatig sem bántam meg, mert a Securitate egyike azon hivatásoknak, mely stabil, nyugdíjas állást, bajtársias légkört és általános társadalmi megbecsülést biztosít. Ugyanez várna önre is, ha belépne informátoraink sorába.
RUDI. Ennyi?

--
1 Istenem!
2 Zöld falevél, tüskebokor, / Ostorozz meg, anyám, engem!
3 Igen, igen, de mit csináljunk az osztrák nõvel?
4 Híressé vált mondás a Nem kell mindig kaviár címû NSZK tv-sorozatból (1977).
5 Jó.
6 Nem értem, e dal mit idéz föl,
   s hogy oly bús miért vagyok: 
   egy régi-régi regétõl
   nem szabadulhatok.
   Heinrich Heine: Loreley
   (Szabó Lõrinc fordítása)

Ez az írás 2017. október 15-én került a NapSziget honlapjára.
Petrozsényi Nagy Pál további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink

  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428



...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón