Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Hugyecz Marcella
(1966- )
Száguldó paripák
Téli szürke délután volt, anyánk éppen mosott, az udvarra kiöntött koszos lé néhány perc alatt jéggé fagyott a csontig hatoló hidegben. Húgommal önfeledten szórakoztunk a hirtelen kapott csúszka pályán, amikor valaki megzörgette a léckaput. 
  
Udvarunk hátsó részében, Bogár kutyánk nagy csaholásba kezdett. 
  
- Ilus, szólj anyánknak! 
  
Utasítottam a kicsit, aki indiánszökdelésekkel kanyarodott a konyhaajtó felé, anyánk ekkor lépett a gangra, menet közben ennyit mondva: 
  
- Szépen viseljétek magatokat! 
  
- Jövök már! - kiáltott a bejárat felé. 
  
Tüstént ott termettünk mi is, mire a kapu kinyílt és kíváncsiskodva dugtuk ki fejeinket. 
  
Egy férfi állt az utcán, kopott ruhában, kalapját két kezében szorongatva, hajának dús csigái homlokába hullottak, ahogy anyámra emelte alázatos tekintetét. 
  
- Jó napot kívánok! Tódor vagyok, a Korsós Mária fia. 
  
- Jaj, de rég hallottam róla, már kérdezõsködtem a szomszédasszonyoknál, de senki nem látta szüret óta. 
  
- Elvitte õt az új esztendõ - torpantak meg a halk szavak, néhány másodpercre, majd folytatta: 
  
- Kérte, látogassam meg azt a néhány házat, hol jó szívvel voltak hozzá. 
  
Most anyám szavai akadtak el, láttam, hogy összeszorítja száját, és pára futja el szemeit. 
  
- Kerüljön beljebb, ne vigye el az álmunkat! Itt a konyhában jó meleg van. 
  
Elõre ment, az idegen nehézkes járással követte, kinyílt a konyhaajtó és a párolgó gõz, mosott ruha illatát hozta felénk. 
  
- Üljön a kemence mellé, terítse a kabátját a padkára. - Lassú mozdulattal vette le az átnedvesedett ruhát. 
  
- Megkínálhatom egy kis meleg étellel? 
  
- Szívesen fogadom. 
  
- Csak paprikás krumpli, de jó házikolbász is van benne. 

Anyám tányért vett elõ és tele merte, nagy szelet puha kenyeret szelt, nekünk két kisebbet, amit sóval hintett meg. 

- Mi történt az édesanyjával? 
  
Tódor letette a kanalat és sötét szemeit felemelve, mesélni kezdett, miként vette le lábáról a betegség anyját, hogyan teltek az elmúlt keserves hónapok. 

Közben csendesen hallgattuk a történetet, mi is a kemence meleg oldalához lapulva. Emlékeimbe merültem. 

Mari néni sokat járt hozzánk, nélküle nem volt libatömés, lekvár fõzés, vagy bármely munka a ház körül, mit öreg tagjai még elbírtak végezni. 
  
Olykor, ha anyánknak dolga akadt, rábízhatott minket. Hallom szavait. 
  
- Menj csak lányom, csináld a dolgot, én vigyázok a gyermekecskékre. 
  
Szoknyája valamely ráncából, elõkerült szurtos pipája, rágyújtott és pöfékelve a füstgomolyokon át nézte, ahogyan játszunk az udvaron. 
  
Tódor talán egy órát töltött nálunk, története végére ért mire tányérja is kiürült. Lassan szedelõzködött. 
  
- Ne vegye vissza azt a nyirkos holmit, még megfázik. Van itt a nagy fiamnak egy kinõtt kabátja, lábbelije, elfogadná? 
  
- Köszönettel igen. 
  
- Átmegyek érte a kamrába. 
  
Egyedül maradtunk az idegennel, fejét lehajtva mozdulatlanul ült, végig siklott tekintetem alakján, akkor vettem észre, hogy nincs cipõ a lábán, hanem rongyokba van csavarva. 
  
Néhány perc múlva anyám visszatért a holmikkal és egy fehér vászonkendõbe kötött csomaggal. 
  
- Próbálja meg, biztosan jó lesz. - Nyújtotta Tódor felé a kabátot és a lábravalót. 
  
Szemét lesütve, szótlanul szedegette le lábairól az elkoszolódott rongyokat. Anyám kötényé-bõl elõkerült két kapca is, amit felé nyújtott. 
  
Nyomorodott lábaira tekerte és küszködve a cipõk börtönébe erõltette, ekkor már mindnyájan körülötte álltunk. 
  
Amíg a kabátot is magára vette láttam, hogy anyám kibontja a kendõt, amiben kolbász, szalonna volt és mellé tesz egy egész kenyeret. 
  
- A kabátját majd elviszi, ha legközelebb erre jár. Fogadja el ezt a kis ennivalót. 
  
- Köszönöm a szíves látást. 
  
Ócska tarisznyájába gyömöszölte a csomagot, és addig nem látott derû csillant fel arcán. 
  
- Szabad-e ajándékot adni a kislánykáknak cserébe? Fordult anyánk felé. 
  
- Hogyne. 
  
És kivett az asztalra, szütyõje valamely titokzatos zugából, két remekbe faragott száguldó paripát. Nem tudtunk betelni a kecses paták és hullámzó sörények látványával, közben Tódor elbúcsúzott. Kikísértük a bejáratig. 
  
- Köszönöm a hozzám való jóságát. Isten megáldja magukat. 
  
Szomorú, sötét szemeivel végig simított mindnyájunkat, gyûrött kalapját fejére húzva indult el. 
  
- Isten áldja! Jöjjön be máskor is, ha felénk jár. - Búcsúzott anyám. 
  
Még hosszú percekig szótlanul néztük, ahogyan nehézkesen bicegve távolodik, barázdákat húzva a friss hóban, miközben leengedte szürke függönyét az esti köd. 
  
A két paripa most is itt van az íróasztalomon és nyargalnak múltba veszõ végtelen utakon, de Tódort többé nem láttuk... 

Illusztráció: s.d.g.
Ez az írás 2017. június 8-án került a NapSziget honlapjára.
 
Hugyecz Marcella további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón