|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Olyan voltál, mint az ölelésben
a néma csend, mely lángforró fészket vert szívem
rejtekében
Mint szerelmünk hajnala, oly meghitt, oly Szent, mint egy bizsergetõ ihlet a színek erdelyében Szemed halk fénye volt az éj sivatag csendje, olyan fényes, olyan tiszta, mint az újszülöttek lelke Hanvas arcod volt az égiszabász legféltettebb sejme, egy gyémánt voltál szívem tava közepébe rejtve... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
 |