|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Vagyis csak látszat. Értéktelen
bóvli, gagyi tömegáru. Cucc. De ha birtoklom, ha már
nekem is van, menõ vagyok. Legyen az korondi baseball-ütõ,
plüssmaci vagy kerti törpe, bõrszerkó az orosz
piacról, a legújabb márkás autó vagy
kopott farmer, táblagép vagy érintõképernyõs
ketyere. Az adja a rangomat, attól vagyok értékes.
Nem a bölcsességem, a tudásom, a hiteles emberségem,
erkölcsöm, hitem tesz szerethetõvé, hanem az, amim
van. És még dicsekszem is vele. Szinte kényszeredetten
mondom a barátomnak/barátnõmnek, hol jártam,
mit láttam, mennyit költöttem, hogy a legújabb
kiránduláson Rómában milyen sört ittam
és mennyi volt a fagyi ára.
Azért jó városon lakni, mert könnyebben pénzhez juthatsz, haladsz a korral, nem maradsz le a legújabb divatról, a friss pletykákról, hetente frissítheted vásárlási tapasztalataidat, tudod, hol mi történik, mit lehet kapni olcsóbban, és hol adnak két lejért három fogrémet. Trendi vagy. De azért nem szöksz neki annak, ami drága, mert túl sok pénzt csak nem adsz ki erre a giccsre. Megvárod, amíg akciós lesz... Giccs és sznobizmus kéz a kézben járnak. Elõszeretettel keresik egymás társaságát. A félmûvelt, felszínesen élõ ember napirenden van az olcsó könyvekkel, a reklámokkal, színházbérlete van, és minden héten vacsorázik valamelyik elegáns vendéglõben. Hadd lássák, hogy õ megengedheti magának. Újgazdagként vagy finnyás úrhatnámként a legújabb cuccokban járatja gyermekeit, nem akar lemaradni a dobogóról. Tartja a szintet. Hogyne lenne neki is 3D-s tévéje, ha már a szomszédnak is van? Sõt többnek akar látszani, mint ami. Olyasmit is hallottam, valaki a köztársasági elnök elõtt is fõnemesi leszármazottnak adta ki magát, holott az a grófi cím, amellyel hencegett, nem is létezett... A talmi giccsszeretõ polgár a dolgok mélyére nem képes nézni. Az már túl nagy erõfeszítés neki. Inkább keresi azok társaságát, akik rácsodálkoznak új frizurájára, arany ékszereire, sõt verseng velük. Inkább marad a felszínen. Annál, ami megehetõ és ami megvehetõ. Ami látszik. Amit pénzben mérnek. Az olcsóbb, könnyebben hozzá lehet jutni. Csak a plázáig kell elsétálni. Terepjáróval. És nem vágja ki a fenyõt karácsonyra az erdejébõl, nem veszi meg a piacról. Inkább utazik kétszáz kilométert, hogy mûfenyõt vegyen a bevásárlóközpontból. Hisz' annak nem hull a csereklyéje. Az újkeletû, felvágós úriember, aki hirtelen kapaszkodott fel a társadalmi ranglétrán, már lenézi falusi szüleit, mert õk le-, illetve elmaradottak. Idegesítik õt, amikor ezt sem ismerik, azt sem. Olyan ciki velük egy társaságban megjelenni vagy hozzájuk lealázkodni. Igaz, védekezhetnénk azzal, hogy hát manapság minden árucikk lett. A mûalkotások is csak egy példányban készülnek, s néha még azok eredetisége is vitatott. Tömegtermelés áldozatai, tömegfogyasztók lettünk. Akkor meg nem lehetetlen elvárni, hogy egyedi értéket, testre-személyiségre szabott, minõségi javakat birtokoljunk? Hogy legyünk igényesek abban: mit eszünk, mit veszünk fel, mit olvasunk stb.? Még ránk sütik a finnyás bélyeget... Az is nagy kérdés, mi az, hogy érték, amikor ízlések és pofonok változnak? Ki szabja meg a mércét? Ami nekem tetszik, nem? Mitõl értékes vagy giccs valami? Legutóbb egy on-line interjúban olvastam egy megmondó embertõl (aki mellesleg épp kertitörpe kiállítást szervezett és még jól is él belõle...) hogy: "Nagy kérdés, hogy a giccs benne rejlik a dolgokban vagy mindenkinek a saját szemléletmódjában kell keresnie? Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy ami giccses, az ócska és ízléstelen, csakhogy az ízlés nem egyetemes és nem objektív. Ha õszinték akarunk lenni, mindenkinek megvan a maga giccse. A világháló hemzseg az olyan képektõl, videóktól, üzenetektõl, amelyeket ugyanolyan meghitten és fenntartások nélkül üdvözlünk, mint azok, akik a törpékért lelkesednek. Amikor rákattintasz az ismerõsöd hivatkozására, mert valamelyik helyes ember feltöltött egy videót a saját farkát kergetõ kutyájáról, szélesen vigyorogsz, és eszedbe nem jut a giccs. Miközben ez az ízléstelenség netovábbja."... És most következik az a mondata, amivel aztán végképp eldobta a sulykot (kiemelés tõlem): "A Volt Fesztiválon egyszer elemeztük a Most múlik pontosan címû Quimby-dalt. Olyan képek vannak benne például, hogy a felettünk elsuhanó madár tátongó szívében szögesdrót van, a konyhakésben pedig táltos szív remeg. Egyszer csak rájöttem, honnét olyan ismerõsek ezek a képek. Minden rendes falusi ház tisztaszobájában legalább két olajnyomat lógott a falon, Jézus és Szûz Mária. Ezeken a képeken a hagyományos jelképrendszer szerint a madár a Szentlélek szimbóluma, míg a szögesdrót és a konyhakés azért utal egyértelmûen a keresztény hitvilágra, mert Jézus szívét általában töviskoszorúval ábrázolják, Mária szívét pedig tõr döfi át. Úgyhogy igen, a falusi tisztaszoba giccse akár inspiráló is lehet." (Origo, 2014. október 5.) Hát azért álljon meg a verekedés, kedves okos uram! A falusi tisztaszobák szentképein az utolsó vacsora vagy Mária és Jézus szíve képe lehet önnek giccs, de a hívõ ember számára szentelmény! Tisztelendõ, nagy becsben tartott érték. Isten és a szentek jelenlétére emlékeztetik, kegyelmet közvetítenek. Áhítatot kölcsönöznek. Buzgóságra serkentnek. Arról meg már nem is ejtek szót, hogy ön a galambot csak úgy lemadarazza, és a szögesdrótból a töviskoszorúra asszociál. Hogy aztán hogy jön ide a konyhakés, maradjon az ön titka. Hitre még el lehet jutni, de a nagyképû butaság nehezebben gyógyítható betegség. Az újkeletû divatáramlatokat, mûvészeti ízléseket majmolva még nem biztos, hogy kellõ értékítélete, rálátása lesz valakinek az igazi, valódi s fõként örök értékre. Oda egyszer alázat, a szív és az értelem alázata szükségeltetik. Az egyszerû falusi nénik-bácsik olykor bizony sokkal tisztább, kifinomultabb hittel, világlátással, értékszemlélettel rendelkeznek, mint a beképzelt, maguk fölött senki-semmi mást (el) nem ismerõ urbánus társaik... Nem beszélve a tanulásról, az értékek keresésérõl. A megkülönböztetni tudástól. Az elválasztás képességétõl. Mert a jó és a rossz, a szép és a rút, az értékes és az értéktelen más-más kalapba tartoznak. Nemcsak egyéni belátás szerint, hanem abszolút értelemben. Igenis létezik fent és lent, világosság és sötétség, fehér és fekete. S ezeket hiába maszatolják, kotyvasztják egybe egyesek. Léteznek egyszerû módszerek, ami alapján ezek könnyen szétválaszthatók. A lelki-szellemi civilizáció magas fokára pedig fel kell nõni. Belemerítkezni a transzcendensbe, akit Jézus Krisztusban ismertünk meg. Megismerni az Isteni Igazságot, amely egyszerre: szent, jó és szép is. Akkor már biztos, nem lesz belõle ízlésficam. Sokkal inkább (kerti)törpébõl óriás. Sebestyén Péter
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|