vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MÛVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
E-mail  n  Facebook  n  Twitter  n  Skype: napsziget  n  06-30/520-1428  n  H-1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3.
 
ESSZÉ, JEGYZET
Négyesfogat
Esszéforgácsok írásról, igazságról, szentségrõl
(A Tüzet hoztam kötet mûhelytitkai)
"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertõl, aki nem tud olvasni." (Mark Twain)
"Annak, hogy költõ legyek, semmi más akadálya nincs, csak a verseim..." (Paul Verlaine)
"Milyen biztosak a dolgukban! Milyen erõteljesen markolnak bele a Szentírásba! Mintha százezer éve azt tanulták és egészen kitanulták volna. Én nem tudnék olyan biztosan belemarkolni az igébe, pedig a Szentírás doktora vagyok. Ezek pedig halászok, akik a Szentírást nem is olvasták..." (Luther Márton Péter pünkösdi beszédérõl)
"Amikor prédikálok, a hallgatóval az életérõl beszélgetek..." (Ernst Lange)
"A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia." (Gandhi)
 
A címválasztásban az evangélium tüze, a tûz õsi szimbólumának ereje is hatással volt rám. A tûzben élet, forrás, forrongás, lelkesedés, perzselõ erõ van. Tûz kell az ételhez s az élethez. A tûz megfõzi a levest, megolvasztja a jeget, kiolvasztja a salakot. Kiégeti a téglát, acéllá keményíti a vasat. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon? - mondja Jézus a Szentlélekrõl. Bennünk is ott ez a tûz. Csak le kell fújni a parazsat. Jézus szavai a konfrontációt jelzik. Aki tüzet hoz, az harcol, szembeszáll a sötétséggel, lelkesedik valamiért, és nemcsak az elsõ lépéseket teszi meg, hanem vállalja a küzdelmet. Ez a prófétai alapállás. Lelkesedés nélkül lelketlenné válunk... Égni kell, égetni, lelkesíteni egymást, a lelkesedés élesztésével, a láng ébrentartásával küzdeni a kiégés és a leégés ellen. Csak az tud mást lángra lobbantani, aki maga is lángol. Isten tüze úgy ég bennünk, hogy nem éget el, hanem táplál és erõsít, mozgósít, sürget és minduntalan az önmagunkból való kilépésre sarkall. Henter György református lelkésztársamat idézem: "A tûz nem cukorka és a tûz nem játék. Aki ezt a kijelentést fölvállalja - Tüzet hoztam -, az nem kedveskedni szeretne azoknak, akik ismerik, akik olvassák írásait... Hisz a tûz egy radikális ajándék. Ehhez az ajándékhoz akár ellentétesen is viszonyulhatnak az emberek. Mert lehetnek olyanok, akik e parázs köré ülnek és egymás tüzét megosztják. [...] Össze kell adniuk egymás tüzét, és hogyha így egy nagyobb tûz támad, akár át lehet alakítani a világot is. Van, aki úgy gondolkodik a tûzrõl, hogy annak melegénél felolvad a jégszív. Van, aki a tûzben tûzoszlopot lát, s ha eltévedt, hazatalál. Ha elveszett, és tüzet gyújt, akkor rátalálnak. De vannak szalmaszálak és pozdorják, akik vizet fújnak a tûzre, mert attól félnek, hogy a tûz elégeti szalmaságukat. Vannak, akik félelemmel vagy gyûlölettel tekintenek a tûzre, mert úgy vélik, hogy a tûz felforgatja a világot, pusztulást okoz - a szellemi tûz nem hagy békét az embernek. Vannak, akik áldják, s vannak, akik átkozzák a tüzet és a tûzhordozókat, és keresztre feszítik. A tüzet nem lehet zabostarisznyában hordani, inkább kebelünkbe tesszük, szívünkben, szellemünkben hordjuk."
 
Igét hirdetni nem is olyan egyszerû. "Publicistaként" népszerûen fogalmazni, kivinni a templomból és közhírré tenni az evangéliumot még nehezebb. Az elsõ keresztény zsurnalisztáknak, az apostoloknak sem volt könnyû dolguk. Hirdetni az örök igazságot, ami meg van írva... Ez is egy mûfaj. Kosztolányi szerint ott kezdõdik a tollforgató edzése, amikor mer önmérsékletet gyakorolni. Amikor úgy pallérozza a nyelvet, hogy önmagát elkezdi nyesni, felülbírálni. Amikor saját szövegének akár felét is képes kihúzni, átjavítani, hogy lecsiszolja a sallangokat. Megfelelni egy csomó külsõ és belsõ követelménynek, ami több és súlyosabb tét, mint az elvárások. Patikamérlegen, az Igazsághoz mérni a szavakat, szinte egyenként, akárcsak a jó gazda, amikor a finom bort, pálinkát, vagy a háziasszony a kompótot készíti... Bibliai alaposság, szakértelem, az anyanyelvvel való könnyed bánásmód, közérthetõség, egyszerû, de mégis választékos fogalmazás. Ahhoz, hogy a "fogyasztó" könnyedén olvassa, értelme-lelke azonnal "beigya", ahhoz gördülékenyen kell fogalmazni is. Úgy öltsenek testet a gondolatok, úgy formázni szavakba õket, hogy szépek, igazak, szentek, jók, elegánsak legyenek. Az igazság-szentség-jóság-szépség szent négyesfogatába befogni, hogy Istent szolgálják.
 
A posztmodern, X-Y generációs ember igényes, emancipált, okleveles keresztény. Nem szeret írni, csak sms-ben. Esetleg kommentet, ékezetek nélkül. Nem olvas, csak reklámanyagokra, ponyvaregényekre, keresztrejtvényre, mozifeliratra van ideje. Azt is Ipodon, táblagépen. Olvasóként is fogyaszt: ami könnyen emészthetõ, felszínes, azonnal hasznosítható. Nem mélyül el semmiben, mert rohan, nehogy az újdonságról lemaradjon. A Biblia veszélyes, mert felkavarhatja feltunningolt becsvágyát és megkérdõjelezheti sebtében összetákolt világlátását. Õ szabad, önálló, szuverén. Tisztelet a kivételnek. Elvárja, hogy tiszteljék egyéniségét, intimitását. Ne mondja meg neki senki a tutit. Majd õ eldönti. Amúgy is millió egyenrangú vallás, világnézet küzd egymással, hagyjuk rá, majd õ eldönti, hogy a piaci kínálatból melyiket emeli le a polcról. Nem igényli az intézményes gyámkodást, felvilágosult, profi ura akar lenni saját életének, hisz' csak egyszer élünk, mondja. A világháló meg behoz mindent a szobájába, kóstolgathat belõle tetszése szerint, orrvérzésig és szellemi-lelki gyomorrontásig. Olyan boldogságkoktélt kever magának, amely, mint az instant kávé, azonnal, haladéktalanul feldobja. A vallás is legfeljebb csak erre való.
 
Azonban ha a part szakad, amikor kátyúba jutott, akkor hirtelen biztos támpontok, fogódzók nélkül marad: pánikba esik. Kapkod, kutat, szeretne kapaszkodni, észreveszi gyermekkora rejtett tartalékait, hiteles embereket, egyházat (közösséget) keres, amelyre támaszkodhat. Legalább az ünnepeken. Élményekre szomjazik, terápiás kezelésre vágyik, olyan közösség kell neki, ahol egy szirupisten kötöttségek nélkül elfogadja õt úgy, ahogy van. Olyan isten kell neki, aki tiszteli az õ magánéletét, akit pórázon tarthat. Akik ilyenrõl zengenek neki, oda csapódik, azokat követi... Ha viszont beljebb merészkedik a templomba, egy gyönyörû liturgia hatása alá kerülve, vagy kikapcsolva a ketyeréket, elcsendesül, és fellapozza a Szentírást, posztmodern emberünk megdöbbenve tapasztalja, hogy Isten itt van. Kéznél, testközelben... Friss, éltetõ kegyelme, szavának ereje, életet megmozgató, testre-lélekre-szellemre ható érintése õt is foglyul ejti. Ha pedig ebbe a megrendítõ kalandba belebocsátkozik, egy új világ tárul fel elõtte, újfajta életérzés keríti hatalmába.
 
Ezelõtt 15 évvel én is azért vállalkoztam a rádiós misszióra, hogy az evangélium friss, életszagú üzenetét elvigyem azokhoz is, akik nem jönnek érte a templomba. Ferenc pápa szerint a jó pásztor ma utánamegy a 99 elcsatangolt báránynak, hisz' csak egy van otthon (s az is elsõpéntekes... - jegyezném meg malíciózusan). Akkor ugyan még nem tudtam, menet közben derült ki, mire vállalkozom. Ellenben lelki szemeim elõtt ott voltak az igére éhes, kérdéseikre választ, gondjaikban eligazítást váró emberek, kicsinyek és nagyok, városiak és falusiak, értelmiségiek és kétkezi munkások, hívõk és hitetlenek, keresõk és kiábrándultak, túlbuzgók és csalódottak egyaránt.
 
A rádiós igehirdetés hozta meg az íráskedvet, és engem is sokat alakított, nevelt. Egyre jobban elszakadtam a klasszikus prédikálási stílustól. Leírva már ezek a "szent" szövegek is visszanéztek rám. Figyelmeztettek: ez túl dagályos, ez fölösleges, ez legyen tömörebb, erre van egy találóbb-kifejezõbb szóárnyalat, ez a mondat túl nehézkes, nem eléggé magyaros, nem annyira gördülékeny, ez a szó már egyszer elõfordult, ez így félreérthetõ, ez nem teljesen fedi a mondanivalót, itt a hangsúlyt másra kell tenni, ez így lesz egyértelmû... és így tovább. Ha csak úgy mondod az igét, papolsz... Ó, ez is csak prédikál; könnyen beszél, mindennap ezt csinálja. De amikor leírjuk, súlya lesz a gondolatnak. Felelõssé válunk a leírt szóért. Megfontoljuk, mit írunk le. A leírt szónak nyoma van, következményekkel jár. Leírva jobban beleégeted a lelkedbe, vissza-visszatérhetsz rá: figyelmeztet, szembesít, visszafelesel, önismeretre hangol. Fõleg, ha az a leírt szó az Igazságban gyökerezik. (A régi világban is: ha kigondoltad, ne mondd ki; ha kimondtad, ne írd le; ha leírtad, ne írd alá; ha aláírtad, ne csodálkozz…!)
 
Az írás segített elmélyíteni is a gondolatot. Leírva már nem ad ki akármit az ember a kezébõl. Emlékszem, a dolgozatírás jobban tetszett, mint a felelés. Most is mindig kell a puska a prédikációhoz. A rögtönzés, az improvizáció nem kenyerem. Úgy vélem, könnyen pongyolává teszi a mondanivalót. Így leírva viszont szeretném elérni, hogy az Ige üzenetével ne csak megszólítsam az olvasót-hallgatót, hanem esélyt teremtsek arra, hogy önmagával, a lelkében megszólaló Istennel is találkozhasson. Jézus úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók és a farizeusok. A Szentírásban, Isten szavában erõ van. Ezt az erõt adja át a Lélek az igehirdetõnek is. Így éreztem késztetést, elhivatottságot, belsõ biztatást és bátorságot arra, hogy le is írjam mindazt, amit fontosnak tartok továbbadni. Hogy az Evangélium fényében az olvasó létkérdéseirõl beszélgessünk. Ez egyszerre felnõttoktatás, továbbképzés, lélekápolás.
 
Ahogy teltek az évek, egyre jobban, egyre nagyobb eltökéltséggel kezdtem ízlelgetni a kimondott és leírt szavakat, figyelemmel kísérve a szöveg hangzását, csengését, utánanéztem szinonimáknak, csiszolgattam, metszettem, kihúztam, átírtam, újrafogalmaztam, tömörítettem. És nemcsak a miatt, mert egy flekknyi publicisztika (2500 leütés) vagy az újságlapon kialakított 4000 karakternyi hely szükségessé tette, hanem mert rádöbbentem: a kevés olykor több, az eszencia megfogása még inkább felcsillantja az igazságot magát. A sebészetben sincs egyel több metszés vagy öltés a szükségesnél. Egyébként a határidõ néha nemcsak szorít, hanem gyönyörû múzsa. Ha az ember megnyílik elõtte, a Szentlélek közbelép és irányítja pennádat. A Lélek inspirál, ihletet ad. Õ szüli benned a gondolatokat, nyitja fel lelki szemeidet új felismerésekre, mondat ki veled addig rejtett összefüggéseket. Lázba hoz, nyugtalanít, sodor, ösztökél és indít. Elemi erõvel, félreérthetetlenül áthat, átjár és felpörgeti küldetéstudatodat. A Szentírás betûi, szövegei megelevenednek, személyesen neked szólnak… A Lélek munkája nyomán író is, olvasó is munkatárssá, partnerré válik. Belsõ kényszert érez, hogy tolmáccsá alakuljon.
 
Miután a nyersanyagot papírra vetettem, utána elkezdtem nyírni, fésülni, faragni, csinosítani, hogy a mondanivaló átütõ erejét egyre jobban kisajtolhassam. Az esszé amúgy is kegyetlen mûfaj. Nem szereti a szószátyárokat. A világos vonalvezetés, a szikár tõmondatok, a mellbevágó igazságok és a gondolati mélység egyaránt jellemzik.
Ezért igyekeztem kiküszöbölni a fogalmazásbeli üresjáratokat, a közhelyszerû sémákat, hogy az olvasónak a könyvem olvasására szánt értékes idejére értékes tartalmakat adjak. Próbáltam megfontoltan, minél egyértelmûbben papírra vetni lelkem rezdüléseit, hogy az Ige hallgatója olvasás közben is hallgató maradjon, hogy miközben a jelenben olvassa, ne ragadjon le a jelennél, hanem életét is helyezze örök távlatokba. Olyan olvasmányélményt nyújtani, amelyek megdöbbentenek, szembesítenek, felszabadítanak, elgondolkoztatnak, térdre kényszerítenek, aha-élményt, egzisztenciális felismeréseket biztosítanak. Mondanivalómat áteresztettem a teológia szûrõjén, a biblikus tudományok eredményein, az egyház tanításán és elsõsorban személyes tapasztalataimon. Átimádkozott elmélkedések ezek, amelyek rám is hatnak, engem is kérdõre vonnak és tettre sarkallnak. Írás közben megtapasztaltam, hogy az evangéliumnak milyen átütõ ereje van. Értékadó, személyiségformáló, gyógyító. Garantálja a Krisztusban gyökerezõ boldogságot. Aki Út, Igazság, Élet.
Sebestyén Péter
A cikk 2014. február 24-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés
az ESSZÉ, JEGYZET rovat
további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
fõoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zsuzsanna utca 3. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztõség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
2002-2010 között
nyomtatott formában
30 lapszámmal jelent meg.
 
Rendelje meg Ön is!
1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3.
 
 
 
a Magyar Mûvészeti Portál
 
 
Magyar Mûvészeti netLexikon  n  Dátumok a mûvészetben  n  Kultúrbolygó (Fúzió Rádió)
 
Képzõmûvészet | Iparmûvészet | Fotómûvészet | Filmmûvészet 
Irodalom | Zenemûvészet | Színházmûvészet | Táncmûvészet | Népmûvészet
Szakrális mûvészet | Építõmûvészet | További mûvészetek
 
NapSziget online  n  NapSziget folyóirat  n  NapSziget Mûvészeti Díjak  n  NapSziget Mûvészeti Fesztivál
 
Mûvészettudományok | Mûvészeti oktatás | Mûvelõdési intézmények
Könyvtárak | Múzeumok | Galériák | Antikváriumok/Antikvitások | Mozik | Színházak
Folyóiratok | Rádióállomások | TV-csatornák | Mûvészeti alapítványok
 
Új mûvészeti honlap ajánlása  n  NapSziget a Mûvészetekért Alapítvány  n  Partnereink  n  Médiaajánlat
 
 
E-mail  n  Facebook  n  Twitter  n  Skype: napsziget  n  06-30/520-1428  n  H-1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3.
 
© Netright Lajtai Gábor, NapSziget 1998-2014