|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Árnyékba bújok megrettenve
építek magamban kõfalat. Szavad bár sebez mint a penge de hallgatag falamban elakad. Csendben nézem a naplementét nem ad ki a torkom hangokat. Csak bennem kószál régi emlék feltûnik elõttem egy árny alak. Elhessentem. Nem gondolok rá. Régen volt már, hiába minden. Nem alakul már vissza vággyá hogy szemembe piros szirmot hintsen. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
 |