Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Kozák Mari
(1954- )
Csendes este volt
A zajos nap után hiányzott a magány. Gondoltam, míg hazafelé ballagok, lesz idõm elgondolkodni, mit és hogyan tovább.

Nem azért, mintha annyi hogyan és tovább szaladgálna mellettem, vagy minden pillanat hozna valami feledhetetlent, nem – csak kell, hogy megértsem, megéljem azt, amit mindennap meglátok.

Sokat éltem, sokat láttam, gyakran vettem vállamra mások bánatát, és vittem magammal, mert hittem, hogy így kell tennem. 
Néha jó szót kaptam cserébe, olykor kisírt szemek köszönték, máskor átokkal fizettek. Megszokni sohasem tudtam, érteni, ésszel felfogni még kevésbé. 

Csendes este volt. 

Szokatlan nyöszörgés ütötte meg fülem, bevallom kicsit megijedtem, és lassítottam lépteim. A sarkon túlról jött a hang, hát óvatosan közeledtem - talán nem kellene látnom -, mégis mentem és láttam.

Anya, hátán csomagja. Mellette olyan két – talán három éves forma lányka ült a padon. Messzirõl látszott, hogy a fájdalom foglyai. A gyermeken kusza kis kabátka, fején a hûvös este ellenére sem volt sapka. Lábán egy kétszer akkora vászoncipõ volt, mint ami illett volna rá. Kezében egy félig rágott kifli - biztos voltam benne, hogy ez a vacsorája. Közelebb mentem - talán elviselik jelenlétem, ha mégsem, akkor odébbállok -, úgy tettem, mintha azért álltam volna meg, hogy rágyújtsak.

Kérhetek egyet? - nézett rám a fiatal nõ. Szemében végtelen fájdalommal. Az enyém fent maradt a lakásban - tette hozzá és felmutatott a mögöttünk levõ házra.

Megkínáltam, rágyújtottunk. A lányka anyja lábához húzódva eszegette a kiflit.

Most jobban megnéztem õket. Megdöbbentem attól, amit láttam. Az elsõ látásra szedett-vedettnek tûnt ruha a kicsin, tiszta volt. Az anya öltözete is rendezett, arcán nem látszott kora, finom smink volt a szemén, körmei halvány rózsaszínre lakkozva. 

- Csodálkozik látom - mondta halkan.

Nem, akartam mondani, de felesleges lett volna hazudnom. - Valóban - szaladt ki számon.

Szívott egyet a cigarettából, majd beszélni kezdett. - Elzavart bennünket. Csak ennyit hozhattam magammal, ami ebben a táskában van. Azt mondta, ennyi elég lesz, majd ideadja a többit. Csak a ruhánkat, se pénzt, se mást. Menjek amerre akarok, neki elege van mindenbõl, fõleg belõlünk. Van aki fontosabb neki, van aki szereti.

Nem emelte fel a hangját, nem sírt, csak a kislányt vonta magához közelebb.

- Van hová menniük? - kérdeztem, majd újabb cigarettára gyújtottam. Kínáltam, de nem kért. Nem szoktam, de most kellett – csak ennyit szólt, majd a kukába dobta az eltaposott csikket.

Anyám itt lakik nem messze, majd hozzá megyünk éjszakára. Már hívtam - vár minket.

Kicsit igazított a táskán, majd megfogta a kicsi kezét, és vissza sem nézve elindult a távolabbi házak felé.

Csendes este volt. 

Az égen már pislákolt néhány csillagfény, a levegõ is lehûlt, hát összébb húztam magamon kabátomat. Felnéztem oda, ahová az asszony mutatott. A lakásokban már égtek a villanyok, néhányan besötétítettek - maradjon bent, amit másnak nem kell látnia. Egy férfi lépett ki az erkélyre, lassan szívta a cigarettát, nekidõlt a korlátnak, és a távolba kémlelt. Talán az elõbbi nõt, és gyermeket kereste, talán csak a csillagokat nézte, talán csak álmokat kergetett.

Túl sok a talán, a jó lenne ha, a majd egyszer... Túl sok a fájdalom, a meg nem értés, a nélküled jobb, a félelem veled...
Miért mindig engem talál meg mások baja? - kérdeztem magamtól, de a választ már úgy is tudtam.

Indultam hazafelé, vállamra kérezkedett annak az asszonynak a bánata. Bárcsak tudnék segíteni. Bárcsak ne lenne ennyi nyomorúság körülöttünk. 

Sokáig ültem a nappaliban, és gondolataim vissza-visszatértek hozzájuk. Mi lesz veled kicsi lány? Holnap vajon hol hajtod álomra fejecskédet?

Ez az írás 2017. március 30-án került a NapSziget honlapjára.
 
Kozák Mari további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón