Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Fuchs Izabella
(1949- )
El nem küldött levél
Mindketten jobb emberek lettünk azáltal, hogy összehozott a sors.
 
Ugye tudod, hogy az egy meg az egy végösszege, ha ezek az egyek illenek egymáshoz - maga lehet a végtelenség? Általában az egyik ember lehúzza magához a másikat. Az egyik szeretne léggömbként felszállni, a másik csupán holt súly rajta. Két ember - egy férfi meg egy nõ, ha igazi lélektársak, egy megadott létidõben találkozva képesek együtt felszállni léggömbpárban.
 
Mirõl ismerjük fel a lélektársunkat?
 
Amikor megismerkedünk, azonnal nagyon jó barátok leszünk. Olyan embert kell keresnünk, akivel a kapcsolatunk az idõ múlásával nemhogy fakulna, de egyre jobb lesz, aki iránt a bizalmunk erõsödik a megpróbáltatások után. Mellette rájövünk, milyen mély meghittség és mennyi öröm létezik számunkra. Az a lélektársunk, akinél a zár, amelybe a mi kulcsaink illeszkednek; az õ kulcsai pedig a mi zárainkat nyitják. Ha eléggé biztonságban érezzük magunkat ahhoz, hogy megnyíljunk, igaz énünk elõbújhat, és valóban teljesen önmagunk lehetünk. Azt szeretheti bennünk a másik, akik vagyunk, nem pedig akinek látszani szeretnénk. Mellette nem számít, bármi is történik körülöttünk, mi ketten biztonságban vagyunk saját kis világunkban. Az a lélektársunk, aki osztozik a legtitkosabb törekvéseinkben. A lélektársunk mellett az életünk életre kel. Hasonlóságnál sokkal fontosabb a kíváncsiság. Ha nem vagyunk egyformák, akkor megvan az a csodás lehetõségünk, hogy bevezetjük a másikat a saját világunkba, hogy beavatjuk mindabba, amit szeretünk, amiért lelkesedünk. Életünk végéig folytathatjuk az együttes felfedezéseket. Utálatos az a kapcsolat, amely elszürkíti az embert, amelyik képmutatóvá teszi, vagy ketrecbe kényszeríti, amely korlátokat jelent. Létezik olyan is, amelyben mindkét ember még szabadabbá válik, mint amilyenek egymagukba lehetnének. A rohanó cselekvés az, ami semmit sem jelent.
 
Élünk egymásba halva - úgy, hogy közben egymás fájdalmát vigyázzuk, óvjuk, önmagunkat becsapva, a másikat óvva, féltve, miközben tudjuk - reménytelen. Reménytelen és hazug szót se váltás, hiszen nekünk nem kell szó. Végül is nem az számít, hogy egyetértünk-e, vagy hogy kinek van igaza. A lényeg az, mi zajlik kettõnk között. A körülöttünk lévõ dolgok - tárgyak, a hely, ahol élünk, életünk eseményei: csupán üres díszlet. Egyetlen dolog számít, amikor földi életutunk végére érünk: hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt az a szeretet, amely belõlünk fakadt.
 
MI MINDANNYIAN A FÉNY ÉS AZ ÉLET GYERMEKEI VAGYUNK. 
Ez az írás 2017. május 26-án került a NapSziget honlapjára.
 
Fuchs Izabella további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón