|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Könnyeket hullajtva ébredt fel
a hajnal, ezüst felhõk bársonyából vadúl
dörgõ villámokat vagdal
S most lelkem ligetének tava fodrozódik érzem, egy elhajított kõ süppedt a közepére mélyen A vágyam forró talaja valósággá dermedt, mely lelkem dörgõ égboltjában napsugarat keltett A félhomályba rejtve ösvényt nyílni láttam, és ott állott az incselgõ álomszülte bájban A halott fények hirtelen heves lángra kaptak, s a lehullott esõcseppek nyomban felszáradtak Szívemben nyítodott egy ablak, kósza szellõként betértél, S mint a bennem érlelt vágyak, éppen úgy megértél Majd ködbe borult minden, nyomát a föld magába temette, A szivárványt mit elhozott, oda szürkeség lett helyezve Kánaán volt s kelepce, mely kínoz most, de ápolt, elkorhadt mit ácsolt, mert viharverte vágy volt... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
 |