Vissza a főoldalra

ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)


Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink

ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)


Petrozsényi Nagy Pál
(1942- )
Smekkerek
SMEKKEREK
Történelmi játék egy felvonásban
11/7

Hatodik jelenet

(Félkarú, himlõhelyes férfi, Szellõ Márton lép a szobába.)
SZELLÕ. Jó napot kívánok! Ungvári úrhoz van szerencsém?
RUDI. Igen. Miben lehetek a szolgálatára?
SZELLÕ. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Szellõ Márton vagyok, az új szomszéd. Egy emelettel lejjebb, éppen itt maguk alatt. (Kezet fog Rudival.) Asszonyom.
AURICA. Aurica kisasszony. (Kezet nyújt.)
(Az új szomszéd gálánsan csókol kezet a leánynak.)
SZELLÕ (Ervin felé). Szellõ Márton.
ERVIN. Dr. Protész Ervin Debrecenbõl.
VÁGÁNYI. Honnan?
RUDI. Maga még nem ment el, Vágányi úr?
VÁGÁNYI. Engedelmével felhívnám a becses figyelmét, hogy még nem állapodtunk meg egymással.
RUDI. Még egy ilyen piócát! (Auricahoz.) Süss már ki valamit, hogy lelépjen.
VÁGÁNYI (felfortyan). Na ne! Lehet, hogy maga valamiféle fontos pártember, azért még beszélhetne udvariasabban is egy olyan emberrel, aki szinte kétszer idõsebb magánál.
RUDI. Oké, oké, de most már menjen, és kérje meg a tisztelt nejét a nevünkben, hogy máskor ne küldje magát ide, ahányszor bekapcsoljuk a tévét, rádiót vagy, uram, bocsá', kidugaszolunk egy üveget.
VÁGÁNYI. Honnan tudja, hogy õ küldött? Jövök én magamtól is, és nagyon téved, ha azt hiszi, hasra estem a lozinkáitól1.
SZELLÕ (köhint). Bocsánat! A világért se szeretnék újabb olajat önteni a tüzükre, de az az igazság, hogy én is pontosan ez ügyben kerestem fel, Ungvári... elvtársat.
RUDI. Aha, ezek szerint magának a békés egymás mellett élés és egymás belügyeibe való be nem avatkozás lozinka? (Hirtelen feleszmél. Szellõhöz.) Mit mondott, miért jött?
SZELLÕ. Igazán nagyon restellem. Ha csak rólam volna szó, felõlem nyugodtan zenebonázhat, csak boldogtalan édesapám nem bírja, tudniillik idegbeteg. Most is hol a fülét, hol a fejét fogja, és jócskán felszökött a vércukra is szegénynek.
VÁGÁNYI. Hallotta, fiatalúr? Ez is maga miatt van. Nyugodjon meg, Szellõ úr, nem sokáig zenebonáz.
SZELLÕ. Dehogyis, nem Ungvári úr miatt. Õ errõl nem tehet, sokkal inkább a körülmények, ez az istenverte válság tette ilyen labilissá. Persze kezeltetem, sajnos nem sok sikerrel, mert ehhez egy egész rendszert kellene megváltoztatni.
VÁGÁNYI. Juj-juj-juj, óvatosabban az ilyen kijelentésekkel. Hátha Ungvári elvtárs egész másképp gondolja. Ebbõl pedig még baj lehet, fõleg, ha mások is megtudják.
RUDI. Magyarán? Gyerünk, vágja csak nyugodtan a szemembe, minek tart maga engem, kalauz!
AURICA. Szerintem inkább búcsúzzunk. Ti befejezitek a csevegést, mi pedig Ervinnel, kiveszünk egy szobát a Dacia szállóban.
ERVIN (elámul). A Dacia szállóban? Minek? A mondás szerint két jó ember elfér egy törülközõ alatt is. Legrosszabb esetben kiteríttek nekem egy matracot, és nyugodalmas jó éjszakát!
AURICA. Ebben a fûtetlen szobában? Szó sem lehet róla! (Erélyesen.) Fogd a táskád, és induljunk!
VÁGÁNYI. Nem akarok szõrözni, de ha a fûtés miatt problémázgat, ennél jobb megoldást kell kieszelniük, ugyanis Váradon már az irodák, boltok és hotelek fûtésével is spórolnak. Stimmel, kisasszony? Magának tudnia kell, hiszen kegyed is a vendéglátóiparban dolgozik.
ERVIN. Tényleg? Micsoda balkáni állapotok!
RUDI. Nem emlékszem, hogy kikértük volna a tanácsát. Azért szerintem még megpróbálhatják.
ERVIN. Ne, barátom, ne erõltesd! Ha egyszer ilyen kiemelt, külföldiek által is erõsen frekventált hotelben sincs fûtés, villany, meleg víz, akkor kár a gõzért. Maradok.
AURICA (kezdi elveszíteni a türelmét). Én viszont ragaszkodom ahhoz, hogy körülnézzünk a városban. Hiszen jóformán nem is ismered. A múzeumok ugyan már bezártak, de megnézhetjük a városházát, a híres Kanonok-sort, a Szent László templomot, bekukkanthatunk egy-két vitrinbe... Nagyon érdekelne például egy csini farmernadrág.
ERVIN. Neked tetszenek a farmerek? Ez új. Miért nem figyelmeztettél soha, hogy hozzak egyet magyarból?
AURICA. Á, kit izgatnak a magyar Trapperek? Én igazi nyugati árut akarok. De vehetünk egy-két menõ cuccot neked is: rágógumit, orkánkabátot...
ERVIN. Váradon? Vasárnap?
AURICA. Miért ne! Állítólag létezik egy félkarú kocsmáros Velence környékén. Meg is van a címe valahol. (Keresgél.) Itt van, megtaláltam! Str. Clujului. 59. Úgy hírlik, nála a cigitõl a farmerig minden kapható: disznóhús, vaj, nejlonharisnya, videokazetták... (Gyanakodva néz Szellõre.) Véletlenül nem maga az?
SZELLÕ. Már hogy lennék az! Én egy becsületben megõszült, szimpla tisztviselõ vagyok, s csupán azzal a kéréssel jöttem magukhoz, hogy szórakozzanak kissé halkabban. Addig is fogadja, kérem, szeretettel ezt a csekélységet édesapa részérõl, aki egészséget és minden jót kíván önöknek. (Kihúz a kezében szorongatott szatyorból egy karton cigarettát, és átadja Rudinak.)
RUDI. Cigaretta. Milyen kedves. (Elérzékenyül.) Ilyen volt az én drága mutim is, isten nyugosztalja. (Elmélázik.) Nem volt neki egy rossz szava sem soha senkihez. Engem is csak a jóra, istenfélelemre tanított. Egyedül a lármát, hangos zenét nem bírta, amire õ is szinte úgy reagált, mint most a kedves papája. Én persze fütyöltem rá.
VÁGÁNYI. Akárcsak ránk. Jellemzõ.
RUDI. Ma nem gyõzöm sajnálni, mert ha akkor ráhallgatok, bizonyára én is tisztább lélekkel nézhetnék Isten és az emberek szemébe.
VÁGÁNYI. Hm, elég nehéz magán eligazodni, fiatalember. Mostanáig azt hittem, meggyõzõdéses kommunista. De ahogy most beszél, már kevésbé látom tisztán, kicsoda, micsoda maga tulajdonképp, amire csak egy dolgot mondhatok: nem lehet egyszerre két urat szolgálni.
ERVIN. Megyünk, drágám? Már így is tök sötét van odakinn. Vagy rögtön indulunk, vagy felejtsd el a farmered.
AURICA (halkan). Várj még egy keveset, hadd húzzanak el elõbb a szomszédok. Kissé gyanús nekem ez a kalauz. Nézd meg a szemét: szinte alig bír magával. Nem szeretném, ha azután térne át a lényegre, miután kitettük innen a lábunkat.
RUDI. Köszönöm a tanácsát. Maga mit hozott?
VÁGÁNYI. Nem értem a kérdést. Hoznom kellett volna valamit?
RUDI. Nem kellett, illett volna megtisztelõ kérése pozitív elbírálása reményében. Kb. úgy, mint a milicistáknak és... ellenõröknek, amikor amendálni2 akarnak valakit.
VÁGÁNYI (felhördül). Na idefigyeljen, párttitkár elvtárs! Ez volt az utolsó horga, amit még behúzott nekem ma este. Én készséggel elhiszem, hogy pipás rám, amiért átkopogok néhanapján a szomszédból, azért még nem vagyok feltétlenül olyan korrupt, mint amilyennek képzeli.
RUDI. Miért? Talán nincsenek ilyen ellenõrök, milicisták?
VÁGÁNYI. Dehogy nincsenek. Akadnak ilyenek is, Romániában éppúgy, mint magyarban, németben vagy bárhol a világon. Viszont mibõl következtet arra, hogy én is közéjük tartozom?
ERVIN. Uram, Vágányi, vagy hogy hívják? Engem általában nyugodt, udvarias embernek ismernek, és az is vagyok tudtommal, de ha most rám céloz, azt kikérem magamnak.
VÁGÁNYI. Maga ellenõr?
ERVIN. Nem.
VÁGÁNYI. Zsaru?
ERVIN. Az sem.
VÁGÁNYI. Akkor mit prüszköl? Akinek nem inge, ne vegye magára. 
SZELLÕ (Ervinhez). Hagyja csak! Vágányi úr nem önre, hanem rám céloz. Pedig én, higgyék el, nem megvesztegetés céljából leptem meg Ungvári elvtársat. Ez, kérem, csak amolyan apró figyelmesség, udvariassági gesztus, nem hálapénz.
ERVIN. Hinnye, már maga is kezdi! Ezt viszont én kérem ki magamnak, és engedje meg, hogy felvilágosítsam, én soha, érti, még kivételes esetekben sem fogadok el hálapénzt. Nem volna fair, no és az orvosi hivatással sem igen egyezne, úgyhogy ajánlom, tanúsítson több tiszteletet irántam.
SZELLÕ (idegesen rágja a körmeit). Bocsánat! (Kikapja ujját a szájából.) Gyerekkori rossz szokás. Én... én nem akartam megsérteni. Az orvosi hivatás bizony szép dolog. Mi lehet nemesebb feladat, mint megmenteni valakinek az életét, illetõleg fogait.
VÁGÁNYI (epésen). Fõként, ha ezért egy vagyont is elkérnek. Nézzék meg az enyéim! (Rávicsorog az orvosra.) Szinte a gatyám is ráment, s még csak nem is a legszebbek.
ERVIN. Ez az államilag meghatározott taksa. Mit tehet errõl egy fogorvos?
SZELLÕ (csendesen). Semmit, és mennyi minden akad még, amiért sem õ, sem mi nem vagyunk hibásak. (Szomorúan.) Mégis egymást okoljuk, szidjuk, gyötörjük ahelyett, hogy segítenénk egymáson, ha már az Úr ennyire megpróbálja ezt az elesett, sorsüldözött nemzetet.
VÁGÁNYI. Mennyire igaz. Már csak az a kérdés, mit szól hozzá a doktor úr?
(Hirtelen megdöbben: felfedezi õ is Nicolae Ceausescu arcképét.) Egyébként mellékes. Minden jót! Most már tényleg itt az ideje, hogy lelépjünk. További kellemes szórakozást, és bocsássák meg, amiért zavarni bátorkodtam önöket. Maga nem jön, Szellõ úr?
(Rudi és Aurica láthatóan fellélegeznek.)
RUDI. Nem zavartak. Legyen máskor is szerencsénk!
VÁGÁNYI. Amúgy gratulálok az ízléséhez. Bár mindenki ilyen szép hazafias dalokat hallgatna!
AURICA. Mint?
VÁGÁNYI. A román nemzeti himnusz, Romania, Hora Unirii, Poporul, Ceausescu, Romania és hasonlók.
RUDI. Ezt a pálfordulást! Mi történt magával, kalauz?
VÁGÁNYI. Velem semmi, egyebekben pedig utólag töredelmesen bevallom, hol vicceltem, hol szándékosan provokáltam, más szóval teszteltem önöket.
RUDI. Megtisztel. Megtudhatnám azt is, mi célból.
VÁGÁNYI. Nézze! Kb. két éve lakunk egymás mellett, nemdebár?
RUDI. Három.
VÁGÁNYI. Annál jobban szégyellem magamat, ugyanis már réges-rég tiszteletemet kellett volna tennem önöknél. Ezt diktálta volna a jó szomszédsági etikett, plusz az egészséges, józan ész, melynek révén még idejekorán kiderül, milyen indulatú a szomszédunk.
AURICA. Miért? E nélkül már nem is élhetünk egymás mellett szeretetben, békében?
VÁGÁNYI. Dehogynem, csak hát az óvatosság... Egyszer volt nekem is egy sváb szomszédom: csendes szavú, jámbor dolgozó, akirõl késõbb kiderült, hogy veszedelmes hírszerzõ, más szóval spion, aki az NSZK-nak kémkedett.
RUDI. Ajaj, ezek szerint ennek köszönhetem a maga látogatását, illetve tesztjét is. Na jó, amilyen idõket most élünk, már ez sem lep meg igazán. Aztán mire jutott? Engem is a spionokhoz, hazaárulókhoz sorol, vagy csak egyszerû svindlernek, munkakerülõ huligánnak minõsít? Ha jól emlékszem, az imént még effélét vágott a szemembe.

--
1 Jelszavaitól, szlogenjeitõl.
2 Bírságolni.

Ez az írás 2017. október 8-án került a NapSziget honlapjára.
Petrozsényi Nagy Pál további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink

  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428



...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón