vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MÛVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
E-mail  n  Facebook  n  Twitter  n  Skype: napsziget  n  06-30/520-1428  n  H-1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3.
 
ZENE
A szeretet hangadója
Beszélgetés Nyesõ Mari zeneszerzõ és elõadómûvésszel
A Csokonai Mûvelõdési Házban Budapest XV. kerületében találkoztam Nyesõ Marival, aki a Weszely Klub vendégmûvészeként adott koncertet 2011. január 28-án. Amikor az elõcsarnokba léptem, már javában zajlott a próba. A mûvelõdési ház elõterét betöltötte az a mindenki mással össze nem téveszthetõ kedves énekhang, ami még az avatatlan fül számára is azonnal feltûnik: ez valami más, valami emberibb, mint amit megszoktunk. Azonnal magával ragad egyfajta klubhangulat, ami Mari hangszerébõl, hangjából, de leginkább lelkébõl árad. Illetlenség lenne ilyenkor zavarni, továbbhaladok a terem nyitott ajtaja elõtt és a büfé felé veszem az irányt. A próba végeztével a zenészek társaságában érkezik ide Nyesõ Mari. 
  
Nyeső Mari (fotó: Hogya Dénes)
 
Nyesõ Mari (fotó: Hogya Dénes)
  
Lesi Tóth Csaba: A zenei stílust amit a képviselsz és a dalaidat méltatlanul kevesen ismerik ahhoz képest, amekkora értéket hordoz. Ezért is választottalak téged mai beszélgetõpartneremnek. 11 éves korod óta énekelsz, gitározol, dalszöveget írsz és zenét szerzel, önálló elõadóestjeid vannak. Elõször a Fehérvári Dalos Találkozón (FDT) hallottam rólad. Mirõl szólt ez a fesztivál?  
  
Nyesõ Mari: A lényeg az volt, hogy saját gondolatod legyen. Tehát ne az legyen, hogy valaki másnak a dalát eljátszod, hanem egyáltalán írjál valamit. Ezek ilyen nagyon nagy események voltak. Én egész évben erre készültem. Akkor három napig ott laktunk Fehérváron. Napközben néztük a versenyeket, meghallgattuk a zsûrit, sokat tanultunk belõle, este gálákat, jöttek a "profik" és egész éjszaka ott a Pagodában (Székesfehérvári Szabad Mûvelõdés Házában) a lépcsõkön ültek az emberek és egymásnak zenéltek. Tehát én nagyon sokat tanultam az ottani gitárosoktól. Például akkor láttam elõször flamenco gitározást, finger pickinget, akkor hallottam elõször balkáni zenét és countryt. Sok-sok mindent lestem én ott el.   
  
LTCs: És az hogy jutott eszedbe, hogy kiálljál 11 évesen a színpadra?  
  
NyM: Már 6 éves koromban írtam dalt és természetes volt, hogy az iskolai rendezvényeken a saját dalaimmal "föllépek". Nem tudom, így születtem.  
  
LTCs: Hihetetlen. Már gitárral léptél fel 6 éves korodban?  
  
NyM: Persze, de nehogy azt hidd, hogy olyan nagyon bonyolult dalok voltak ezek.   
  
Ekkor jelzik, hogy mennünk kell, kezdõdik az elõadás. A tantermi méretû terem már megtelt, alig találok ülõhelyet magamnak. Körülnézek és azonnal szembeötlik, hogy a közönség nagy része kb. a 60-as éveiben jár. Õk bizonyára a helyi klub rendszeres látogatói. Nyesõ Mari fölküzdi magát a szûk kis színpadra, és helyet foglal. Megjelenése egyszerû, barátságos, hosszú sötétbarna dús hajában ugyanolyan fejpántot visel, mint a CD borítón. A fellépésén nem csak elõadja a szerzeményeit, de alaposan meg is énekelteti közönségét, akik - még ha sokféle élethelyzetbõl, és más-más hangulatban érkeztek is - egyre bátrabban vesznek részt a közös éneklésben. Az elsõ dal után Mari szinte kimenekül a mikrofonállványok erdeje mögül és leköltözik a színpadról. Láthatóan sokkal jobban érzi magát szabadabban, a közönséghez közelebb, és a terem sem olyan nagy, hogy a leghátsó sorból ne lehetne tökéletesen hallani. Végig egy szál gitáron játszik, de különleges technikájának és némi dalközi áthangolásnak köszönhetõen, hol finom klasszikus gitárjátékot, hol egy egész zenekart meghazudtoló telt zenei hangzást élvezhetünk. Máskor népi hangszerré vagy éppen indiai szitárrá varázsolja át akusztikus gitárját. Mikor véget ér a mûsor, folytatjuk a beszélgetést.  
  
LTCs: Milyen volt a közönség?  
  
NyM: Aranyosak voltak. Egy picit meglepõdtem, mert ugye õk itt más zenéket hallgatnak és egy kicsit tartottam tõle, hogy esetleg erre nem lesznek vevõk. De úgy látom, hogy nagyon nyitottak voltak. Most azért ehhez el kell mesélni, hogy nagyrészt idõsebb emberek voltak itt.  
  
LTCs: Ez a korosztály mennyire látogatja a koncertjeidet?  
  
NyM: Képzeld el, hogy szoktak jönni idõsebb emberek is a koncertjeimre, ugyanúgy, mint ahogy gyerekek is. A zeném nincs korosztályhoz kötve, de nem is szeretném, ha az lenne.  
  
LTCs: Az azért ritka, hogy ilyen számban vannak jelen idõsebb emberek az elõadásodon, nem?  
  
NyM: Volt már hasonló koncertem, ahol fõként idõsebb embereknek játszottam. Érdekes, hogy ugyanazokat a dalokat játszom, mint amit a korombelieknek vagy gyerekeknek szoktam és  mégis mindenki mást teljesen vesz le belõle, más miatt szereti. Emlékszem, amikor egyszer idõsebbeknek játszottam a Katicabogár címû dalomat, amiben sorolom a hónapokat, mert arról szól, hogy hogyan telnek az évek, az nagyon erõsen megérintette õket. Ugyanezt a dalt gyerekek is szívesen énekelik velem, csak számukra ez teljesen mást jelent.   
Elõadás közben mindenkinek figyelem a tekintetét, keresem a nézõkkel a kapcsolatot. Most például a Nap és Hold címû dal volt az, amin az elsõ sorban egy lány kicsit elsírta magát. Pedig nem  azért játszom - emeli fel a hangját félkomolyan Mari -, és le is fogom venni a mûsorról, hogyha emiatt sírni fognak emberek, mert azt szeretem, ha nevetnek.  
  
LTCs: Úgy vettem észre, hogy a dalaid többsége derûs, néha szarkasztikus, de összességében harmóniát és jókedvet áraszt. Történt már olyan, hogy a körülmények úgy kihoztak a sodrodból, hogy írtál egy élesebb hangvételû dalt?   
  
NyM: Van egy elég erõs öncenzúrám. A másik az, hogy én ezt a szakmámnak tartom, hogy dalokat írok és innentõl kezdve ez már nem az önkifejezésrõl szól, hanem azért írok dalokat, hogy adjak valamit az embereknek és jót szeretnék adni. Inkább azt szeretném, hogyha abban tudnám õket megerõsíteni, hogy olyan sok jó dolog van a világban. Mert én nem kitalált dolgokról írok. Ezek itt vannak körülöttünk, csak valahogy most - elnézést, hogy ezt mondom - de valahogy a negatív dolgok vannak egy picit felerõsítve. Erre gondoltam én így pár évvel ezelõtt, hogy én viszont majd megtalálom ezeket a dolgokat, amik szépek.  
  
LTCs: Tekinthetjük ezt talán afféle mûvészi hitvallásodnak is?   
  
NyM: Ez csak egy szándék. Azért nem vagyok mindenható, tehát biztos becsúszhat egy-két olyan dolog is amirõl késõbb derül ki, hogy nahát azért ez nem volt olyan jó. Tudod, én nagyon sokáig írok egy-egy dalt. Vannak olyan dalaim, amiket több éven keresztül írtam. Azt szoktam mondani, hogy körülbelül 100 óra alatt tudok megírni egy dalt.  
  
LTCs: A zenéje vagy a szövege igényli a több idõt?   
 
NyM: Az egész. A zenéje, a szövege, a szerkezete, a hangszerelés, a harmóniák. A leges-legnehezebb a szöveget úgy megírni, hogy abból csak egy maradjon.  
  
LTCs: Sokat változtatsz rajta menet közben?   
  
NyM: Igen.   
  
LTCs: Ezt csak azért kérdezem, mert próbálom ezt a beszélgetést úgy formálni, hogy esetleg aki még nem ismer téged, valamilyen képet alkothasson arról, hogy milyenek is a dalaid.   
  
NyM: Akkor beszéljünk egy picit a Meteorológus-ról. 2009-ben jelent meg ez a lemezem. Tulajdonképpen most ezen a szinten vagyok zeneileg is és gondolatilag is, bár készül már az újabb lemez.  
A Meteorológus-t úgy képzeltem el, mint egy hangjátékot. Mindegyik dal egy-egy történetet mesél el, mint például a Béla, a tánctanár vagy a Biciklis dal.  
  
LTCs: Kirõl szólnak ezek? Rólad vagy másokról? Megtörtént dolgok, vagy kitalálod ezeket?   
  
NyM: Kitalálom.  
  
LTCs: Mi hívja ezeket elõ belõled? Elõször megvan a zene és arra írsz valamit, vagy fordítva?   
  
NyM: Ez mindig más. Igazából nincsen receptje a zeneszerzésnek és a szövegírásnak. Amiben szerintem más vagyok, mint a legtöbb most író zeneszerzõ, szövegíró, az az, hogy ilyen sokat dolgozom egy dalon.   
  
LTCs: Te hogyan fogalmaznád meg, ki az a Nyes? Mari?   
  
NyM: Elsõsorban zeneszerzõ vagyok. Zeneszerzõ, dalszerzõ és a másik "életem" pedig az elõadómûvész.  
  
LTCs: Ez tényleg csak utána jön?   
  
NyM: Persze. A kettõ egyszerre nem is mûködik, mert ez két teljesen különbözõ dolog. Az alkotómûvész szeret egyedül lenni, elbújik a világtól, nem keresi az embereket, mert ugye ezt egyedül kell megtenni. Viszont az elõadómûvésznek meg az a dolga, hogy igenis kapcsolatot teremtsen a közönséggel, az emberekkel, az újságírókkal... Úgyhogy az egyik héten ez vagyok, a másik héten az.  
  
LTCs: És melyik szerepben érzed magad jobban?   
  
NyM: Mind a kettõben jól érzem magam, különben nem is csinálnám. A másik, hogy ez így kerek ám. Sajnálom azokat az alkotómûvészeket, akik soha nem tudnak találkozni azokkal az emberekkel, akiknek komponálták, festették, írták a mûveiket. Ez nekem nagyon nagy ajándék. Eltöltöttem sok idõt a szobában, sokat dolgoztam rajta és amikor bemutatom, kiderül, hogy jó a visszhangja, hogy eljut az emberekhez, hogy örülnek neki. És ebbõl már megint csak tud táplálkozni a másik részem.  
  
LTCs: Mikor érzed azt, hogy jól sikerült egy koncert?   
  
NyM: Azt szeretem, amikor koncert végén mosolyognak az emberek és beszélgetnek egymással. Na, akkor megszületett valami.  
  
LTCs: Úgy játszol akusztikus gitáron, ahogy szerintem kevesen. Kihasználod még azokat a lehetõségeket is, amire már azt mondaná az ember, hogy nincs is. Emlékszem régen volt egy dalod, amit úgy játszottál, hogy a húrok közé fûztél egy buszjegyet, ráadásul a jegyet a közönségtõl kérted kölcsön.   
  
NyM: Most már nem használok buszjegyet, mert már anélkül is meg tudom csinálni, nincs szükségem már külsõ eszközökre.   
  
LTCs: Ha valaki nem ismerte eddig a zenédet és neki kellene bemutatni, mit mondanál, mik azok a Nyesõs ismertetõjegyek, amirõl föl lehet ismerni?   
  
NyM: A zenének van egy olyan része, amirõl már nem lehet beszélni. Szerintem felismerhetõ a hang, ahogy megszólaltatom a gitárt. Ugyanez a hangszer egy másik ember kezében másképp szól. Én szeretem ezeket az akusztikus hangszereket, amiknek a kezed által válik mássá a hangszíne. Ez most csak ilyen kitérõ volt, mert tudom, hogy nem erre akartál kilyukadni, mert valahogy el kell ezt mesélni... hogy mi az, ami más. Van egy fogódzóm. A Meteorológus lemeznek az volt az alcíme, hogy jazz, folk, verseskönyv és tulajdonképpen ez a hármas egység jellemzi ami az én koncertjeimet, vagy az én dalaimat jellemzi.  
Van benne jazz, van benne folk zene, ami azt jelenti hogy nagyon sok népzene, de nem csak magyar, latin-amerikai, tehát a bossa-novától kezdve az afrikai zenén át az indiaiig mindenféle.  
Azért verseskönyv, mert a szövegnek is nagy jelentõsége van. Tulajdonképpen a zenekaromat is azért választottam így. Jeszenszky Gyuri a jazz, aki az egyik leghíresebb jazz dobosunk, Becze Gábor mint folk bõgõzik benne (akit a Kalákából mindenki ismerhet) és én vagyok a verseskönyv.  
  
LTCs: Írsz verseket is egyébként, amit nem zenésítesz meg?   
  
NyM: Nem. Zenész vagyok. Eszembe nem jutna. Minden szónak van hangja és amikor egymás után pakolod õket, már eleve van egy dallam. Eszembe nem jutott, hogy ne énekeljem ki azt a dallamot.  
  
LTCs: Azt hiszem a mai mûsorodban is volt egy dal, ami más költõ versének megzenésítése. Gyakran zenésítesz meg kész verseket?   
  
NyM: Á, ez csak véletlen. Ez azért van, mert az Ilka titka címû mesejátékhoz felkértek, mint zeneszerzõt. A darab a Kolibri Színházban ment, megélte a 200 elõadást, talán mostanában vették le a mûsorról. Zalán Tibor megírta a dalszövegeket és nekem az volt a dolgom, hogy megzenésítsem, meghangszereljem õket. Innen van ez az "Éjfélkor hu-hu" is, amit azóta koncerten is játszok. Zenésítettem meg verset Békés Pál: Spárga tengeralattjáró címû darabjához, ez 11éve megy a Kolibri Színházban vagy a Róbert Gida és barátai-hoz is, amit már a 4 színház tûzött mûsorára az elmúlt 5 évben.  
  
LTCs: Nagyon szépen szól ez a gitár. Hány gitárod van?   
  
NyM: Hát ez az egy.  
  
LTCs: És ez mióta?   
  
NyM: Mióta ellopták az elõzõt. - nevet fel közben Mari - Tizennyolc évig volt egy gitárom. de tulajdonképpen betörtek hozzám és mindent elvittek a lakásból és elvitték azt is. Nem bánom. Utána elkezdtem hangszert keresni és kaptam az Istentõl egy ajándékot. Ez a gitár az. Tulajdonképpen fillérekért és... hát nem mesélem el az egész történetet. De az a lényeg, hogy ez egy egyedülálló, icipici senorita gitár, nõi gitár. Meg se fordult a fejemben, hogy valaha nõi gitáron játsszak. Nem is tudtam, hogy van olyan. De a spanyoloknak eszükbe jutott. Megmutatom neked közben.  
  
LTCs: Mitõl nõi?   
  
NyM: A spanyoloknak eszébe jutott, hogy nõk is gitároznak. Ez nem gyerekgitár, csak egy icipicivel kisebb mindenhol, de ugyanúgy rendes cédrus és paliszander. Picit a kezedbe adom.  
  
Mari kiveszi a tokjából, behangolja és átadja egyik legféltettebb kincsét, ezt a csodálatos nejlonhúros akusztikus gitárt. Könnyûnek érzem, és ahogy pengetéshez emelem: tényleg, mintha egy gyermekhangszert tartanék a kezemben.  
  
LTCs: A nyaka is rövidebb?   
  
NyM: Igen, mindenhol egy fél centicskével, de ettõl függetlenül ugyanakkora hangja van mint egy nagyobbnak.  
  
LTCs: Ahhoz képest hogy kisebb, mégis milyen szép nagy hangja van.   
  
NyM: Sokat foglalkozom a hang fizikájával, az akusztikával. Ez például úgy van, hogy minél puhábban pengeted meg a hangszert, vagy minél halkabban, lazábban énekelsz, annál messzebbre jut a hang. Ahogy hangosan akarsz énekelni, rögtön megfeszül a tested, meg a hangszálad és már csak egy egészen pici hangtartomány lesz az ami megszólal, mert kevesebb lesz benne a felhang. Minél jobban kiabál valaki, annál kevésbé jut el az emberekhez. És ez a gitár is olyan, hogy minél szebben, puhábban pengeted meg a húrt, annál messzibbre hallatszik.  
  
LTCs: Ez látszólag ellentmondás.   
  
NyM: De van amikor erõteljesebben megütöm a húrokat, azok ilyen rövid, éles hangok lesznek. De nem lesz hangosabb, mint amikor puhán, halkan játszom. Ez a furcsa.   
  
LTCs: Az éneklést is tanultad?   
  
NyM: Nem. Voltak énektanáraim, gyerekkoromban jártam népdaléneklésre, és iskolai énektanáraim is voltak ugyanúgy, mint bárkinek, de kimondottan énekre nem jártam.  
  
LTCs: Milyen fekvésû a hangod?   
  
NyM: Nekem elég nagy a hangterjedelmem. Arra kell figyelnem, hogy például én simán kiéneklem az alsó D-t . A Meteorológus lemezen csak ez a kis rész, hogy "Sabada béjnom vabadü dom…" - trillázik halkan Mari - ez pont két oktáv. Nekem ez az alsó hang kijön, de a többieknek nem. Amikor másnak írok zenét, pl. színészeknek, akkor figyelnem kell erre is.  
  
LTCs: Ezt el?ször fölméred?   
  
NyM: Igen. Mikor a Szatmárnémeti Északi Színház kért fel, hogy írjak zenét a Róbert Gida és barátai-hoz, akkor eljött hozzám Márk-Nagy Ágota rendezõ, aki hozott egy csomó videót, amin a színészek beszéltek és énekeltek. Nagyon sok elõadást megnéztem és végiggondoltam, hogy õ lesz a Nyuszi, õ lesz a Micimackó és hogy kábé milyet írjak neki.  
Ha színházi zenét írok, akkor szeretem magam elõtt látni azt az embert is, aki énekelni fogja. El szoktam képzelni, hogy az õ hangján és az õ gesztusaival, hogy fog megszólalni.   
De most a zeneszerzésrõl jutott eszembe, hogy látod, például azt szeretem, hogy elõször meg kell teremteni egy ilyen hangulatot, egy ilyen világot, a környezetet és akkor abban lehet írni. Ez nem azt jelenti, hogy gyertyákat gyújtogatsz a szobában. Nem. Hangban kell megteremteni az atmoszférát.   
  
LTCs: Mikor szoktál zenét írni?    
  
NyM: Ez elég rapszódikus. Amikor írok, akkor nagyon írok és akkor napokon keresztül.  
  
LTCs: Vannak-e napszakok, amikor jobban megy?   
  
NyM: Olyankor jó, amikor nem zavarnak. Azt szeretem mikor 4-5 órán át nincs semmi más dolgom, nem hívnak telefonon. Ilyenkor jó az éjszaka, hogy akkor éppen nem történik semmi, nem fúrnak a házban... de napközben is szeretek írni, csak az a lényeg, hogy ha már egyszer elmentem abba a másik világba - mert ezt csak abban a másik világban tudok írni - akkor ne kelljen visszajönni. Ott vannak azok a hangok, amiket meg kell találnom.  
  
LTCs: Mennyire tudsz határidõre készíteni dalokat?   
  
NyM: Most ezt már biztonsággal kijelentem: igen, tudok. Mert már nem egyszer volt rá példa. Egyébként elképzelhetetlen számomra, de bizony ha muszáj, akkor muszáj.  
  
LTCs: Azért kérdezem, mert említetted, hogy a saját dalaidon évekig dolgozol.   
  
NyM: A sajátokat évekig csiszolgatom, de hogyha 2 hónap múlva színházi elõadás és ezt meg kell csinálni, akkor van olyan, hogy nincs ihlet, akkor elõhúzok a zsebembõl egy olyat, amit már korábban írtam, vagy egy kezdemény volt. Azért vannak ilyen kis turpisságok. De sok minden van már a zsebemben, úgyhogy elõ tudom húzni és meg tudom csinálni  határidõre, ha egyszer muszáj.  
  
LTCs: Melyik eddig a legfontosabb szerzeményed?   
  
NyM: Inkább úgy mondom, hogy vannak dalok, amiket jó volt játszani, de most már nem tudom,  mert már meguntam, vagy mert már nincs bennem az az érzés. De van olyan, amit bizony ha elkezdek játszani, akkor mindig ugyanazt az érzést megkapom én is tõle.  
Tulajdonképpen a Boszorkány az egyik ilyen dalom. Hogyha én azt elkezdem játszani, még akkor is hogyha nem gyakoroltam, valahogy úgy jönnek azok a hangok, meg valahogy olyan az a gitár benne, hogy egyszerûen attól mindig örömöm lesz, egyszerûen bele tudok kerülni. Nagyon nehéz eljátszani, de nagyon jó.  
Van olyan, amit azért szeretek, mert valami érdekes zenei feladat volt benne. Például a Manuela-t is nagyon szeretem. Az az igazság, hogy amikor megírtam, nem is tudtam, hogy ez egy mixolíd dallam. Most már nem használnak mixolíd dallamot, dúrban vagy mollban énekelnek.  
  
LTCs: Hogy mások is megértsék, mit jelent ez?   
  
NyM: Ez egy szó sor. Tehát nem az van, hogy dó ré mi fá szó lá ti dó, hanem szó lá ti dó ré mi fá szó. Másfél év volt mire kitaláltam, hogy... négynegyedben írtam és át akartam menni páratlanba, de úgy hogy ne törjön meg a zene. Sima négynegyedben vagyok és utána olyat csinálok, hogy hozzárakok kettõt és átmegy gyorsan hat negyedbe. Azzal, hogy hozzáteszek még két negyedet nem szakad meg a zene, és ezután ezt lefelezem és máris háromnegyedben vagyok. De ezen nagyon-nagyon sokat gondolkoztam. Az, hogy a közönségnek ez mit jelent, azt nem tudom, de nekem ez egy nagyon-nagyon klassz dolog, hogy én ezt meg tudtam csinálni. Na látod, így írok zenét, ennyire tudatosan.  
  
LTCs: Volt-e olyan, hogy megírtál egy dalt, ami mondott neked valamit, valamit gondoltál amikor megírtad és aztán évekre rá, vagy egy másik közegben, valami teljesem más jelentést kapott?   
  
NyM: Ajajj! Nem is egy. Igen, de fõleg még a tanuló idõszakomban. Azért remélem, hogy most már a Meteorológus, meg amiket azóta írok, azokkal ez már nem történik meg.  
  
LTCs: Miért? Olyan rossz volt, hogy egy új értelmezést is kaptak?   
  
NyM: Hát, azért jobb ezt kordában tartani.  
  
LTCs: Volt-e olyan, ami mégis jó érzés volt, hogy ezt is jelentheti?   
  
NyM: Minden dalomnak, ami jelenleg mûsoron van több jelentése van. Mondjuk úgy, hogy több síkja. Azért az sem véletlen, hogy ma nem dobtak ki innen az idõsebb emberek a klubjukból és hogy ugyanezeket a dalokat egy gyerekkoncerten is el tudom játszani.  
  
LTCs: Mondanál erre a több síkra egy példát?   
  
NyM: Itt van megint a Manuela, mint állatorvosi ló esete. Ritmikailag, zeneileg, harmóniailag és jelentésben. Ezt a dalt akkor írtam, amikor Székelyudvarhelyen léptem föl egy fesztiválon. Ha így hallgatod, akkor a szövege egészen más jelentést kap, figyeld csak:  
    
     A Föld túlsó oldalán lepotyognak mind az emberek az ûrbe.  
     Csak itt jó, a tûzkörül ülve,  
     hol mesél öreg Bo:  
     hogy itt régen volt egy nagy tó,  
     csak a Naptól kiszáradt  
     és a halak mind emberré váltak  
                és most már a földön járnak  
                és vége a némaságnak.  
                Övék a reggeli ének,  
                a tûz körül mesélnek.  
  
     És reggel, mikor a Nap felkel,  
     mint ezer kis patak, úgy csorgatja le a sugarakat a hegyrõl.  
     És délben a forró levegõ  
     úgy hullámzik, mint a tenger.  
                Csak itt boldog minden ember,  
                hullámzik a levegõ-tenger.  
                Övék a reggeli ének,  
                a tûz körül mesélnek.  
  
Ez szól arról is, hogy mit gondolunk a világról és egy õstörténetet is mesélhet el és emellett arról is szól, hogy az a lényeg, hogy itt vagyunk együtt. Hogy összetartozunk. És majd meséld el ezt te is a tûz körül ülve, úgy mint öreg Bo... és még egyszer elmondja ezt az egész történetet. Át kell adni amit tudsz, pontosan ezt az érzést, közösséget, családot, hogy megõrizzük. Errõl is szól a Manuela, de ha ezt az egész szöveget úgy tekinted, hogy Székelyudvarhelyen jártamban írtam, akkor szólhat a Székelyföldrõl is. Ezek mind benne vannak. Csak azért nem szoktam ezt bemondani a koncerten, hogy ne szûkítsem le a értelmezését, hogy mások számára kaphasson más jelentés síkot is. De mind közül a legérdekesebb az Indiai dal. Errõl a legkülönösebb visszajelzéseket kapom. A legfurcsább az volt, amikor odajött hozzám egy lány és azt mondta, hogy azért szereti ezt a dalt, mert a keresztény értékeket emeli ki. Az Indiai dal? – kérdeztem tõle. Azt mondta: Persze. Arról szól, hogy "édes párom, én kicsi társam, jaj, sose bántson, és sose bántsam." Errõl szól a keresztény kapcsolat. Ez valami döbbenet. Rájöttem, hogy tényleg benne van, pedig pont arról akartam írni, hogy Indiában hogyan gondolkodnak.   
  
LTCs: Talán nincs is olyan messze egymástól ez a két vallás, mint gondolnánk?   
  
NyM: Aki jó ember, az jó ember, tök mindegy, hogy milyen vallású. Aki meg gyenge, annak meg mindegy, hogy milyen a vallása.  
  
LTCs: Olyan volt-e már, hogy valamilyen szinten a jövõt látták elõre a megénekelt soraid?   
  
NyM: Ez így van. Nem a megtörtént dolgokról írok, hanem elképzelek valami jót és szeretném, ha megtörténne. Fogjuk föl ezt így. Rossz dolgot nem szabad írni, hátha bekövetkezik.  
  
LTCs: Egyszer Cserhalmi György azt mondta nincs olyan, hogy mûvészet. Mások meg még a hulladékba is a nyersanyagokat látják bele az alkotásaikhoz. Szerinted létezik olyan, hogy mûvészet.   
  
NyM: Szerintem a mûvészet az, ami önmagán túlmutat, ami elvisz téged valahova, mint közönséget. Ez teljesen független attól, hogy milyen csatornán. Tehát ha egy képet látsz és nem csak a képet látod, hanem gondolatok indulnak el róla benned és közben megismered azt az embert is, aki csinálta - mert mindig az emberen keresztül, az õ lelkén keresztül tudod csak megismerni a dolgokat - akkor az mûvészet. Ha valami csak annyi ami, az nem. Egy mûanyag Michael Jackson figura soha nem lesz más, mint egy mûanyag Michael Jackson figura. Egy fröccsöntött. Ugyan ez van a zenével is. Ha el tud téged vinni valahova, akkor az mûvészet. De ez nem azt jelenti, hogy a többire nincs szükség. Van szórakoztató zene is, ami arra való, hogy szórakoztasson, elüsd vele az idõt, háttérzeneként szóljon. Annak nem feladata, hogy mûvészet legyen. Ez akár nagyon igényes is lehet. Attól kezdve válik mûvészetté, ha valami olyan pluszt kapsz tõle, amit haza tudsz vinni.  
  
LTCs: Ehhez viszont értõ fül vagy értõ közönség is kell, nem?   
  
NyM: Csak igazán nagy mûvészek képesek olyan mû létrehozására, amihez nem kell képzettnek lenned, és mégis el tud juttatni valahova. A legnagyobb baj az, hogy jelenleg nincs zenetanulás, ami miatt  nincs közönség. Annak idején nálunk az iskolában öt gyerekbõl négyen jártak zeneiskolába. Sok gyerek 2-3 évig zongorázott, aztán abbahagyta, mert kitalálta, hogy mégse lesz zenész, de teljesen természetes volt, hogy szinte minden gyerek tanult zenét. Nem kellett érte fizetni, csak egy minimális összeget, hogyha ötös voltál, akkor ötven forint volt egy évre, ha hármas, akkor százötven. Minden gyereknek volt lehetõsége arra, hogy megpróbáljon hangszert tanulni, megtanuljon énekelni, szolmizálni, hogy tudja mi az a kotta. És ezekbõl a gyerekekbõl lett az értõ, zenehallgató felnõtt közönség.  
  
LTCs: Szerinted miért lenne fontos ez, azon kívül, hogy mûértõk legyenek?   
  
NyM: A lelkednek. A zene és a mûvészet az egy lélektorna. És aki nem tudja befogadni ezt, annak a lelke lesz szegényebb. Ez nem is agytorna, lélektorna. Ha azok, akik valaha muzsikáltak elmennek egy koncertre, sokkal nagyobb élményt tud nekik okozni egy jó zene, mert olyan, mintha õk is játszanának. Nekünk, zenészeknek az a dolgunk, hogy a közönség helyett muzsikáljunk. Az õ nevükben zenélek, mivel õk nem tudják ezt lejátszani és nekik is oda kell eljutni a zene által, ahova én eljutok. Ha repülünk, akkor õ is hadd repüljön. Én is repülök, de õ is. De ez csak úgy lehet, ha valóban õ is meg tudja hallani.  
  
LTCs: Milyen terveid vannak, esetleg már készül az új lemez?   
  
NyM: Igen, szeretném megcsinálni az Explorer lemezt, ami egy kicsit más lesz mint a Meteorológus, például azt hiszem ezt már nem lehet a gyerekeknek játszani, mert nagyrészt szerelmes lemez lesz. Azért is Explorer, mert egy világ körüli utazás lesz, több fajta népzenét szeretnék rárakni és több fajta gondolkodásmódot.  
  
LTCs: Lehet, hogy most ilyen korszakod van?   
  
NyM: Nem. Azért, mert szeretnék egy ilyet csinálni. Az a feladat. Egy olyan lemezt szeretnék csinálni, ami a szerelemrõl szól, de többféle gondolkodással, több úton.  
  
LTCs: Miért lehet érdekes ma ez a téma?   
  
NyM: Tudod milyen fontos?! Elmondom neked, ez a fogalom már nem is mûködik. Ezért akarok kimondottan egy ilyen lemezt csinálni. Most párkapcsolatok vannak, nincs szerelem. Nem hisznek benne az emberek. Rövid távú fizikai kapcsolatok vannak, nincsenek lelki társak és tudod mi a legszomorúbb számomra? Hogy majdnem minden házasság felbomlik, mert képtelenek kitartani egymás mellett. Pedig olyan rövid ez az élet! És annál nagyobb ajándék nincs, amikor úgy öregszel meg valakivel, hogy együtt töltöttétek a fiatalságotokat, együtt neveltétek fel a gyerekeiteket. Ez egy olyan biztos bázis, hogy akármi lesz veled, õ akkor is szeretni fog. Hát ez lenne a lényeg. Ezért írok errõl, mert én ebben hiszek.  
  
LTCs: Lehet, hogy ez a kitartás hiányzik? Hogy rögtön az elsõ kényelmetlen ponton föladja-e valaki?   
  
NyM: Igazad van. Nem szabad kiugrani az els? kényelmetlen ponton. Igenis, hogyha egymáshoz tartoztok - ami egy komoly döntés - akkor igenis ki kell tartani egymás mellett. Nekem ez jutott eszembe.  
  
LTCs: Nagyon sokan ismerkednek Interneten.   
  
NyM: Jaj, az Explorer-en lesz bizony egy ilyen dal, a „Kattintson rám, édes kicsi lányka” címû. Van már internet szerelem is bizony. Mondom én, hogy itt van ennek az ideje, ennek az Explorer-nek. 
  
LTCs: Hosszabb távon mit szeretnél, mi az álmod? Hova szeretnél eljutni ezzel a pályával?   
  
NyM: Nincsen semmiféle álmom. Ennél rosszabb sose legyen. Nincsenek ilyenfajta vágyaim. Magával a zenével vannak vágyaim, hogy mennyit kellene még tanulnom, fejlõdni, mit szeretnék még jobban csinálni. De hát azok nem vágyak, hanem célok. És ezekért dolgozom.  
  
LTCs: Kit?l tudsz Te még tanulni?   
  
NyM: Most az jutott eszembe, hogy az egyik tanítványommal például egy Antonio Carlos Jobim számot tanulunk. Hihetetlen zseniális zeneszerzõ. Egy-egy dal megtanulása közben kielemezzük  azt harmóniailag, hogy azt vajon miért pont úgy szerkesztette... Na, ezekbõl nagyon sokat lehet tanulni.  
  
LTCs: Mások szerzeményeib?l?   
  
NyM: Igen. De nem úgy, hogy lelopom, hanem hogy megismerem. Na de legyen sok ilyen jó, mint a Jobim. Minden száma egy zenei kaland.   
  
LTCs: Az mennyire gyakori, hogy valaki zenészként ilyen elmélyült elemzõ típus?   
  
NyM: Akármit csinálsz a világban muszáj elmélyülni, különben nem tudsz semmit.  
  
LTCs: Ilyen vagy más területeken is?   
  
NyM: Igen, csak most már, úgy vagyok vele, hogy más területeket inkább meghagyok másoknak, mert tudom, hogy micsoda idõ és energia egy-egy szakterületen elmélyülni. Az én területem a zene, ezt én dolgozom föl. Például a barátaim között mindenkinek más a foglalkozása. Mindenki mélyüljön el a saját szakterületén és aztán osszuk meg egymással, amit tudunk.  
  
LTCs: És hogy tudtad a barátaidat rávenni a nyilvános éneklésre is? Azért ahhoz kell egy kis bátorság, hogy valaki kiálljon melletted énekelni.   
  
NyM: A stúdióban gondban voltam, fölhívtam a barátaimat. Gáz van, tudnátok jönni segíteni holnap? Azt mondták, persze, fél tízre ott vagyunk. Elindítottuk a szalagot, végigénekelték. Most meg föl kellene lépni egy koncerten, el tudtok jönni? - Igen. De egyébként jó kis próbák voltak nálunk. Én sabji-t fõztem (az egy indiai étel), én vegetáriánus vagyok amúgy. Végigénekeltük a dalokat, megbeszéltük, hogy ki mikor mit mozog...közben azért hoztak bort is...és akkor beszélgettünk. Azért nem volt az olyan rossz, az a Meteorológus csapat. Hidd el, jók voltak azok a próbák.  
  
LTCs: Azért színpadra kiállni… és õk kiállnak.   
  
NyM: Volt olyan barátom, aki azt mondta, hogy õ soha nem megy színpadra és mégis megtette. Azért, mert tudta, hogy nekem segít. Tehát szeretetbõl.  
  
LTCs: Ez talán jó végszó is. A szeretet.   
  
NyM: Hát igen.  
Lesi Tóth Csaba
  
Nyesõ Mari honlapja: www.nyesomari.hu
A cikk 2011. október 14-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés
a ZENE rovat
további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
fõoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zsuzsanna utca 3. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztõség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
2002-2010 között
nyomtatott formában
30 lapszámmal jelent meg.
 
Rendelje meg Ön is!
1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3.
 
 
 
a Magyar Mûvészeti Portál
 
 
Magyar Mûvészeti netLexikon  n  Dátumok a mûvészetben  n  Kultúrbolygó (Fúzió Rádió)
 
Képzõmûvészet | Iparmûvészet | Fotómûvészet | Filmmûvészet 
Irodalom | Zenemûvészet | Színházmûvészet | Táncmûvészet | Népmûvészet
Szakrális mûvészet | Építõmûvészet | További mûvészetek
 
NapSziget online  n  NapSziget folyóirat  n  NapSziget Mûvészeti Díjak  n  NapSziget Mûvészeti Fesztivál
 
Mûvészettudományok | Mûvészeti oktatás | Mûvelõdési intézmények
Könyvtárak | Múzeumok | Galériák | Antikváriumok/Antikvitások | Mozik | Színházak
Folyóiratok | Rádióállomások | TV-csatornák | Mûvészeti alapítványok
 
Új mûvészeti honlap ajánlása  n  NapSziget a Mûvészetekért Alapítvány  n  Partnereink  n  Médiaajánlat
 
 
E-mail  n  Facebook  n  Twitter  n  Skype: napsziget  n  06-30/520-1428  n  H-1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3.
 
© Netright Lajtai Gábor, NapSziget 1998–2011