Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Kõ-Szabó Imre
(1936- )
Egyedül
Erzsi néni - férje után - családi nevén Varga Pálné finom húslevest fõzött. Jól felzöldségezte, ahogy a férje Pál uram - Varga Pál - azt már több mint ötven éve szerette. Sietett a csomagolással, mert a városba vivõ egyórai buszt el kell érnie, mert a kórházban kettõtõl van látogatás. Varga Pál a hetvennyolc évével, most került elõször ebbe a városi intézménybe. Eddig elkerülte minden nyavalya, meg nem is nyüglõdött sokáig, ha valami baja volt. Mindig mondta, az õ szervezete olyan, hogy minden hibát helyre állít. Ebben talán nem is tévedett, mert úgy élt, mérséklettel, ahogy az illik. Csupán a szívére panaszkodott néha, ilyenkor ivott a házi pálinkából egy kupicával, mondván ez szíverõsítõ gyógyszer és a baj elszállt.

Pár nappal ezelõtt azonban olyan szorítást érzett, hogy a pálinka után sem múlt el, mentõt kellett hívni. Az orvosok komor arccal néztek Erzsike nénire, ha hogyléte felõl érdeklõdött. Legtöbbször csak megveregették a vállát. - Nyugalom, rendbe fog jönni! - vigasztalták, de ez a mondat egyáltalán nem volt kecsegtetõ számára. Már egyszer belegondolt, mi lesz akkor, ha... Ez a bizonyos ha, természetes módon vetõdik fel az ember gondolatában, úgy közel a nyolcvanhoz. Ezt azonban nem merte, nem akarta folytatni. Tudta, ha az a bizonyos, ha bekövetkezik, akkor õ egyedül marad, magányosan. Aztán mi lesz vele?

Inkább a csomagolásra figyelt, mert most ez a legfontosabb. Szépen összekészítette, a levest egy jól zárható üvegbe tette. A zöldségeket, meg egy kis húst egy mûanyag tálba. Az egészet egy fonott kosárba helyezte, mert ezt könnyen viheti, le lehet tenni, nem kell fogni. A busz pontos volt, idõben a kórházhoz ért. Megkereste a liftet, szemüveget vett elõ és megnyomta a 6-os gombot. Ez jelentette az emeletet, meg a kardiológiai osztályt, melynek nevét ki sem tudta mondani. Csak annyit jegyzett meg, hogy a liftbõl ha kiszáll, jobbra kell mennie és Pál uram az 5-ös számú szobában van, mindjárt, ahogy belép a szoba ajtaján, jobbra az elsõ ágy.

A lift halk neszezéssel emelkedett, majd kinyílt az ajtó: Erzsike néni, kezében a kosárral, a húslevessel jobbra fordult, belépett az 5-ös számú ajtón. Ott érte a döbbenet, jobbra az elsõ ágy üres volt.

Csak állt az ajtóban, szinte földbe gyökerezett a lába. A többi ágyon fekvõ betegek csendben feküdtek. Aztán egy nõvér jelent meg az ajtóban és megérintette Erzsike néni karját.

- Tessék velem jönni! - mondta kedves hangon és irányította egy másik szoba felé.

Már sejtette, hogy nagy a baj. A gondolatot azért nem engedte magához, hátha csak elvitték egy másik vizsgálóba.  A nõvér egy kezelõ helyiségbe irányította, leültette, megfogta a kezét, ránézett, kedves kék szemekkel.

- Pali bácsi az éjjel eltávozott. Nem bírta a szíve - mondta kedves, megnyugtató hangon. Még hozzá tette: - Nem szenvedett, csendben elaludt.

Erzsike néni könnyes szemmel a szemközti falat nézte. Nem látott ott semmit, de nem vette le szemét róla. Aztán arra gondolt, ilyen egyszerû a távozás. Fogja az ember magát és egy kórházi ágyon elalszik, és csak úgy kisétál ebbõl a világból.

Nem szól semmit, vagy lehet, hogy szólt, de nem hallotta senki. Még ült ott egy darabig, erõt gyûjtött, felállt és kosárral a kezében, benne a finom levessel, kijött a kórházból. Szinte nem is tudta merre megy, csak lépegetett lassú léptekkel és Pál uram arcát látta maga elõtt.

Aztán arra eszmélt, hogy a buszon ül, utazik hazafelé. Kezében fogja a fonott kosarat, benne a levessel. Nem szólt senkihez, kinézett a busz ablakán, a táj hosszú vonalak formájában futott a szeme elõtt.

Hazaérkezve, bement a konyhába, letette a kosarat, levetkõzött. Aztán a levest egy fehér kis fazékba öntötte az üvegbõl. Ebbe kezdte melegíteni. Az asztalra két tányért tett, mellé szalvétát és kanalat. Mikor a leves megmelegedett, az asztal közepére tette, egy lapos deszkára. Leült az asztalhoz, mint mindig, ugyanúgy. Várta Pál uramat a vacsorához. Ült, várakozott, talán már egy fél óra is elmúlt. A leves is langyos lett, de õ kitartóan ült szótlanul, nézte az ajtót és várt...

Ez az írás 2017. május 14-én került a NapSziget honlapjára.
 
Kõ-Szabó Imre további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón