vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MÛVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
E-mail  n  Facebook  n  Twitter  n  Skype: napsziget  n  06-30/520-1428  n  H-1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3.
 
ESSZÉ, JEGYZET
A jólét délibábja?
Kétezer-három õszén, két héttel a missziós vasárnap elõtt ötven év körüli ébenfekete benini (nyugat-afrikai) püspök látogatta meg a bajor egyházmegyéket. Egyik vasárnap este meghívást kapott az eichstatti szemináriumi templomba, hogy prédikáljon. Nagy volt a várakozás. A püspök méltóságteljesen vonult be két szemináriumi elöljáró német pappal és egy koreai diakónussal. Lassan, érthetõen olvasta a miseszöveget. A koreai az evangélium felolvasása elõtt szépen hajlongott, mint "otthon", majd következett a papír nélkül, nyugodtan, szinte "mosolygó hangon" elmondott prédikáció, amely röviden így foglalható össze: 

"Kedves német testvérek! Az imént is láthattátok, milyen színes az egyház: Isten ilyen színesen szereti az egyházat. Testvérek vagyunk, az egyik öröme a másiknak is öröm, az egyik gondja a másiknak is az. Nálunk, Beninben sok boldog keresztény él, sokan 8-10 kilométert is gyalogolnak vasárnap a templomig, és közben énekelnek. Négyszáz papnövendékünk készül a szemináriumokban (másfélmillió katolikusból) hivatására. Tõletek azt halljuk, hogy itt egyre inkább kiürülnek a templomok. Nálunk, Afrikában még csak százötven éve jelent meg a kereszténység, és mi azon fáradozunk, hogy gyökeret is verjen. Köszönjük, hogy megkaptuk tõletek Jézus tanítását. Egyre többen hisznek az evangéliumban a természeti jelenségek és szellemek istenítése helyett. Ti vagytok a mi példaképeink. A gondunk csak az, hogy nem tudjuk, mit válaszoljunk embertársainknak, akik azt mondják: »Ti is csak addig vagytok keresztények, amíg szegények vagytok. Ha majd jobban éltek, ti is el fogjátok hagyni a vallásotokat, ugyanúgy, mint a fehérek.« (Döbbent csend lett a templomban...) De én hiszek a közös szép jövõben - folytatta -, mert ti itt vagytok. Ámen" (Igen folyóirat, 2003. november). 
  
Az embernek végigborsódzik a háta a történet olvasása alatt. Mintha nem akarnánk tanulni mások hibáiból. Úgy látszik, a sajátunkból sem. Káromkodunk, lopunk, csalunk. Ügyeskedünk és bizniszkereszténységet szeretnénk, mert azt hisszük, az is csak úgy mûködik, mint egy "jól menõ" vállalkozás. Közben szemlátomást kártyavárként omlik össze gyermekkorunk hite, hagyományai, és jottányit sem teszünk azért, hogy lelki életünket ne csak karbantartsuk, hanem fejlesszük. Nincs még beágyazódva reflexeinkbe, zsigereinkbe Jézus lelkülete. 

Villámként cikáznak végig lelki szemeim elõtt a közelmúlt nem éppen szívderítõ képei-hírei az Iszlám Állam terroristáinak gyilkosságairól, a szíriai és líbiai menekültek kálváriájáról, az európai muzulmán térhódításról, a szekták virágzásáról, fiaink-lányaink kivándorlásáról, a vegyes házasságok felhígított, identitászavaroktól fuldokló nagy szabadságáról, a pénzzel megvehetõ egyházi szolgáltatásokról. Hány kolléga panaszolja, hogy nagy mellényû újgazdag egyháztanácsosa fél zsebbõl kifizetné a plébániát, csak hogy akkor kereszteljen neki a pap, amikor kedve szottyan, mert õ akármikor nem ér rá. Mert õ ezt megengedheti magának... 
  
Miközben Európa kereszténysége kifáradt - a németeknek meg lassan csak a sörfesztivál és a melegfelvonulás lesz az egyetlen nemzeti ünnepük -, a dél-amerikai és az afrikai egyház virágzik. Miközben Európa a hamis tolerancia és szabadelvûség jegyében szégyelli, letagadja, felszámolja keresztény gyökereit, aközben az ausztrál miniszterelnök ki meri jelenteni: „Az ausztrálok többsége hisz Istenben. Ez nem egy  szélsõjobb vagy baloldali kijelentés, hanem egy tény, mert keresztény férfiak és nõk alapították ezt a nemzetet, keresztény alapokra, melyek dokumentálva vannak. Ezt nyugodtan mutathatjuk iskoláinkban, a termek falán. Ha Isten képe zavar titeket, gondolhattok arra, hogy a világ más részén kéne otthont keresni, mert Isten a mi kultúránknak a része. Hiteteket tiszteljük minden kérdés nélkül. Az egyetlen dolog, amit mi kérünk tõletek, az a mi hitünk elismerése, és egy békés, harmonikus együttélés. Ez az ország a mi hazánk, a mi területünk, és ez a mi életmódunk, melynek élvezetét nektek is felajánljuk. De ha ti mindig csak panaszkodtok, zászlónkat megtépitek, eskünket, keresztény hitünket megalázzátok, akkor azt tanácsolom, használjátok fel az egyik ausztrál jogot: AZ ORSZÁG ELHAGYÁSÁNAK JOGÁT.” 
  
Szent István behozatta a külföldi szerzeteseket, a nyugati kultúrát, hogy simábban felzárkózzon harcos népe a keresztény civilizációhoz. Vannak, akik ezt gazdagságnak, vannak, akik felhígulásnak tartják. Utóbbiak szerint az idegen kultúra lerombolta a magyar sajátosságokat, megbénította a magyar virtust. Holott épp az ellenkezõje igaz: az ezredfordulón csak így válhatott példátlan módon ebben a térségben valóban független, nyugati típusú keresztény királlyá Szent István. Ezáltal a keresztény értékrend mellett a stílusjegyek, az ízlés szempontjai is gazdagították a magyarok kultúráját: építészetben, zenében, udvari etikettben, társadalmi berendezkedésben. Igazi európai integráció történt. István király a kereszténységet nemcsak átvette, bevezette, hanem közösséget szervezett vele: tíz falu, egy templom! A régi jogból sokat megtartott, például az ági öröklés máig létezik. 

Életpéldát adott: családjából vagy negyvenen lettek szentek és boldogok. 

Egyszerre lett így Magyarország a Keletrómai és a Nyugatrómai császárság megbecsült szövetségese. Nem a vetélkedés volt a megoldás, hanem a beilleszkedés. Mint ahogyan a magyarok tüzes, bátor, büszke, önérzetes, találékony lelkivilága, karaktere, gazdag hagyományai és hitvilága is termékenyen hatott a kereszténység sajátosan magyar színéhez. 
  
Az újkor hajnalán, az újvilág felfedezésekor, a missziók idején az egyház egy külön fogalmat honosított meg a hithirdetés közben: inkulturáció. Beágyazni, beültetni, beépíteni a keresztény hitet az adott nép kultúrájába. Nem egy kaptafára húzva homogén masszává alakítani a világot a Bibliával, nem erõszakkal átnevelni és rákényszeríteni az új hitre, hanem megtartva minden nép õsi hagyományait, párbeszédet indítva azzal, az õ nyelvén és szellemi eszközrendszerét igénybe véve hirdetni az örömhírt. A keresztény hit bármely kultúrában testet ölthet, ha azt átjárja, meglelkesíti. 
  
A magyar kultúra is mindig befogadó volt: minél több külsõ hatás érte, annál gazdagabb lett. Akárcsak édes anyanyelvünk: azért olyan egyedülálló és csodálatos, mert könnyen befogadja az idegen szavakat, de a saját törvényei szerint érzékenyen csiszolgatja és formálja õket. Ahogyan magyar missziósaink is elvitték hazánk kultúráját más földrészekre, idegen népek mûveltségét, lelki-szellemi fejlõdését gyarapítva. 
  
A kérdés nem is ez, hanem, hogy hol kell vonalat húzni a hit lényege és a kulturális járulékok között? Hol a tûréshatár, meddig mehetünk el az engedékenységben pragmatikus indíttatásból vagy hamisan szóló nyitottság jelszavával? Mikor kell megálljt parancsolnunk a nagy megengedésnek? Mikortól veszélyeztetjük nemzeti és hitbeli identitásunkat a jól csengõ szabadságra vagy befogadásra, a másikban megjelenõ új iránti nyitottságra hivatkozva? Engedjük-e, hagyjuk-e, hogy beszippantson ez a kulturális kavarodás, ez a vallási szinkretizmus, amely lassan népünk lelki értékeit is elnyeli? 
  
A nagy szabadságban aztán lassanként mindent feladunk, ami eddig meg- vagy összetartott, csak azért, mert "fejlõdnünk kell" a haladó világgal?! A nagy keveredésben és kölcsönhatásban aztán már az igazi értékek, a kereszténység lényege is viszonylagossá válik és erejét veszíti. S ez egyre gyakrabban konfliktussal jár. 
  
Voltaképpen azon vívódom, mikor mondjuk ki: eddig és ne tovább? 

Egyházi ünnepeink lassan tartalmukat vesztik, sokféle alternatív programmal próbáljuk összecsalogatni híveinket, nem vagyunk képesek felvenni a versenyt a reklámiparral és az üzletek hétvégi akcióival, a szüleink korabeli nevelési és erkölcsi elvei és elvárásai már nem mûködnek - akkor mit kínálunk? 
  
Szomorú vége lenne a fenti eszmefuttatásnak, ha csak keseregnénk, s a kérdések elbizonytalanítanának. A megoldást kell keresnünk. A benini püspök is sugárzó arccal tett tanúságot meggyõzõdésérõl. Nagyon jól látta a lényeget, mint ahogyan Ferenc pápánk is sokszor hangsúlyozza: vissza kellene térni az evangéliumi egyszerûséghez. 

Talán nem is annyira az iszlámveszély vagy az ortodox kultúrkör szédít és kísért a lanyhulásra minket sem, hanem inkább a jólét délibábja. Délibábok ellen pedig nem árt egy kis valóságérzet és bátorság. A jó mag, ha jó földbe hull, jó termést hoz. A jó termés pedig Isten áldása. 

Sebestyén Péter
A cikk 2014. szeptember 23-án került fel a világhálóra.
 
Visszatérés
az ESSZÉ, JEGYZET rovat
további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
fõoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zsuzsanna utca 3. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztõség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
2002-2010 között
nyomtatott formában
30 lapszámmal jelent meg.
 
Rendelje meg Ön is!
1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3.
 
 
 
a Magyar Mûvészeti Portál
 
 
Magyar Mûvészeti netLexikon  n  Dátumok a mûvészetben
 
Képzõmûvészet | Iparmûvészet | Fotómûvészet | Filmmûvészet 
Irodalom | Zenemûvészet | Színházmûvészet | Táncmûvészet | Népmûvészet
Szakrális mûvészet | Építõmûvészet | További mûvészetek
 
NapSziget online  n  NapSziget folyóirat  n  NapSziget Mûvészeti Díjak  n  NapSziget Mûvészeti Fesztivál
 
Mûvészettudományok | Mûvészeti oktatás | Mûvelõdési intézmények
Könyvtárak | Múzeumok | Galériák | Antikváriumok/Antikvitások | Mozik | Színházak
Folyóiratok | Rádióállomások | TV-csatornák | Mûvészeti alapítványok
 
Új mûvészeti honlap ajánlása  n  NapSziget a Mûvészetekért Alapítvány  n  Partnereink  n  Médiaajánlat
 
 
E-mail  n  Facebook  n  Twitter  n  Skype: napsziget  n  06-30/520-1428  n  H-1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3.
 
© Netright Lajtai Gábor, NapSziget 1998-2014