vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MÛVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
E-mail  n  Facebook  n  Twitter  n  Skype: napsziget  n  06-30/520-1428  n  H-1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3.
 
KÉPZÕMÛVÉSZET
Aki borzalmas témájú képeket festett
Egon Schiele és kortársainak kiállítása a Szépmûvészeti Múzeumban
A festészet azt fogalmazza meg, amit az ember látni szeretne.
Goethe
  
Ahogy Rómába, Bécsbe áradnak a turisták a kiállításokra, mostanság úgy látogatják a mi tárlatainkat is, és a nyár beköszöntével újabb nagyágyú, világhírû képzõmûvész alkotásai érkeztek Budapestre. Több mint nyolcvan alkotás, köztük ötvenöt Schiele-kép érkezett a bécsi Leopold Múzeumból, az Egon Schiele gyûjteménybõl, többek között a mûvész fõmûvei között számon tartott Önarckép lampionvirággal címû olajfestmény is. 
  
A bécsi expresszionizmus mesterére pályája indulásakor még a szecesszió pápája, Gustav Klimt hatott, azonban hamar rátalált saját stílusára, és a XX. század kiemelkedõ figuratív alkotója lett. A kiállításon látott kortársak képei kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy kiemeljék Schiele egyediségét, eltérését tõlük, mondjuk ki: merészebb témavilágát, ábrázolásait. Amúgy életében külön fejezet Klimt, akinek a tárlat elkülönített területet szentelt. Apjaként tisztelte, és mélyen élt benne személyisége; látásmódján, színvilágán nõtt fel és vált festõvé, aztán saját belsõ világának valósághû visszaadása fontosabb lett számára, ekkor eltávolodott tõle. 
  
A két teremben és a tizenkét nagy tematika köré épített koncepciózus válogatású kiállítást Bodor Kata rendezte. Igyekeztek Schiele minden korszakából meríteni, így áttekinthettük a festõ egész életmûvét és kortársai alkotásait. Az élet komoly dolgairól szólt, de nem a bécsi operett stílusában. A kiállítás filmvetítéssel, magyarázó szövegekkel, idézetekkel és fõleg képekkel mutatta be a múlt század elejének borús gondolkodású és tragikus sorsú alakját.  
 
A századfordulós Bécset Nietzsche dionüszoszi kultúrafelfogása és Wagner csupa szexualitást árasztó zenéje hatja át, akiben egy mesterdalnok és egy rablóvezér egyesült. A mûvészeket a polgári gondolkodás elleni lázadás vezeti, újra az ember áll a gondolkodás központjában, miután Isten halott - ahogy Nietzsche mondta. A kor fõ teoretikusa, Bergson úgy tartja, hogy az anyag és az élet, ami a világot kitölti, az bennünk van, és ehhez még kapcsolódnak a lélekelemzõk, Freud és Jung, akik kiszabadították a konvencionális kényszerek fogságából a tudatalattinkat. 
  
A XX. század eleji Ausztriában sok-sok nép élt együtt, de mindegyik õrizte a maga sajátosságát, tehetségét. A Monarchia idején a történelmi és mitológiai témakörök uralták a festészetet. A bécsi szecessziós piktúra az expresszionizmusba torkollott. Felfedezték, hogy ha a mûalkotás belsõ rezgését figyeljük, tudatunkban titokzatos remegés támad. Az impresszionista úgy láttatja a világot, mint amikor még nem társult hozzá az emberi értelem. Az expresszionista mûvész úgy tartja, hogy a realitást nekünk kell megteremtenünk, a tárgy értelmét ki kell ásni. A zene szakít a tonalitással, a képkivágás a központi felépítéssel, az árnyékkal. A világképet tisztán és hamisítatlanul kell tükrözni - ahogy Kasimir Edschmid fogalmaz, és ez a világkép csak bennünk van meg. Így lesz az expresszionista mûvész egész tere vízió. Néz, átél, formál, keres. A természet irtózik az ürességtõl. 
  
Egon Schiele: Önarckép (1914)
  
Az emberek jártasabbak az élet dolgaiban, mint a tudományokban, mûvészetekben, ezért nagyobb a sikerük azoknak a képeknek, amelyek az élet látszatát keltik. A mûvész nem Isten, õ nem teremt, õ dolgozik az agyaggal, fával, fémmel, vászonnal és kenhetõ olajos masszával, a mûvész hódít, a szemlélõ felfedez. Schiele esetében is igaz, hogy a dolgokon nem ugyanazt értjük - mondta Descartes, és a dolgok lényege intuíció útján érhetõ el - ahogy Bergson fogalmaz. A mûvészet emberségünk betetõzése. 
  
Ezért is van úgy, hogy az embernek nem elég az a létezés, ami egy aranyhalnak elég az akváriumban. Nem érjük be az észleléssel, a képek tudomásulvételével, a hozzá kapcsolódó viszonyokat is figyeljük, tárgyak és eszmék között élünk. Schiele expresszionizmusának elõzményéhez tartozik, hogy a világ egyben, egészében való megértéséhez hozzájárult a modern mûvészet, mert a teremtõ képzeletet is segítségül hívja olvasáskor, képek nézésekor, és így újra alkotók lehetünk. Az embert a mélytengeri áramlatok erejével hajtja a kíváncsiság a mûvészetek felé. A modern mûvészet során fény derül a mûalkotás többféle értelmezhetõségére. Alapvetõ problémánk az ábrázolással, hogy ha a kép eltér a valóságtól, rögtön valami lázadozik bennünk, hiába ragad magával. A zavarba ejtõ mûvészet ellen is sokan lázadoznak, ha nem a valóság szolgálata volt a cél. Évszázadok során elfogadott volt, hogy az angyalok, istenek felhõk közötti lebegése vagy a pokolbéli jelenetek sem a valóság hû képmását ábrázolják, és mégis elhisszük õket, mert a mûalkotásban mindig lennie kell valami rejtélyesnek, ami odavonzza a figyelmünket és az életünkrõl ad felismerést. A világ mûvészi átalakítása az ember természetébõl fakad, mert meg akarunk mutatkozni, mint gondolkodó, képteremtõ lény. Hiába nem hiszünk Zeuszban, elfogadjuk, mert múltbéli gondolkodásunk része. 
  
Schiele 1890-ben született az alsó-ausztriai Tullnban. Apja állomásfõnök volt, akihez nagyon kötõdött; igencsak megviselte, amikor 1905-ben elveszítette õt. Olyannyira a lelkében élt, hogy nemegyszer látni vélte és beszélt hozzá. Anyjával való kapcsolata más volt, egész életében azzal vádolta, hogy nem szerette õt. Leopold Czihaczec, a nagybátyja lett a gyámja, aki látta a fiú érdektelenségét a tanulás iránt, ezzel szemben tehetségét és elkötelezettségét a festészet iránt, így beíratta a bécsi képzõmûvészeti iskolába. Pályája elején szembefordult az akadémikus mûvészettel. Elfordult a társadalom kínálta komilfó alternatíváktól, de elfordult a szecessziótól is, és létrehozta az Újmûvészet csoportosulást. Egy ideig portréfestészetbõl akart élni, de ez nem jelentett számára biztos pénzforrást. Ebben közrejátszott az is, hogy ahogy õ látta modelljeit, az nem egyezett a megrendelõ elvárásaival. Több konfliktusa is fakadt ebbõl, és persze a vége mindig az lett, hogy fizetett a megrendelõ. Hosszú ideig volt a múzsája és a társa Wally Neuzil, az izgalmas szépségû, nagyon is vonzó modell. Zaklatott életet éltek, gyakran veszekedtek még az utcán is, ezzel megbotránkoztatták a helybélieket, akik amúgy is rossz szemmel nézték a faluba érkezõ nõket, akikrõl aktot festett Schiele. Egy ilyen feljelentés eredményeképpen megjárta a börtönt is, mert kiskorú megrontásával vádolták. A közel egy hónapnyi elzárás rendkívül megviselte, szenvedett, mert tudta, hogy igaztalanul, ártatlanul tartják fogva. 
 
A mûvészet születése óta a reális és az irreális között ingadozik, mint az ember a tapasztalatai és az elképzelései között. Schiele is a látszat fölé emelkedik, és önnön létezése fölé is képes emelkedni. Fél szemét mindig a sötét oldalakon tartotta. Túljutott a valószerû ábrázoláson, a mûvészi teremtés misztériumában élt. Tájképein emberarcú virágok nyílnak, nem törekszik topografikus hûségre, néhol absztrakcióba hajlanak a természeti képek. Városai néptelenek, életnek nyoma sincs, a házak emberarcúak, egy mesevilágot idéznek. Nehéz festményeket alkotott. Képzelete egy meg nem alkotott világba vezette, ahol nyugtalanságba burkolt képek, látomások jelennek meg a vásznain, fatábláin. Így jutott az expresszionizmushoz, a kifejezésmûvészethez, a szabad cselekvés mûvészetéhez. 
  
Démoni tekintete volt, a sötét álmok világában élt. Az élet és az elmúlás foglalkoztatta, a nemi vágyak fékezhetetlen izgalmában élt, a bõr alatt lakozó halált festette. Lelke minden rezdülését megmutatta. Mefisztói alkat volt, a lényeg mélysége vonzotta. Hiú férfi is volt, háromezer mûvének fele portré, többségük önarckép, de ráismerhetünk a Kardinális és az apáca címû bizarr képén látható férfialakban is. 
  
Témáit tekintve, az önarcképeken túl, szegény és sápadt munkásgyermekeket ábrázolt, sápadt, torz mosolyú emberi arcokat rajzolt. Mintha szélfútta szellemek lennének. Õ is megfesti a világvárosok démonjait. Aztán elkínzott fiatal lányok csontarcát látjuk, akiknek testük csak teher és emlék. Úgy gondolta, hogy a váratlan katasztrófák során derül ki, milyen az ember egyénisége. Alakjai olyanok, mint akiket megnyúztak. Aktmodelljeinek külvárosi lányokat választott, akik többsége prostituált volt. Bennük is a nemiség titkait kereste. Felfedte a test minden rejtett hajlatát. Nem ismerte a szégyent. Sorra kerülnek elõ nála maszturbáló leszbikus nõk, egymásba folyó alakokat rajzolt. Gyakorta ábrázolt pózoló, gesztikuláló embereket. Ezek mellett a különleges kézmozdulatok mestere is. Figyelt és mindent lerajzolt. Megfestette Bécs árnyékos és sötét oldalát. Fõ témája az emberi test, nemegyszer úgy, amikor már romlandó és fonnyadó hús, és csak a test romjait látjuk. Megjelenik nála az ember, mint bomlástermék. A halál az egyik központi témája. Az idõs emberek alig többek fokozatosan leépülõ szerveik halmazánál. Dühös festõ, gyakran menekült a pornográfiába, emberi testei érzéketlenek, néhol kiemeli a mellbimbókat, a szeméremajkakat. A férfi és nõi nemi szerveket ábrázolja végletes pózokban, furcsa taglejtésekkel. A lemeztelenített ember az igazi ember, vallotta az akcionalistákkal. Szakít a hagyományos nézõi perspektívával, különösen kifacsart, görcsös helyzetben láttatja alakjait, akik egyensúlyukat vesztett állapotban vannak. Õt nem a kéj eszménye vezeti, mint Klimtet, hanem, a kiszolgáltatott embert mutatja. Nála a lélekállapot tárgyiasul, papszerû látnoknak tekintette magát, aki misztikus üzeneteket képes fogadni. Húzta valami, hogy ne a valóságosban élje az életét. Szolidáris volt a társadalom kivetettjeivel, és közben visszanyúlt a primitív népek ösztönös mûvészetéhez, illetve a japán festészet évszázados piktúrájához is, ahogy az Önarckép címû leghíresebb képén is látható. Természet után rajzolt, kontúrrajzokat készített, majd a modell nélkül színezte ki õket. Így vált különleges organizmussá. 
  
 
Egon Schiele: Agónia (1912)
  
Élete utolsó éveiben, az Edith-tel kötött házassága után nyugodtabb lett az élete, s ez a képein is tükrözõdött. Fogékonyabb lett a szeretetre és a védettségre. A családi együttlét - fõleg a gyermek érkezése - békésebb pillanatok ábrázolására is sarkallta. Ilyen a Családi portré címû képe is, ahol az apa óvja karjaival a nõt és a gyermekét, de ez csak a képen maradt így, mert Edith, aki gyermeküket várta, spanyolnáthában meghalt, de Schiele is csak néhány nappal élte túl õket. A bécsi temetõben nyugszanak, síremléküket Ferenczy Béni faragta. 
  
Kihagyásos festésmóddal, technikával dolgozott. Iszonyatos belsõ gyötrelmek között a halállal való viaskodás és a nárcizmus örökös tüzében égett. Schiele felszabadította a színeket és a formákat a természetelvûség hagyományai alól, a torzítást a kifejezés szolgálatába állította, és zaklatott vonalvezetésével a szorongást vagy a rémületet érzékeltette. Robusztus színmezõket festett. A schielei vonal öntörvényû értelmezése a tárgyaknak, alakoknak. Belsõ élményeit, látomásait fejezte ki. Úgy gondolta, hogy a széthullóban lévõ világban szenvedõ embert ki kell szabadítani a társadalmi szokások szorításából. 
NOVÁK IMRE
A cikk 2013. szeptember 30-án került fel a világhálóra.
 
Visszatérés
a KÉPZÕMÛVÉSZET rovat
további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
fõoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zsuzsanna utca 3. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztõség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
2002-2010 között
nyomtatott formában
30 lapszámmal jelent meg.
 
Rendelje meg Ön is!
1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3.
 
 
 
a Magyar Mûvészeti Portál
 
 
Magyar Mûvészeti netLexikon  n  Dátumok a mûvészetben  n  Kultúrbolygó (Fúzió Rádió)
 
Képzõmûvészet | Iparmûvészet | Fotómûvészet | Filmmûvészet 
Irodalom | Zenemûvészet | Színházmûvészet | Táncmûvészet | Népmûvészet
Szakrális mûvészet | Építõmûvészet | További mûvészetek
 
NapSziget online  n  NapSziget folyóirat  n  NapSziget Mûvészeti Díjak  n  NapSziget Mûvészeti Fesztivál
 
Mûvészettudományok | Mûvészeti oktatás | Mûvelõdési intézmények
Könyvtárak | Múzeumok | Galériák | Antikváriumok/Antikvitások | Mozik | Színházak
Folyóiratok | Rádióállomások | TV-csatornák | Mûvészeti alapítványok
 
Új mûvészeti honlap ajánlása  n  NapSziget a Mûvészetekért Alapítvány  n  Partnereink  n  Médiaajánlat
 
 
E-mail  n  Facebook  n  Twitter  n  Skype: napsziget  n  06-30/520-1428  n  H-1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3.
 
© Netright Lajtai Gábor, NapSziget 1998-2013