Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Rényi Anna
(1940- )
A didergõ
Az öregasszony az ágya szélén ült, gondolatok nélkül, kimeredt szemekkel. Az agyában csak lassan mozdult a gondolat: reggel van, megint reggel... Megborzongott, mert a nevük sincs napok egyhangú malmában felõrlõdtek már az apró örömök is. Egyedül élt az ura halála óta, körülfonta a csönd.
 
Könnyebb volt elviselni, míg szomszédasszonya élt, de nemrégiben hátára vette a kérlelhetetlen. Azóta onnan is szaporodik a csönd, átjön a falon, néha a torkáig ér. Itt hagyta a Kacor király is, matuzsálemi kort ért meg, elaludt csendesen. Eltemette a házból egy kamasz, száz forintot kért érte, de lehet, hogy csak a kukába dobta. Nem mert a kukához menni napokig. Hiányzik a lusta, nincs akinek elpanaszolja gondjait. Ha lenne valaki, akárki, akinek szüksége van a maradék erejére, akihez szólhatna!
 
Töprengésbe fogott, mintha csak azon múlna. Kapaszkodott a gondolatokba, mint szakadék fölött lógó faágba, aztán reccsent az ág, s felsírt benne a felismerés: Senkije sincs. Senki!
 
Nem volt kedve felkelni. Ellenséges szemmel nézte papucsait az ágya elõtt, aztán mégis moccant. Kicsoszogott a konyhába, feltette a teavizet. Tejet csak ritkán vett azóta, hogy elment a Kacor. Maga beérte kevéssel. Egy kis fõznivaló, s kevéske kenyér. A friss kenyérrõl is le kellett mondania egy ideje. Amióta a messzi boltba járt, nem tudott naponta menni.
 
A közeli boltból kiûzte a rosszindulat. Régebben szeretett odajárni. Volt ott egy mosolygós asszonyka, de elment. Helyette jött egy nagydarab, rosszindulatú nõ. Nem szerette az idõseket. Rá sem nézett jó szemmel. Leste minden mozdulatát, s látta a szemén, hogy azt gondolja: "Minek él az ilyen?"
 
Tûrte egy ideig, nehezen szánta rá magát a messzi boltra, de ahányszor meglátta a nõt, elfogyott a levegõje. Végén már az álmaiba is betolakodott. Ajtó nélküli falak zárták körbe, s a falakból elõtûnt a rosszindulatú arc. Ilyenkor mindig vizesen ébredt. Azóta nem jár oda. Hetente egyszer elbandukol a messzi boltba bevásárolni, mire végére ér a kilós kenyérnek, száraz is, savanyú is.
 
A teához aprókat tört belõle, s sóhajtott hozzá nagyokat. Késõbb elindult a boltba. Lassan ment, fárasztotta az út. Néha megállt a kirakatok elõtt. Az út elején volt a madárüzlet, szeretett ott álldogálni, nézegetni az üveg mögött élõ madarakat. Egyszer be is ment kérdezni az árát, de vagyont kértek a kalitkáért, pedig gyenge volt, semmit érõ. Ha élne az ügyes kezû párja, különbet fabrikálna. Ha élne, nem kellene a kalitka...
 
Ahogy ott álldogált, lábaihoz dörzsölõdött valami. Kóbor cica tekeredett a bokái köré. Sovány volt az istenadta, mindenki koldusa. Nyávogott rá kérõn, hízelkedõn. Felvette a karjaiba, simogatta vigasztalón. Beszélt is hozzá töprengve.
 
- Mit tegyek veled? Vigyelek magammal? Nem cipelhetlek olyan messzire... Éhes vagy, látom. Szeretnél tejecskét. - mondta, s körülnézett tanácstalanul.
 
A közelben volt a régi bolt. Nézte a bejárat ajtaját, s magához ölelte a zsákmányt. Nem akart megválni tõle, üres volt a Kacor király helye, gazdátlan a párnája. A messzi boltig mégsem cipelheti, nem bírja a karja. Nagy elhatározás született meg benne. A cirmost betette a táskába, s elindult a bolt ajtaja felé. Megbotlott a sohasem volt küszöbbe, de aztán ment elszántan tovább.
 
Tejet, s kenyeret tett a kosárba, majd tétován álldogált a hentes pult elõtt. Magának nem vett felvágottat. Nyugdíjkor sem. Csirkeszárnnyal, vagy farháttal érte be. Nyugdíj elõtt azt sem engedhette meg.
 
A gusztusos húsok, rúd szalámik, másféle felvágottak fölényesen néztek vissza rá a tálcáról, mintha tudnák, a kopott öregasszony nem vevõjük. Sóhajtva lemondott róluk a cica nevében is. Talán majd nyugdíjkor, gondolta, és indult a pénztárhoz. Alig tett pár lépést, útját állta a nagydarab nõ. Toronyként magasodott fölé. Megfogta a táska sarkát, s megrángatta. Ott mondta mindenki elõtt, hogy nyissa ki. 
 
A gyanúsítás szégyene lázrózsákat festett az arcára. Megnyitotta a táskát, de nem tárta ki. A nõ biztos volt a dolgában, s diadalmasan benyúlt a táskába. A cicát a hátán markolta meg, s felemelte, mint bûnjelet, amolyan zugevõt, aki csendben elfogyasztja a táskába rejtett, lopott felvágottat. Másik kezével turkált a táskában, kereste a felvágott papírját, közben nagy hangon mondta a körülöttük állóknak, hogy milyen trükkös az öreglány.
 
Csak egy régi reklámújságot talált, s az elmaradhatatlan gyógyszereket. Mérgében megszorította a marokra fogott jószágot. A cica zokon vette, s megkarmolta az arcát. Lett nagy ribillió. A pórul járt nõ kiabált, a vevõk visszakiabáltak. Emlegették a régi asszonykát, s felpanaszolták a rosszindulatú nõ viselkedését. A pénztárosnõ ijedtében a vevõknek adott igazat, s sietve elnézést kért.
 
Az öregasszony úgy-ahogy megvigasztalódott, s amint a cicával kijjebb kerültek az ajtón, dacos elhatározással mondta:
 
- Nem megyek eztán a messzi boltba! Ilyen lelketlen miatt nem gyötröm magam odáig. Jól elbántál vele. Elégtételt szolgáltattál. Te, igazságosztó Mátyás!
 
Elnevezte a cicát. Felnevetett halkan, elégedetten, s a nevetés csiklandozta hazáig.
Ez az írás 2017. április 22-én került a NapSziget honlapjára.
 
Rényi Anna további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón