Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Rényi Anna
(1940- )
A harag
Az ember zaklatott álmaiban gyakran jár ismeretlen helyeken, idegen házakban. Részt vesz az ott élõ emberek életében anélkül, hogy tudná, hogy került oda, kik azok, akiknek az életébe belépett, mi köze van hozzájuk. Ilyen az álom természete. Ha ez a valóságban is megesik vele, több mint különös. 
  
Veronkának fájt a háta. Amolyan bujkáló fájdalom volt, hol a lapockájánál, hol a gerincénél jött elõ, s éjjel nem hagyta pihenni. Az orvos adott rá valamit, de nem használt. Mikor kifogyott a házi szerekbõl is, elhatározta, elmegy ahhoz a csodadoktorhoz, akirõl a szomszédasszonya mesélt. A szomszédember piacra járt abba a városba, s elvitte alkalmi fuvarral. Kivitte a kertvárosba az orvos házáig, ott letette azzal, hogy dél körül majd érte megy. Úgysem végez elõbb, mert a csodadoktornál mindig sokan vannak. Veronka öt perc alatt végzett. Gondolkodhatott aztán azon, mit tegyen délig. Mivel a várost nem ismerte, s attól tartott, a kertvárosba sem találna vissza, jobb híján a közeli utcákban sétálgatott. 
Nyár vége volt, szokatlanul hideg, az esõ is szemerkélt. Ilyen idõben az ember legszívesebben begyújtana a kályhába, mert kívánja a meleget a hirtelen jött õszben. Veronka is fázott. Csak a természet nem vett tudomást a nyár végérõl, a kiskertek pompáztak a drótkerítések mögött. 
Nézelõdött egy ideig, aztán nem volt maradása a hidegen szemerkélõ esõben, s elindult fedelet keresni. Ott nehezen megy az ilyesmi, ahol csak családi házak sorakoznak. Nem talált alkalmas helyre, de egyszer csak megpillantott egy táblát az egyik családi ház ablakában " Ez a ház eladó!" felirattal. 
  
Hirtelen jött ötlettel gondolta, megnézi az eladó házat. Ha ügyes lesz, akár egy órát is eltölthet bent. Talán még fel is melegszik egy kicsit. Megnyomta a csengõt. Kócos nagylány nyitotta az ajtót; elnyûtt, piszkos melegítõ volt rajta, nem illett a csinos házhoz. A lány barátságtalan arccal, kedvetlenül méregette, s mikor megmondta, hogy háznézõbe jött, még barátságtalanabb lett. Majdnem rávágta a szép míves kiskaput. Aztán meggondolhatta magát, mert nyitotta újra, de csak annyira, hogy lapjával elfért mellette. A nyitott teraszig nem szólt hozzá, ott is csak annyit mondott, hogy várjon, szól az apjának. 
  
Sokáig várt, s közben nézelõdött. Bentrõl is szép volt a ház. Nagy üvegajtó nyílt a teraszra. Mintás, aranysárga üveg ragyogott benne, s a nagy szemû ablakok sötétbarna, modern keretbõl néztek a szépen gondozott kertre. A kertet már az utcáról is megcsodálta a veretes drótkerítésen keresztül. 
  
Üde volt a pázsit, még nem érintette meg az õsz lehelete, a kis virágágyásokban rózsafák támaszkodtak a fehér karókhoz. Minden karó tetején egy-egy színes üveggömb volt, rózsaszín, sárga, kék, s halványzöld, bepárásodtak a szemerkélõ esõben. 
  
Kellemes látvány volt a gondozott kert. Azon kezdett gondolkodni, vajon mennyit kérhetnek ezért a szép házért. Majdnem elfelejtette, hogy miért is jött valójában. 
  
Negyvenes éveiben járó férfi lépett ki a teraszra, frissen borotvált arcán zavar ült. Veronkát illendõn köszöntötte, s megkérdezte: 
  
- A ház miatt jött csakugyan?!... Meglepett, mert öt perce sincs, hogy kitettem a táblát... Hát akkor, tessék, jöjjön beljebb! 
  
Veronka magában ezzel magyarázta a kócos kedvetlenségét, korán jött, talán rosszkor is. Azért elfogadta a megnyitott ajtót, s törölgette a lábát szorgalmasan. Az ember rámordult, hogy ne fáradjon, nem érdemes. Nem tudta mire vélni, míg beljebb nem lépett. Elképesztõ rendetlenség fogadta. Ilyen elhanyagolt lakást még nem látott. A fehér ajtókon fekete ujjnyomok virítottak, a parkettán megszáradt, sáros lábnyomok éktelenkedtek, s mindenfelé szétdobált holmik összevisszasága. 
  
Ahogy beljebb mentek, a nyitott fürdõszobaajtóban egy fiúcska ült a kövön, alig volt rajta valami ruha, maszatos konzerves üveget nyalogatott éppen. Az ember felrántotta a földrõl a kezénél fogva, s magukkal vitték a belsõ szobába. Ez nappali lehetett, televízió volt benne, szép világosbarna bõrgarnitúra nagy fotelekkel, kényelmes kanapéval: a berendezés majdnem úri volt, de a felfordulás ott is ijesztõ. 
  
Viszontlátta a kócost újra, akkor már a kanapén ült, csecsemõ volt a karján, az is maszatos volt fülig. A kanapé mellett szõke, kövérkés asszony állt, hálóingben volt, akkor kapta magára a pongyoláját. Ajtók nyíltak a nappaliról, az egyik ajtóban megjelent egy öregasszony görbebotjára támaszkodva, hajában égnek álltak a hajtûk. 
  
Délelõtt tíz óra volt, s ez a család éppen csak felkelt. Veronka zavarban volt, halkan köszönt, de senki sem fogadta. A kövérkés asszony mérgesen förmedt az emberre. 
  
- Minek ez a cirkusz? Gyerekes dolog volt kitenni a táblát, mert a ház nem eladó. Senkit sem kell bolondítani vele! 
  
- De eladó! - vágott vissza az ember indulattal. - Megmondtam, hogy eladom, ha nem tértek észhez! Tessék jönni, körbevezetem! 
  
- Nem megy sehova, mert nem eladó! - mondta harciasan az asszony. 
  
- De jön, mert eladó! - kiáltotta az ember gesztikulálva. - Méghozzá olyan potom áron, hogy a bolondnak is megérje, mert eladom a fejetek fölül, ha egyszer nem tudjátok megbecsülni! 
  
- Megver az Isten, ha megteszed! 
  
- Már megvert! 
  
- Mintha ránk gyújtanád! 
  
- Még arra is sor kerülhet! - kiáltotta az ember fenyegetõ hangon, s hozzátette keseregve: - Elegem van már ebbõl a vircsaftból! Elegem van, érted? Elegem! Jöjjön, asszonyom! 
  
Veronka nem tudott lépni hirtelen. Elképedve hallgatta õket, s gondolta, hogy ezt jól kifogta. Tragikomikusnak érezte a helyzetét. Belecsöppent egy harag szülte ötlet kelepcéjébe, s szabadulni sem tud, mert az ember megragadta a karját. Azért próbálkozott. 
  
- Alkalmatlan, amint látom. Talán majd egy más idõpontban. 
  
- Nem! - kiáltott rá az ember indulattal. - Most vezetem végig. Nézzen szét, és ha tetszik, megegyezünk! 
  
Veronkának melege lett. Kezdte látni, hogy innen nem szabadulhat egykönnyen. Mégis reménykedni kezdett, mikor a görbebotjára támaszkodó öregasszony megszólalt. 
  
- Térj észhez, fiam! Ezt nem így kell elintézni! 
  
Az ember arcát elöntötte a pír. 
  
- Hallgasson, anyám! Most már hallgasson! Eleget duruzsolta a fülembe az ellenkezõjét... Gyerünk, asszonyom! - mondta, s megindult elõre. 
Nyitotta maga elõtt sorra az ajtókat. Veronka kénytelen volt utána menni, mert látta, hogy az ember remeg az idegességtõl, nem akarta feszíteni a húrt. Gondolta, hamar körbejárnak, s menekül aztán egy "gondolkodom még rajta" ígérettel. 
  
Három szobán mentek keresztül. Mindenütt a felfordulás volt az úr. A kövérkés asszony, s a kócos a gyerekekkel szorosan a nyomukban volt. Az öregasszony is utánuk kopogott a görbebottal. Az ember benyitott a konyhába, émelyítõ szag fogadta õket. Veronka nézte, merre menekülhetne, de nyomult utána a család, kénytelen volt beljebb menni, s a végén beszorult a tûzhely és a konyhaszekrény közé. Onnan nézte az embert. 
  
Az megállt az asztal elõtt, s elkínzott arccal mutatott a töméntelen mosatlan edény felé, kezével közben dobálni kezdte az asztalon lévõ mindenféle hulladékot. 
  
- Látott már ilyet? Ugye, nem? Ennyi asszony mellett szégyen és gyalázat! Hiába kérem õket, falra hányt borsó. Hevernének délig, a ház pedig szalad. Mindent elborít a mocsok. Nem szégyellitek magatokat? Hány napos ez a mosatlan edény? És ez a hulladék? Mikor volt krumpli ebédre, tegnapelõtt? 
  
Az asszony kesergett. 
  
- Az agyadra ment a harag! - mondta, aztán támadásba ment át. - Szégyellhetnéd magad te is ezért a cirkuszért. Másnál is van mosatlan edény. Ha nem tetszik, mosd el magad. Senki se akadályoz benne, csak tessék ! 
  
Az ember feje bíborvörös lett. Elbõdült, mint egy oroszlán. 
  
- Én mosogassak? Az én dolgom? Három asszony mellett az én dolgom? Én világéletemben elvégeztem a magam munkáját. Nézd meg a kertet! Nem elég a munkahelyem, és ami a ház körül van, mosogatni is nekem kell? Ezt a házat a verejtékembõl építettem nektek, de nem becsülitek meg. Hát ebbõl nekem elegem van! Nem bírom tovább. Eladom, és mindenki menjen, amerre lát, de nem lesz a koporsóm, nem!... - nyögte, s a hátát a falnak vetette. 
  
Az arca megváltozott, a szája mozgott még, de szavak helyett már csak valami hörgésszerû hangokat hallatott, s lecsúszott a fal mellett a kõre. 
  
Az asszony sivalkodni kezdett, a kócos Veronka kezébe nyomta a maszatos csecsemõt, s kirohant. A gyerekek úgy ordítottak közben, ahogy a torkukon kifért. Veronka látta az emberen, hogy nagy a baj. Kicipelte a gyerekeket a konyhából, birkózott a nagyobbal, mert ment volna az anyja után. 
  
Néhány perc múlva ott volt a kócos a csodadoktorral, de elkéstek. Az ember meghalt a nehéz szagú konyhában, lent a hideg, mocskos kövön. 
  
Elszabadult a pokol. Az asszony a haját tépte, a kócos két kézzel ütötte a falat, s mindketten artikulátlan hangon zokogtak. Az öregasszony a konyhaajtóban állt botjára támaszkodva, úgy állt ott megfeketedett arccal, mint villámsújtott fa, s míg a fiát nézte, remegett a feje. 
  
Veronka dajkálta a gyerekeket, s hallgatott. Dél is elmúlt, mikor elszabadult a szerencsétlen családtól. Kirohant a kapun, azt sem tudta, kinek a házában járt, mégis gyászolt a lelke. Rohant az utcán, nem nézte, hogy merre. Az es? közben már szakadt. Siratta az Ég az értetlen világot.
Ez az írás 2017. szeptember 23-án került a NapSziget honlapjára.
 
Rényi Anna további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón